Semmit nem aludtam az éjjel a parától, miután megnéztem ezt a filmet, pedig látszatra nem sok horrorelemet tartalmaz Hitchcock első hollywoodi rendezése, mégis ennyi évvel a forgatás után is ilyen mélyen be tud kúszni a történet szegény néző tudatalattijába. Pedig ismertem a sztorit (nem a könyvet olvastam, hanem láttam a musicalváltozatot), mégis a frász jött rám Mrs. Denverstől és a zseniálisan beállított jelenetektől és annak ellenére feszült figyelemmel néztem végig ezt a különleges műfaji elegyű alkotást (dráma+melodráma+horror), hogy pontosan tudtam a fordulatokat. Ki nem állhatom a horrort, ezért nem sok Hitchcock-filmet néztem eddig, talán ezért tudtam rácsodálkozni arra, hogy milyen mesterien művelte a szakmáját a rendező, akinek ez az első amerikai alkotása kicsit háttérbe szorult az életmű későbbi nagyjai mellett, pedig érdemes a figyelemre, mert nagyon jó film, kiváló színészi alakításokkal. Az egyetlen hibája talán az, hogy csöppet lassú a történet, ezért akad egy-két töltelékjelenet, főleg az elején, de amint megérkeznek az ifjú házasok Manderley-be, olyan erős intenzitású krimibe forduló drámához lesz szerencsénk, hogy levegőt venni sem merünk. Annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb színész, Laurence Olivier játssza a férfi főszerepet, nem ő viszi a prímet a történetben, mivel az igazi küzdelem Mrs. Denvers és Mrs. de Winter, valamint Rebecca között játszódik (annak ellenére, hogy ez utóbbi egyetlen percre sem tűnik fel a filmvásznon), ami abban a macsó időszakban nem igazán volt jellemző. Sok rétege van ennek az alkotásnak, egy párkapcsolat alakulásán túl egy fiatalasszony öntudatra ébredésén át egy izgalmas nyomozásig, de a jól megírt szövegen túl a jelenetek kiváló megrendezésén múlt a siker. Hitchcock később védjegyévé váló stíluselemei közül több megjelenik a filmben (sejtetés, világítás, stb.), és bár mai szemmel nézve kicsit túljátszottak a jelenetek, igazi élmény végignézni ezt a klasszikust.

Maxim de Winter (Laurence Olivier) Monte Carlóban találkozik egy szép fiatal lánnyal (Joan Fontaine), aki egy idős hölgy társalkodónője. A gazdag özvegy férfi azonnal megkéri a lány kezét, amikor megtudja, hogy New Yorkba indul munkaadójával, a lány igent mond, összeházasodnak, majd hazamennek a családi kastélyba, Manderley-be. Maxim boldognak tűnik, azonban a félénk fiatalasszony nem nagyon találja a helyét a hatalmas házban, és rettenetesen fél a házvezetőnőtől, Mrs. Denverstől (Judith Anderson) aki hűen őrzi az előző feleség, Rebecca emlékét…

A rendező állítólag eléggé vitatható eszközökhöz nyúlt, hogy kihozza a maximumot Jane Fontaine-ből, elhitette vele, hogy mindenki utálja a stábból, (aminek volt valamennyi alapja, hiszen Laurence Olivier azt szerette volna, ha a felesége, Vivien Leigh kapja meg a női főszerepet a filmben), ezért volt annyira meggyőző az elveszett, rettegő fiatalasszony szerepében. Ki tudja, hogy ez igaz-e, azonban a színésznő alakítása tökéletes lett, akárcsak a Mrs. Denverst alakító Judith Andersoné, aki még ma is lidérces álmokat tud hozni a nézőre, amikor hirtelen előtűnik a semmiből, és Rebecca kísérteteként emlékezteti az új Mrs. De Winterst, hogy semmi keresnivalója sincs a házban. Maxim alakja kezdetben nem tűnik túlságosan érdekesnek, de amikor bevallja a feleségének, hogyan halt meg valójában Rebecca, minden megváltozik. A fiatalasszony (akinek egyébként nem tudjuk meg a nevét, és az ő szemén keresztül ismerjük meg a Manderley-ház sötét titkait) magára talál, amikor férje végre biztosítja a szerelméről, és megtudja, milyen távol volt a tökéletességtől a ház előző úrnője. A krimi szál pedig még csak most kezdődik, hiszen előkerül Rebecca holtteste, és új nyomozás indul annak kiderítése érdekében, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság történt-e, és az események egyre izgalmasabb fordulatokat vesznek.

