Egyenes, görbe, körbe-körbe… - Tükör / Zerkalo (1975)
2018. július 04. írta: Szabó Zsolt Szilveszter

Egyenes, görbe, körbe-körbe… - Tükör / Zerkalo (1975)

Kultuszfilmekről háromezer karakterben #2

tukor.jpg

Prológus: Az alábbi írás elkövetője számára Andrej Tarkovszkij a rendezőisten, és ez sosem fog változni. Több okból sem. Természetesen készülnek manapság is míves mozgóképek számosan, korszakos remekmű, filmtörténeti mérföldkő is néhány. Ahhoz azonban, hogy valami ilyen hatással legyen a hetedik művészet nyelvezetére, fejlődésére, az emberi tudat, az alkotói szubjektum ennyire szabatos leképezése lehessen, az adott kor (modern, posztmodern, poszt-posztmodern, vagy épp a MA leírhatatlan állapotának minden formája) audiovizuális „szókészletét” egyszerre használó és gazdagító opus legyen, nos, ahhoz  a szovjet-orosz kinematográfushoz mérhető lánglelkű művészek kellenek, akik elevenen égnek el önnön tüzükben.

Tarkovszkij kikezdhetetlen alkotásáról írni pár ezer leütésben. Na, ez már kihívás, amiket szeret a magamfajta. Értekezésünk tárgya tehát a Nyugat és Kelet határán élő, majd előbbi irányba emigráló látnok alkotó hét nagyjátékfilmből álló életművének középső darabja. 44 éve került bemutatásra, jelen sorok szerzőjének életkora közel ennyi… bevezetőnek is legyen elég ennyi. Most nézzük, miért érdemes a mai kor emberének figyelmére a Tükör.

A bármely (manapság használt: lineáris, fordított, hiányos, vagy épp fragmentált, de majd’ minden mozgóképben valamilyen mértékig jelen lévő) kronológiát nélkülöző mű felütése, prológusa kilóg a későbbi narratívából. A főcím megjelenése előtt először egy tévét bekapcsoló gyermeket, majd egy dadogásból épp a szemünk láttára kigyógyuló kamaszt látunk. A tévében nincs adás, a kamasz beszédét pedig teljesen megbénítja a dadogás, szüksége van valakire (egy gyógyítóra), aki feloldja benne a gátlást, képessé teszi a kommunikációra. A valódi gyógyító azonban nem itt jelenik meg, az igazi terápia (?) ezek után bontakozik ki, és nem a vásznon, hanem a nézőben.

tukor2.jpg

A film nagy részét a főhősnek, Alekszejnek – a rendező alteregójának – megelevenedő emlékei, álmai teszik ki, amelyek gyerekkorába (a harmincas évek közepétől a világháború végéig terjedő időszakba) vezetnek el minket. A történet jelen idejében Alekszej haldoklik. Ebben vélhetőleg több múltbeli tényező együttesen játszik szerepet: anyjától eltávolodott, emiatt lelkifurdalása van, szorong; házassága válságban van, sőt, kudarcot vallott, és már a külvilággal is képtelen kommunikálni. Utolsó (teremtő) aktusa mielőtt meghal, hogy megkísérelje személyiségét „újraépíteni” emlékeinek, álmainak, elfojtott, fel nem dolgozott traumáinak segítségével – és így talán megbékélhet. A magánélet emlékeinek képei közé mesterien szerkesztett és válogatott, a háború minden iszonyatát és szenvedéseit, hősiességét érzékeltető híradórészletek és dokumentum felvételek vannak beágyazva, érzékeltetve a történelmi távlatot, kitágítva a személyest egyetemessé.

A direktor többször hangsúlyozta, hogy a Tükröt akár dokumentumfilmnek is tekinthetjük. A családról készült korabeli fotók és az emlékek alapján rekonstruálták szülőházát, a látszólag különálló történeteket egy nagyon erős kapocs tartja össze: Tarkovszkij, a Tarkovszkij-család, vagy Oroszország „emlékeit” látjuk megelevenedni.

Tudatfilm, ahogy Szilágyi Ákos és Kovács András Bálint találóan fogalomba öntötték a Tükör lényegét. Úgy hömpölyög, mint az emlékek, a gondolatok önvizsgálatunk, merengésünk óráin. A jelenetek laza gondolattársítással, térben és időben mozaikszerűen kapcsolódnak egymáshoz; a különböző idősíkok, a fikciós és a dokumentum-felvételek összeillesztése befogadói belső feladat. Tarkovszkij szemlélődő, részletekbe feledkező kamerája a mi szemünk is egyúttal. Elénk tartja tükrét, amely nem a művészt mutatja, hanem az embert, a maga védtelen, csupasz valójában… Az emlékezés, a felidézés felszabadító, gyógyító hatású, végső célja a kapcsolatteremtés (kommunikáció, ld. dadogás!) a személy és az őt körülvevő világ között.

tukor3.jpg

Jelen sorok szerzőjének véleménye szerint a celluloid-vers fogalom írja legpontosabban körül azt, amivel szemben állunk. András László plasztikus megfogalmazásában: „A film egésze, kereksége, olykor csak sejtések formájában, mégis összeáll lassan a néző tudatában. Valahogy úgy, mint ahogy az egy első hallásra gyönyörűnek érzett, de részleteiben csak az első olvasásnál megsejtett és az új ráolvasásnál kitisztuló költemény esetében szokott velünk előfordulni.”

