Könyvkritika: Dan Simmons - Terror (2018)
2018. május 29. írta: Werewolfrulez

Könyvkritika: Dan Simmons - Terror (2018)

"Most tél van és csend és hó és halál"

terror_2.jpgDan Simmons friss kötetére tökéletesen illik Vörösmarty Mihály Előszó című híres versének ismert sora: "Most tél van és csend és hó és halál". Az 1845-ben a legendás észak-nyugati átjáró keresésére indult Franklin-expedíció  - megtörtént eseményeken alapuló - története esetében ugyanis a sarkköri kíméletlen hideg jelenti az egyik (és talán legfőbb) halálos veszélyt, ami a felfedezőkre leselkedik... ám nem ez az egyetlen veszedelem. A Terror és az Erebus nevű hajók körül ott vannak még a mindent legyűrő, folyton vándorló jégtáblák, fenyegetést jelent a folyamatosan fogyó és megromló élelem, a skorbut, és a gyarló emberi természet sötét oldala, végül pedig ott ólálkodik a hajók körül az a legyőzhetetlennek tűnő, óriási jegesmedvére emlékeztető szörnyeteg is, ami módszeresen tör az emberek elpusztítására. A való életben a két hajóról senki sem került elő élve: a közel százharminc felfedező sorsa tehát a halál - legalábbis a papírforma szerint. De persze Simmons mindig is híres volt a meglepő ötleteiről...

A Terror című regény az ember és a természet küzdelmét mutatja be, a történelmi kalandregény és a gótikus horror eszközeit felhasználva. Korhű és hiteles leírásokat kapunk, az író rengeteg forrást felhasználva aprólékosan építi fel az expedíció történetét, nagy számú szereplőt mozgatva, de mindig szem előtt tartva a fókuszpontokat, így regénye nem forgácsolódik szét. A csontig hatoló hideg, a jég tucatnyi fajtája, a tengerészeti szakkifejezések mind-mind szemléletesek és a helyükön vannak, az olvasó autentikus élményként éli meg a tengeri kalandozást. A horror a különféle sérülések, betegségek és halálesetek naturalisztikus leírásaival, és a szörnyeteg ténykedéseivel veszi kezdetét, majd az emberi gonoszság megnyilvánulásaival és a kannibalizmus térnyerésével teljesedik ki. Ahogy a The Guardian is írja a kötetről, a horrorisztikus eseményeknek külön súlyt ad az, hogy "a Simmons által leírt szörnyűségek nagy része a valóságon alapul". A regény elolvasása után elég csak a Franklin-expedíció wikipédia-szócikkébe belekukkantanunk, hogy megborzongjunk az események reális alapjait illetően.

Annak ellenére, hogy a Terror egy több mint 700 oldalas, leviatáni mű, nagyon könnyen olvastatja magát. Simmons zsenialitását dícséri, hogy a különféle szereplők nézőpontja között ugrándozva, bámulatosan jól sikerül prezentálnia az eseményeket. Az izgalmak változatosak, sohasem lankadnak, a történet egy pillanatra sem válik olyan sivárrá, mint jeges táj, amelyen játszódik. A narráció elsősorban Sir John Franklin kapitány, Crozier kapitány, és dr. Goodsir hajóorvos  szemszögéből közvetíti a történéseket, de időről-időre "mesélői" szerepbe kerülnek kisebb-nagyobb mellékszereplők (pl. a rosszindulatú szodomita duggatósegéd Cornelius Hickey) is. A szereplők egyébként nagyszerűen megkomponált, érdekes és életszerű figurák, még véletlenül sem azok a makulátlan, idealizált angol urak, akiket az olvasó előzetesen feltételezne. Franklint pl. "mindenki szereti, de senki sem tiszteli", Crozier egy igazi alkoholista, dr. Goodsir pedig az expedíció fizikailag leggyengébb tagjai közé tartozik - és nem is igazi orvos, csak anatómus. Ahogy a történet halad előre, úgy hullanak a legénység tagjai. Azok a szereplők, akik képesek változni, valamivel tovább életben tudnak maradni, mint azok, akik kitartanak helytelen döntéseik és a rideg valóságnak ellent mondó felfogásuk mellett. Természetesen a főbb szereplők sincsenek biztonságban a kötetben, és ez különösen izgalmassá teszi az egész művet.

A teljes mértékben férfiakból álló legénység maszkulin erejét egyetlen női szereplő hivatott ellensúlyozni: Némaság kisasszony, egy beszédképtelen eszkimó nő, aki egy balul sikerült lövöldözés folytán kerül kapcsolatba a felfedezőkkel. A titokzatos hölgy nagyszerűen betölti a szerepét, és rejtélyességével, valamint a fagyos vadonhoz való kötődésével kiválóan ellenpontozza a "civilizált" brit férfiak alakját. És mielőtt azt hinnénk, hogy Némaság pusztán valamiféle erőletetett szerelmi szál miatt került bele a történetbe, előre kell bocsátanom, hogy az eszkimó lánynak igenis komoly szerepe és jelentősége van a cselekmény bonyolódásában.