11 Oscar-díjra nevezték a filmet, ebből kettőt meg is nyert (a legjobb film és operatőr), de jellemző módon sem a rendező, sem a főszereplők nem vihették haza a szobrocskát, pedig megérdemelték volna. Laurence Olivier-nek nem ez volt a legjobb alakítása, de mivel a színészkirályról van szó, természetesen nem volt hiba a játékában. Joan Fontaine és Judith Anderson azonban élete szerepét játszotta el ebben a filmben, a kettősük kiválóan működött, a köztük lévő feszültségtől még ma is izzanak a felejthetetlennél felejthetetlenebb jelenetek. Ne feledkezzünk el a szinkronról sem, Gábor Miklós, Kútvölgyi Erzsébet, Sütő Irén és Bujtor István emlékezetesen magyarították a szereplőket.

Egy romantikus történetnek indul a sztori, azonban a baljós hangulatú bevezető miatt mégis mindvégig megbúvik egy tragikus mélység a látszólagos könnyedség mögött, ami egyre sötétebb tónust ad a filmnek, amint megérkeznek az ifjú házasok Manderley-be. A csodálatosan szép kastély borzalmas titkokat rejt, Mrs. Denvers fekete árnya rányomja a bélyegét a ház hangulatára, olyan ördögien manipulálja ez az asszony a félénk új feleséget, hogy rossz (vagyis inkább jó) nézni. Aztán a hatalma megtör felette, amikor fény derül a mindenki által tökéletes feleségnek tartott Rebecca valódi énjére, az új asszony immár teljes jogú társa lehet a férjének, ezáltal pedig a félelmei is megszűnnek. Szüksége is van Maximnak a támogatásra, hiszen elég komoly bajba kerül, hogy aztán sok bonyodalom után kiderüljön az igazság Rebecca utolsó napjáról. A zárókép úgy tökéletes, ahogy van (pedig a rendező hatalmas harcot vívott a producerrel, hogy hatásvadász módon ne jelenjen meg Rebecca neve a jelenetben, így került bele kompromisszumként a párna), ez a történet csak így záródhatott le.

Annak ellenére, hogy ezt a filmet egy nagy amerikai stúdió gyártotta le (nem lehetett vitáktól mentes a forgatás, ott ahol két olyan egyéniség feszül egymásnak a rendező és a producer személyében, mint Hitchcock és David O. Selznick), ez mégiscsak egy vérbeli angol film, a látványos külsőségek helyett a belső lelki folyamatokra fókuszál, vér nélkül is horrorisztikus tud lenni, miközben több műfajt is vegyít magában, egy nagy ívű történet ír le, anélkül, hogy felületes lenne. Kár, hogy kevesebb szó esik róla, mint Hitchcock egyéb klasszikus műveiről, mert nagyon is maradandó alkotás, igazi mestermű,  ami úgy megborzongatja az ember lányának lelkét, hogy még kispárnával a fején sem mer elaludni, mert attól fél, hogy előbukkan a függöny mögül a démoni Mrs. Denvers és megidézi Rebecca szellemét az éjszaka közepén. Mégsem bántam meg, hogy megnéztem a filmet, mert a sok felejthető középszer után nagy élmény volt egy igazi földbe döngölős darabot látni a mestertől.

9/10

A Manderley - ház asszonya teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.