A Disney neve mostanra sokak számára szitokszó lett, pedig az egeres cég nem csinált semmit, amit más ne tett volna meg. Fogott egy értékes portékát és igyekszik pénzt csinálni belőle. Méghozzá nem is gyenge mozgóképekkel. A fan-tábor akár lehetne hálás is, elvégre tíz évvel ezelőtt mindenki aláírta volna az évi egy Star Wars film ötletét, de általam nehezen értelmezhető okok miatt egyre hangosabb az elégedetlenkedők tábora. A negatív véleménnyel bírók szerint a The Force Awakens túlságosan ugyanaz volt, mint a negyedik rész, a Rogue One feledhető figurái ellenére viszont egész szép sikert aratott. A The Last Jedi, ami szerintem nem volt tökéletes, de az az SW darab volt, amire nagyon-nagy szüksége volt a franchise-nak, hatalmas vitákat és indulatokat generált: jellemzően épp azok találták leginkább borzalmasnak, akik Abrams újkori trilógiájának első részét a 'másolat" és a 'feledhető" szavakkal és szinonimáival illették. Pedig Johnson alkotása megadta azt a löketet a szériának, amivel az megérkezhetett egy új életszakaszba. Abba, ahol nem szinte mindenható sith (vagy hasonló) nagyurak ármánykodása áll a háttérben, ahol a jedik tanai megkérdőjeleződnek és új árnyalatokat kapnak, ahol el lehet indulni egy felfrissített irányba... Én ezért tisztelem és szeretem minden hibája ellenére a TLJ-t, illetve bátran odateszem a minőségi sorrendben rögtön a klasszikus trilógia után. Rian Johnson képes volt kockáztatni, a Solo, a második spin-off film viszont nem tesz ilyet. Csak egy egyszerű vezérfonalra felhúzott kalandmozi, eredettörténet a saga egyik ikonikus alakjának.
A bajos körülmények között elkészült csempészfilmet a legtöbben már előre temették, de a rendezési feladatokat végül átvevő Ron Howard egy tisztességes heist/csibészfilmet tett le az asztalra, amely nem hoz szégyent sem a régi nagy trióra (Han, Chewie, Lando), sem a Star Wars márkanévre. Jól szórakoztam, egyetlen pillanat sem fájt, ugyanakkor az állam sem koppant a padlón. Ez utóbbit kissé hiányoltam (pl. Snoke megölése miatt még most is kellemes borzongás fog el), a kínos momentumok hiánya viszont értelemszerűen örömmel töltött el.
Egész egyszerűen ideje leszámolni már a hatalmas elvárásokkal. Sem a Disney, sem egy másik stúdió, sem maga George Lucas nem lesz már soha sem képes arra, hogy olyan hatalmas élményt nyújtson át a nézőknek, mint amit 77'-ben a New Hope, vagy később a további két 'eredeti" rész adott. Azok az idők elmúltak. Én úgy gondolom, hogy amíg például a Solo: A Star Wars Story a leggyengébb a 2010-es és a későbbi évek Disney darabjai közül, addig semmi okunk nincs a panaszra. Arról persze lehet vitatkozni, hogy mennyi értelme van egy Hanról szóló külön filmnek, de ha már van, akkor akár élvezni is lehet! Már csak azért is, mert Alden Ehrenreich ügyesen vette át a stafétát Harrison Fordtól, Donald Glover Landója különösen remek, Chewbacca meg... Teljesen Chewbacca. A régi figurákat jó együtt látni, ahogy az is üdítő volt, hogy a galaxis sorsa itt igazából szóba sem kerül. Emberibb léptékű Howard mozija, mint az eddigiek, és ez tulajdonképpen felfogható akár újdonságnak is.
A történet ott kezdődik és ott végződik, ahol elvárja az ember, néhány kisebb csavar akad csak és pár univerzumépítő, kissé meglepő húzás. (Köztük egy olyan, aminek nem igazán tudok örülni, viszont előkészíthet egy másik spin-off filmet is akár.) Biztonsági játék? Persze. Baj ez? Nem igazán. És itt kanyarodnék vissza még egy kicsit az elvárásokhoz: ha valami világmegváltó kalandot szeretnél átélni te, mint néző, akkor ez nem a te filmed. Ha egy ismerős univerzum ismerős karaktereivel vágysz egy szórakoztató két órára, akkor viszont nem tévedhetsz nagyot. És innentől kezdve kicsit már mindegy is talán, hogy a film tempója érdekesen alakul, vagy hogy a végső felvonásban a fordulatok nem egészen megalapozottak. Érthetőek, de a forgatókönyv nem szolgál elég támponttal, hogy igazán átélhetőek is legyenek ezek a pálfordulások. És amikor azt írom, hogy mindegy is talán kicsit, akkor nem arra gondolok, hogy ne csorbítanák ezek a hibák a film minőségét, csak arra, hogy az ismert trió régi vágású kalandjainak élvezhetőségét nem ezek határozzák meg elsősorban, hanem maguk ezek a karakterek, a megjelenítésük és a köztük lévő interakciók. Han jelleme eleget fejlődik, Chewbaccával való találkozása és a kapcsolatuk működik, Lando meg szerintem szimplán tökéletes volt. Egyik elemében sem hibátlan a film, sokszor csikorognak a fogaskerekek, de a néhányszor tényleg kissé túlpörgő tempó képes feledtetni ezeket a dolgokat. A fanservice (amiből volt elég) sem tolakodó... Bár lehet, hogy igazából az egész filmet érdemes annak tekinteni, és akkor közelebb járunk az igazsághoz.