A Tükör a felszínes tekintet számára formalistának tűnhet, 2018-ból nézve pedig kifejezetten lassúnak, szekvenciáit túlnyújtottnak érezhetjük, holott a hiba a mi készülékünkben van. Végtelen koncenrációt, fegyelmet, belső nyugalmat kíván meg ennek az audiovizuális csodának a maradéktalan befogadása. A befogadónak a Tarkovszkij-filmek különleges időélménye okán lehetnek a fentihez hasonló első benyomásai. A szovjet-orosz alkotó hosszú beállításai a folyamatosan, de lassan mozgó felvevőgéppel megteremtik a meditatív nézői állapot alapjait, amely által ideális esetben létrejön a párbeszéd ember és a végtelen között: az ima.

 

Epilógus: Ez a bő másfél órás mozgókép nem tartalmi szintjén hat a nézőre, hanem formai megoldásai, bravúrjai, mondhatni esztétikai harmóniája révén. A Tükör szigorúan (film)történeti szempontból az utolsó modernista művek egyikének tekinthető, ráadásul a modern mozi összes törekvését szinte tökéletesen szintetizálja és egyesíti önmagában. Az előttünk lepergő jelenetek egy gyönyörű, lírai emlékezés-és asszociációfolyammá állnak össze, ami a maga szubjektív voltában mégis mindenkit gondolkodásra, elmélyülésre, megállásra, elcsendesülésre és végső soron önvizsgálatra késztet. Szükségünk lenne rá integritásunk megőrzése érdekében, de képesek vagyunk-e mi, a mai kor gyermekei minderre úgy, igazából?

 A Tükör teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9014069489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2018.07.04. 15:22:23

Na, ha már Tarkovszkij, akkor talán te tudod, a Solarisban mi a művészi mondanivaló az 5 perces hong-kongi taxis jelenetben?

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.07.04. 16:56:00

@David Bowman: Adná magát a klasszikus poén, hogy Neked mit mond? :-) Viccet félretéve, nem lehet egy-egy jelenetet elszeparáltan értelmezni nála, sőt, az egész életmű egy nagy folyamat. A Solarisban egyébként is az egyik legizgalmasabb, hogy a személyiség kettéválik, és a külvilággal való kapcsolata elridegül. Ennek legfőbb formai megoldása, hogy a jelenetek helyszínei szimbolikus terekké válnak. Folytatom a kifejtést nemsokára.

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.07.04. 17:30:24

@David Bowman: A hongkongi helyszín tökéletes ellenpontja a lelkiismeretet előhívó óceánnak. Rideg, szögletes, színtelen, kemény, száraz, stb. Hongkong nyilván nem az igazi, hanem azt az utat mutatja, amerre az emberiség lelki-metafizikai síkon tart. Az alagutak szülőcsatorna-szerű jelenléte egy szenvedéssel teli folyamatra utal. A gyereket nem kell megmagyarázni, gondolom. :-) Egyébként pedig nincs egyedül érvényes olvasat, hangsúlyozom.

Terézágyú 2018.07.05. 09:01:00

A talmudmagyarázók (=kritikusok) számára az a legfontosabb, hogy a magyarázandó anyag minél inkább érthetetlenebb legyen a magyarázatuk nélkül. Ekkor manifesztálódik (hogy én is idegen szavakat használjak, mert ettől okosabbnak tűnök) a kritikus, illetve a magyarázott mű rendkívüli fontossága.
És aki nem érti azt le lehet fitymálni, aki meg a magyarázatot sem érti, azt pláne. Ez az érthetetlenség is bizonyíték a kritikus számára, hogy ő (már majdnem) ugyanolyan művész, mint az eredeti mű elkövetője...

Terézágyú 2018.07.05. 09:03:29

Ja, és ha egy művész a Zisten valaki számára, akkor természetesen a másik ember, aki ki meri mondani, hogy ő nem érti, (urambocsá: nem szereti!) a művet, akkor az istenkáromlás!!! Ott pedig már nincsenek észérvek...

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.07.05. 09:16:23

@Terézágyú: Sajnálom, ha Számodra ez a tanulsága mindennek. A fogalmak jelentéstartománya változik, bővül, így az isten szóé is az évezredek során. Több helyütt elhangzik, hogy szerintem, nekem, stb. Tehát semmi sem "Szentírás", különösen Tarkovszkij esetében. Remélem, egy idegen szót sem használtam.

