Képregény: Blacksad 4. - Néma pokol (2018)
2018. május 24. írta: FilmBaráth

Képregény: Blacksad 4. - Néma pokol (2018)

Ugyanolyan zseniális darab, mint az előzőek.

blacksad_3.jpg

A noir-macska újra itt, és még mindig meg tud lepni bennünket. A korábbi részekben megszokott  drámaiság egyáltalán nem csökkent, sőt, ezúttal sem egy Disney-mesébe csöppentünk, viszont New Orleanst sikerült olyan színesen és érzékletesen bemutatni benne, hogy még az én musicalfüggő lelkem is elkezdett jazz és blues után kiáltani. A képregénysorozat immár a negyedik részéhez érkezett (sajnos már csak egy van hátra), és bár még mindig horribilis az ára (4.990 Ft), de egyre inkább az gondolom, hogy a minőséget igenis meg kell fizetni. Mostanság, amikor a képregényfilmek sikerének hála, térdig járunk  a Marvel és a DC kiadványokban, szükség van egy-egy ilyen különlegesebb darabra, ami egy teljesen más világba visz el bennünket, mint az amerikai szuperhőstörténetek. Az Incal-on kívül (amelynek megjelent már nálunk az első és a második része is), nekem a Blacksad - saga tetszik a legjobban (véleményem az első, a második és a harmadik részről), pont azért, mert mer más lenni, mint az átlag, bevállalja a csontig hatoló drámát, a rajzok pedig kiemelkedő minőséget jelentenek a piacon, tökéletes filmélményt tudnak nyújtani az olvasónak. Nem gondoltam volna, hogy antigeek létemre ennyire magával fog ragadni Blacksad története, aki a bűn és az erény keskeny mezsgyéjén jár, olyan helyeken fordul meg, ahol egy hozzám hasonló jól nevelt úrilány biztosan nem, helyettünk merül le a pokolba, és ismertet meg velünk olyan sztorikat, amelyeknek csak vesztesei vannak. Az alvilágnak sok arca van, a zeneiparnak is megvan a sajátja, a drogokkal, a mocskos kis titkokkal, amelyet mégis körülölel egy különönos aura, a tehetségé, hiszen a zenészek csodálatos dallamokat tudnak alkotni, amelyeknek néha fausti ára van. Ugyanolyan zseniális darab, mint az előzőek.

Blacksad New Orleans-ban tölti az idejét, ahol egy haldokló zeneipari nagykutya felbéreli arra, hogy találja meg Sebastian "Little Hand" Fletchert, a kiemelkedő tehetségű zongoristát, akin egyre jobbá úrrá lesz a heroin. A jazz szülővárosában azonban nem is olyan könnyű feladat megtalálni egy zenészt, és minél inkább beleássa magát a feladatba kedvenc képregény-nyomozónk, annál durvább dolgokra derül fény...

Ami nekem teljesen laikusként - csak műkedvelőként olvasok képregényeket, nem állítom, hogy értek a műfajhoz - , a leginkább feltűnt ebben a kiadványban, az az, hogy a szokásosnál is kifejezőbbre sikeredtek a képek, ott lüktet bennünk New Orleans szíve, szinte megszólalnak az oldalak, hallani vélhetjük a fájóan gyönyörű - mert szívből szóló és lélekig hatoló - dalokat, amelyek néha a leglepusztultabb lebujokban hangzanak a legigazabbaknak. Rengeteg dráma húzódik meg egy-egy szép dal mögött, mi pedig ezúttal jó nagy dózist kapunk félrecsúszott sorsokból, elsorvadt lelkekből, ezúttal azonban egy kis remény maradt arra, hogy az apák bűneiért nem a fiúknak kell megfizetniük. Nincsenek jó vagy rossz karakterek, itt mindenkinek megvan a maga története, a szálak pedig olyan zenei aláfestéssel futnak össze, mint a legemlékezetesebb filmekben. A címlap mint mindig, most is tökéletesen kifejezi azt a közeget, amelyben Blacksad-nek nyomoznia kell, illetve a sztori színeiről is kaphatunk egy kis ízelítőt. Mert itt aztán tényleg olyan látványos, zenés forgatagba csöppenünk, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és még nekem is, akitől nagyon távol áll az Amerika-mánia, megjött a kedvem megnézni New Orleanst.

Az állatformában megrajzolt karaktereket szokni kell, de olyan kifejezőek tudnak lenni, hogy sokkal jobban be tudják mutatni a szereplők jellemét, mintha oldalakon keresztül olvasnánk róluk. Blacksad sem éppen doromboló kiscica, de még a legutolsó táncosnő jelentéktelen mellékszerepéhez is sokat hozzá tud tenni egy-egy jól eltalált rajz. Most kevesebb az akció, mint korábban, de azért nem kell ásítoznunk, a noir-macska élete és testi épsége ezúttal is többször forog veszélyben, és természetesen az öklét sem fél használni, annak érdekében, hogy hozzáférjen egy létfontosságú információhoz. Talán egyetlen momentum van, ami kicsit meseszerű, elég extrém módon menekül meg a vízbefulladástól a főhős, de ezt a jelenetet is sikerült olyan badass-re rajzolni, hogy egyáltalán nem lóg ki a sztoriból.

Sajnálom, hogy már csak egyszer fog visszatérni Blacksad, hiányozni fog ez a különleges noir-sorozat, amelyben borzalmas tragédiákat ismerhetünk meg egy izgalmas nyomozás közepette, amelyből nem hiányzik az akció, az érzelmek és természetesen a krimiszál sem utolsó. Nagyon amerikai a sztori, de mégis van benne egy különleges európai íz is, amelynek eredményeként egy klasszikus Bogart-filmben érezhetjük magunkat, csak jóval többrétegűbb mondanivalóval és mélyebb karakterekkel, miközben megismerhetjük New Orleans csillogó felszíne alatt pulzáló elfojtott szenvedélyeket és az emberi tragédiákat is. Nem éppen gyereknek való képregény, viszont egyedi, a noir-hangulat nem csak a fantasztikus képekben, hanem a jól kitalált történetben is erőteljesen tettenérhető, és annak ellenére nem tűnik porosnak a történet, hogy nem napjainkban, hanem jó néhány évtizeddel korábban játszódik, hiszen az emberi természet örök, ahogyan a zene varázslata is.

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8013989966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.