Simmonstól nem idegen a humor, és ez még ebben az abszolút komornak és sötétnek tűnő, reménytelen regényben is megcsillan, még ha fanyar, száraz és gonosz formában is. Persze hangúlyosan nem hahotát gerjesztő viccekre gondolok, csak olyan akasztófahumorra, ami több esetben is enyhít az elkerülhetetlen vég víziójának kíméletlenségén. Gyanítom, hogy bárki más esetében ez stílusidegen elem lenne, a szerző azonban bámulatos módon anélkül tudja alkalmazni, hogy megtörné a regény hangulatát. Kiváló példa erre Crozier néhány száraz megjegyzése, vagy az, ahogy bibliai idézetként adja elő Hobbes Leviatánjának néhány gondolatát a kötelező hajós istentiszteleteken és az elhunyt társai temetésén.terror_1.jpg

Ezen a ponton el is érkeztünk Simmons regényírói munkásságának egyik visszatérő eleméhez, a szépirodalmi referenciákhoz illetve az intertextualitáshoz. Ahogy pl. korábban a Hyperion Keats műveire és a Canterbury mesékre reflektált, az Ílion pedig az Íliászt és Shakespeare írásait idézte fel, a Terror esetében Hobbes Leviatánja és Poetól A vörös halál álarca kerül idecitálásra. A szerző esetében ezeknek a kikacsintásoknak mindig komoly jelentősége van, egyszerű gimmickek helyett ezek a motívumok a mű értelmezésének kulcsát adják, illetve gazdagítják azt. Jelen esetben Hobbes államelméleti alapművének legsúlyosabb gondolatai (mint például, hogy a természeti állapotban "az emberi élet magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid.") kerülnek megvizsgálásra olyan szélsőséges körülmények között, ahol ténylegesen felbomlik az állammal között társadalmi szerződés.

És akkor egy pár szó a kötet befejezéséről, természetesen spoilermentesen. Mivel kvázi "igaz történetről" van szó, ezért itt nem volt túl sok mozgási lehetősége Simmonsnak. Kanyaríthatott egy olyan véget a regénynek, ahol mindenki meghal, de legalább az észak-nyugati átjárót meglelik, és a szörnyet magukkal viszik a halálba, ergo az erkölcsi győzelem a felfedezőké. A másik véglet pedig az, ha néhányan meg tudnak menekülni, ám valami miatt mégsem kerülnek bele a történelemkönyvekbe... A kötet végén azonban igen érdekes módon nem is a túlélés maga jelenti a lényeget. E helyett az átalakulás, az adaptálódás a kulcs: van-e olyan tiszt vagy matróz a hajókon, aki képes megfelelőképpen átalakítani a gondolkodásmódját, viselkedését, mindenét ahhoz, hogy az államtól fizikailag és erkölcsileg is eltávoldova be-, vagyis visszailleszkedjen a zord természeti állapotba? A szerző parádés választ ad erre a kérdésre, és a szörny mibenlétének rejtélyét is példásan göngyölíti fel.

Ahogy a fentiekből kitűnik, Simmons ezúttal is nagyszerű regényt tett le az asztalra, még akkor is, ha nem a tőle megszokott sci-fi, vagy űropera zsánerekben alkotott. Ami hiányosságot jelent a művében, ez egyedül a magyar kiadás hiányossága. Bár a borító maga hibátlan lett, és Farkas Veronika fordítása is minőségi, sajnos a korrektor szűrőjén - vélhetően a regény nagy terjedelme miatt - átcsúszott pár zavaró hiba. Általában a számok esetében olvasható néhány apró elírás: a fagypont alatti hőmérséklet néhol zavaró változásokon megy át (emelkedik pár fokot, és mégis hidegebbé válik), a matrózok által elejtett jegesmedvék száma is kusza, stb. Ez azonban nem olyan súlyos gond, ami komolyabb lepontozást igényelne, ettől még kötelező a mű Simmons rajongói, a horrorőrültek és a történelmi regények kedvelői részére.

9,5/10

A Terrort az Agave Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

ui.: aki bizonytalankodik a kötettel kapcsolatban, annak ajánlom, hogy a regény 21. fejezetét olvassa el külön. Thomas Blanky, a rutinos  jégmester ebben a fejezetben olyan lenyűgözően izgalmas macska-egér kergetőzést lezavar a szörnyeteggel egy jeges hajóárbóc kötélzetén, hogy az olvasó egyszerűen képtelen abbahagyni az olvasást. Nálam szó szerint letehetetlen volt ez a fejezet!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr313984086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G_Norton 2018.05.29. 15:44:27

Eddig a Hyperion 4 kötetét olvastam tőle és a Káli dalát, de úgy érzem, hogy ezt is kötelező lesz elolvasnom.

cs (mi más) 2018.05.31. 16:42:16

jó ajánló került leírásra...