David Bowman 2018.07.05. 15:29:07

Ha az ürge a Szolariszban rájött volna, hogy a rakéta indítást fejjel lefelé kell felvenni, azt mondanám, na, ez tényleg egy nagy rendező. Ráadásul az űrállomás elrendezése (bár a Földön természetes), teljesen ellent mond a fizikának. Az általános iskolásnak. Lekoppinthatta volna Kubrickról.
Jól megvágva a Sztalker nézhető lenne. Ha már tudjuk, miről is szól, meg lehetne nézni a hosszabb változatot. Az amerikai Szolarisz 90 percben sokkal jobb a Tarkovszkij félénél.

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.07.05. 16:09:43

@David Bowman: "Az ürge" cseppet sem törekedett a tudományos hitelességre, ennek számos egyéb jele is van ebben a filmben és a Sztalkerben is. Ez az ürge létrehozott egy új esztétikai minőséget, ez attól még tény, hogy Te nem látod. Kubrick (pedig nagyra becsülöm) inkább koppint, ez az ürge soha. A Sztalker attól (is!) az, ami, hogy olyan a tempója, ritmusa, lüktetése, amilyen. Soderbergh (pedig őt is nagyra tartom) verzióját inkább nem minősítem, ha nem baj. Félrevinné a diskurzust. Nem kicsit.

David Bowman 2018.07.05. 21:04:35

@Szabó Zsolt Szilveszter: Szerintem nincs neki semmilyen ritmusa. A fizikai képtelenség engem zavar. Az is zavarna, ha egy lélektani drámában a szereplők a plafonról lógva mászkálnának. Adjunk már magunkra!

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.07.05. 21:20:16

@David Bowman: Szerintem meg érvelni szalmabábokkal nem lehet. Írj egy cikket valamelyik kedvencedről! Esküszöm, elolvasom, és reflektálok is, de ezt itt befejeztem. Szevasz.

ArriMedes 2018.07.06. 00:07:29

@Szabó Zsolt Szilveszter:

ne felejtsük el, hogy a solaris tényleg sci-fi, bár tarkovszkij kezdetben nem annak szánta, a földön játszódott volna szinte az egész.
a stalker már kevéssé, lélektani és erősen vallásos film, de bizonyos elemei miatt a sci-fihez (is) sorolják, mindig mosolygok mikor olvasom hogy "kedvenc sci-fim a stalker". ahogy az irodalmi alapokat sem tartotta tarkovszkij túl érdekesnek, inkább ihletforrás, mintsem számára kedves regény/novella.
a 2001 űrödüsszeiát is látta, hivalkodónak találta és pont annak ellentétére törekedett, csak a solaris esetében végül nem valósíthatta meg.
viszont keményen "rájuk szabadultak" a sci-fi rajongók aztán a fő kérdés az lesz, milyen a rakéta.

Terézágyú 2018.07.06. 09:14:41

@Szabó Zsolt Szilveszter:
"@David Bowman:Ez az ürge létrehozott egy új esztétikai minőséget, ez attól még tény, hogy Te nem látod. "

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Itt is szerepel a "szerinted" szó, vagy csak megint előjött a "komplexusom" (szerinted :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.07.07. 13:02:01

@ArriMedes: Majdnem teljesen egyetértek, bár úgy gondolom, a Solaris esetében csak a forma felső rétege a sci-fi, de az is csak nagyon lazán, szabadon értelmezve.

Szabó A. Imre · magyarido.blog.hu 2018.07.09. 01:07:10

@Szabó Zsolt Szilveszter:

A Tükör szerintem is a filmtörténet egyik --- ha nem abszolút --- csúcsa. A filmkészítés annyira komplex alkotási folyamat, hogy egészen ritka eset, amikor egy rendező olyan filmet csinál, amilyet akar és nem olyat, amilyen éppen sikerül neki. No, a Tükör egy ilyen, "tökéletes" film. (Most így hirtelen csak egy hasonló alkotás jut eszembe, Rossellininek a Ferenc, Isten lantosa című munkája.) A Tükör az egyetlen film, amit bármikor --- vagy jóformán bármikor --- meg tudnék nézni, pedig már a számát sem tudom, hányszor láttam. Olyan számomra, mint egy zenemű, aminek már minden hangját ezerszer hallottam, kívülről ismerem oda-vissza, mégis ahányszor meghallom elragad, belefeledkezem és önfeledten élvezem.

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.07.09. 08:45:42

@Szabó A. Imre: Hát, igen! Az abszolút szóval mindig vigyázni kell. Egyébiránt egyetértünk. Tarkovszkij művei szívesen és gyakran veszem elő jómagam is, különösen a Sztalker és a Tükör című alkotását. Egyszer egy festőtáborban a Rubljovot elemeztük, nagy sikerrel. Tarkovszkij életművének mértani közepe, a rendező opus magnuma a Tükör, bizonyos, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy ezt kompromisszumok nélkül készíthette el.
süti beállítások módosítása