Könyvkritika: Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit (2018)
2018. május 27. írta: chipolino

Könyvkritika: Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit (2018)

„– Nem mehetsz vissza. Ezt mostanra már tudnod kellene.” (Sumi)

minden_sziv.jpg

Seanan McGuire regénye minden fontosabb fantasy-díjat elnyert tavaly (Hugo-, Nebula-, Locus-díj) és igen, baromira megérdemelte – ez egy elképesztően ötletes és egyben nagyon fontos mondanivalójú könyv. Gondolkoztunk már azon, vajon mi történt Alízzal, miután visszatért Csodaországból? Hogyan sikerülhet valakinek visszailleszkedni a társadalomba úgy, hogy a fejében még egy másik világ képei lebegnek, csak fizikailag van jelen ebben a világban? A Csellengő gyerekek-sorozat első kötete pont erről gondolkodik, méghozzá nagyon okosan, nem állást foglalva, hanem megmutatva ennek a különös és tragikus helyzetnek minden oldalát.

Eleanor West olyan gyerekek számára nyújt menedéket, akik átléptek azon a bizonyos ajtón egy másik világba, valami miatt azonban visszaküldték őket a saját világukba. Ezek a gyerekek már soha nem lesznek olyanok, mint régen; nem találják a helyüket régi életükben, és bármit megtennének, hogy hazajussanak – haza, abba a világba, ami rájuk volt szabva, ahol boldogok voltak, ahol önmaguk lehettek. Hiszen senki nem véletlenül talál ajtót. Nancy is megjárt egy másik világot, és szülei bíznak abban, hogy az Otthonban segítenek majd neki visszatalálni régi önmagához, az „elrablása” előtti állapotba. Az érkezése után nem sokkal azonban szörnyű dolgok történnek, és innentől már az Otthon sem biztonságos többé.

A regény egyik legfontosabb felvetése, hogy vajon miért is küldik vissza a gyerekeket a befogadó világok. Van, hogy az ember hibázik, és már nincs helye abban a világban, ám az Otthonban élő gyerekek nagy részére egyszerűen csak már nem volt szükség; vagy, mint Kade esetében, nem a „jó” ember ment át az ajtón, és az ottaniaknak nem kellett, tekintet nélkül arra, hogy ő hogyan éli meg, hogy visszakerül a saját világába. Mintha a gyerekek élete semmit nem jelentene, egy játék része lenne.

Emellett a kamaszlányok gondolkozásáról is nagyon találó megállapításokat tesz a regény, miközben megmutatja, hogy minden mennyire relatív – miután valaki megjárt egy másik világot, mennyire nem számítanak már a régen fontosnak hitt dolgok. Ilyenkor már a valóság az álom, és az álom tűnik valóságnak. Az ember úgy érzi, nem oda tartozik, ahol most van, és az otthon is szimbolikus: azt a helyet jelenti, ahol ismernek, elfogadnak és megértenek. Az Otthon lakói azt szeretnék, ha a szüleik és környezetük olyannak látnák őket, amilyennek abban a másik világban érezték magukat, de ez lehetetlen. A valóság és a vágyott valóság között feszülő ellentét megélése pedig lassan tönkreteszi őket. Ehhez egyébként nem is kell feltétlenül másik világba utazni, a tökéletes önmagunk elérésére irányuló vágy ebben a világban is jelen van.

Az Otthon lakói úgy gondolják, a boldogság eléréséhez, és ahhoz, hogy önmaguk lehessenek, vissza kell jutniuk a másik világba. Úgy érzik, itt nincs számukra hely, kiszakították őket a valódi életükből, és valaki más életét kéne élniük, ami nem sikerül nekik. Ez a regény számomra a történetek erejéről szól: amikor olvasunk, valami hasonló történik velünk, bekerülünk egy világba, abban élünk, és mikor vége a könyvnek, néha nagyon nehéz visszazökkenni a valóságba, például lemenni a boltba. És persze a legfájdalmasabb a gyerekek számára a remény, hogy újra megtalálhatják az ajtót.

A karakterek remekül megírtak, a történet fordulatos, és ezernyi kérdés fogalmazódik meg olvasás közben az emberben. Ami kicsit levon talán a könyv értékéből, hogy a horrorisztikus történések beindulásakor nem élünk át igazi döbbenetet, mert akiket követünk az események során, nagyrészt olyan világból érkeztek vissza (Nancy, Christopher, Jack), amelyben a hasonló dogok természetesek voltak. Ez viszont így az olvasót is elidegeníti, és a félelmetesnek szánt történések jóval kevésbé hatásosak. Ennek ellenére szerintem ez egy nagyon fontos könyv, ami ráadásul folyamatosan reflektál a portálfantasy műfajra, miközben saját magát is elhelyezi a kontextusban. A különböző alternatív világok éppenhogycsak felvillantása pedig eléri, hogy türelmetlenül várjuk a folytatást, hogy megtudjuk (hiszen a könyv gyönyörű allegória a felnőtté válásról): mi történik, amikor vége a mesének.

9/10

A kötetet a Fumax Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8714000860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.