Könyvkritika: Terézia Mora: Szerelmes ufók (2018)
2018. július 03. írta: chipolino

Könyvkritika: Terézia Mora: Szerelmes ufók (2018)

„Hadd időzzünk még ebben a boldogságban.”

szerelmes-ufok.png

Terézia Mora novelláskötetét nagyon jó kézbe venni: gyönyörű, egyszerre elegáns és bensőséges a borító, a fák árnyai pedig szép összhangban vannak magukkal a novellákkal – a legtöbb történetben az emberi lélek árnyékos oldalába, a felszín alatt zajló folyamatokba kapunk betekintést. Hétköznapi, mégis kicsit furcsa figurák mutatják meg, milyen is az ember a maga lecsupaszított, őszinte valójában.

A könyv 10 történetet tartalmaz, ezek között vannak jobbak és kevésbé sikerültek, valami miatt viszont kicsit mintha az egész kötet dinamikája elcsúszna. Az első pár történet, amikor még csak ismerkedünk az írónő világával, jobban működik, utána eléggé leülnek, kevésbé érdekesek, emiatt egyenetlennek érződik a könyv felépítése. Nekem kiemelkedett a címadó Szerelmes ufók, amelyben egy nagyon fiatal pár éli meg az első nagy, viharos szerelmet, illetve a záró Az ajándék, avagy az irgalmasság istennője elköltözik, amelyben egy nyugdíjazott egyetemi tanár talál rá a boldogságra ott, ahol nem is gondolta volna. Ez a két történet sem feltétlenül vidám, sőt, a szereplők itt is erős belső konfliktusokkal küzdenek, ezek mégis inkább pozitív kicsengésűek.

A legtöbb novella esetében nincs igazából vége a történeteknek, nincs lezárás; mintha egy pillanatra egy kulcslyukon át bekukucskálnánk egy-egy életbe. A szereplőkben közös, hogy legtöbbször magányosak (ha fizikailag nem is, lelkileg mindenképp), kicsit elveszettek, számkivetettek, akik próbálnak küzdeni, keresik a boldogságot, de a körülmények és saját maguk foglyai. Emiatt az én ízlésemnek kicsit sok a szenvedés a novellákban, nagyon csak saját magával van mindenki elfoglalva. Ez persze sokat elmond a világunkról és magukról az elidegenedő emberi kapcsolatokról is, Terézia Mora pedig kifejezetten jól, belülről, átérezve szólaltatja meg karaktereit.

Ezek a férfiak és nők nagyon hétköznapiak, nagyon ismerősek; akár mi magunk is lehetnénk, vagy a szomszédaink, a barátaink, ismerőseink. A belső életük, a belső szenvedélyeik a lényegesek, és ezek általában teljesen ellentétesek azzal, amit a külvilág lát belőlük. Visszatérő motívum a kötetben a futás és a gyaloglás, sokszor látszólag céltalanul, ami szintén a fizikai és lelki élet ellentétére mutat rá.

Fontos tanulság a történetek szereplői számára, hogy nem mindig van magyarázat, nem minden logikus az életben (például egy szakítás vagy egy szerelembe esés). Ez a mai ember racionális világát megrengeti, nem értjük, és mivel nem értjük, sokkal nehezebben is kezeljük, lassabban dolgozzuk fel. A szereplőket összeköti az is, hogy mindegyikük keres valamit, a céltalanságuk, magányosságuk, elveszettségük megoldását. Ez sokszor valamilyen különcségben, szenvedélyben is testet ölt (alkohol, füvezés), ami miatt viszont még kevésbé tudnak beilleszkedni a mindennapi élet rendjébe. A céltalanság, sodródás megoldása talán a másokkal való törődés lehetne, mert így csak körbe-körbe járnak, beragadva saját gondolataik börtönébe. Ufók, akik itt élnek mellettünk, körülöttünk.

 

8/10

A kötetet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr314077585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.