A legnagyobb problémám leginkább azzal volt, hogy bár szépen fényképezett, mégis borzasztóan sötét a Solo: A Star Wars Story képi világa, 3D-s szemüveggel nézve pedig valószínűleg még jobban el fognak veszni egyes részletek... (pedig a sok, tisztességesen összerakott akciójelenetet például egyáltalán nem kellene rejtegetni) A legkiemelkedőbb komponens pedig egy droid felbukkanása volt, ami (aki?) egyenlőségért való harcával humorosan, frappánsan reflektált arra, hogy a politikai és mindenféle egyéb korrektség jegyében ma már semmiféleképpen sem lehet olyan mozit alkotni a mainstreamben, amit ne támadnának valamely eleme, vagy annak hiánya miatt. Így talán felesleges is próbálkozni előremutató dolgokkal (mert hát micsoda blaszfémia, hogy Rey személyében női főszereplője van egy Star Wars filmnek, ugye...), adjuk a fémpofa szájába az ilyen dolgokat! Kacagtató, jó húzás volt.
A Solo: A Star Wars Story kellemes, 'fun" mozgókép. Valószínűleg meglettünk volna nélküle is, de ha már itt van, akkor egyáltalán nem baj, hogy elkészült. J.J. Abrams, mostantól ismét rád figyelünk!
7/10
(Aldo Winnfield)
Annyi rossz hír érkezett ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy úgy ültem be rá, hogy nem vártam semmit, ehhez képest kellemes meglepetés volt, hogy összességében egy jó kis film lett, Alden Ehrenreich Harrison Ford nyomába sem ér, de egyáltalán nem olyan rémes az alakítása, mint amiről szálldostak a hírek, tisztességesen helytállt a fiatalember, de ennyi és nem több. A sárkányok anyjának megmondhatná már valaki, hogy ne erőltesse ezt a filmszínésznő dolgot, mert ahhoz tehetség is kellene, amelyben ő sajnos nem bővelkedik. Nosztalgiahegyek omlanak a nézőre, több legendás momentumot is végignézhet régi kedvenceink ifjabb éveiből, megtudhatjuk, hogyan találkozik Han és Csuvi, miként nyeri el "tisztességesen" kártyán az Ezeréves Sólymot Landótól a sármos űrcsempész, és arra is fény derül, ki volt az a nő, aki annyira összetörte a szívét, hogy Leiáig nem engedett közel magához senkit. Ron Howard nagyon okosan rájött, hogy mocskosul fel kell pörgetnie az akciójeleneteket, hogy ne tűnjenek fel a nézőnek a dramaturgiai hiátusok, ezért olyan gyorsan követik egymást az események, hogy levegőt venni sincs időnk, amelynek eredményeként mesésen elvagyunk, de egyetlen olyan pillanat sincs ebben a jól összerakott, mégis nem kicsit üres filmben, amelyet majd könnyes szemmel fogunk emlegetni az unokáinknak húsz év múlva. Tökéletes kikapcsolódás a szürke hétköznapokból, de nem sokat adott hozzá a Star Wars-univerzumhoz.
Han (Alden Ehrenreich) szerelmével, Kyrával (Emilia Clarke) ki akar törni abból a rémes alvilági helyről, ahol élniük rendeltetett, azonban a dolgok úgy alakulnak, hogy ez csak Han-nak sikerül, aki úgy tervezi, hogy a Birodalom legjobb pilótája lesz, de csak egy gyalogos katona lesz belőle, akinek nem néz ki túl hosszú élet. Aztán egy nap találkozik a csempész Beckett-tel (Woody Harrelson), és minden megváltozik...
A legemlékezetesebb karakter Lando volt és az ő elsőtiszt droidja, aki saját "népének" egyenlőségéért küzd. A legjobb jelenetek is hozzájuk kapcsolódnak, ami valahol szomorú, hiszen ennnek a filmnek Han Soloról kellett volna szólnia, aki gondolom nem csak az én kedvenc szereplőm a franchise-ból. Ha valakinek, neki kijárt volna egy igazán pimasz és formabontó Star Wars-film, ehhez képest biztonsági játékot játszottak az alkotók, amelynek az lett az eredménye, hogy úgy folyik át a néző lelkén ez az űrkaland, hogy pár óra múlva már nem sok mindenre emlékszik belőle. Pedig mindent megkapunk benne, amit gyerekkorunk óta vágyunk látni a dögös űrcsempész sztorijáról, de az igazi katarzis elmarad. Már soha nem tudjuk meg, mennyiben múlt ez Ron Howardon, aki tisztességes iparosmunkát végzett, de szívet nem tudott adni ennek a jobb sorsra érdemes alkotásnak. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem lenne érdemes megnézni ezt a filmet, egyszeri szórakozásnak tökéletes, de legenda sajnos nem lett belőle.
Rengeteg rémhír terjengett arról, mennyire nem találta a karaktert Ehrenreich, ehhez képest egyáltalán nem vallott szégyent, de hát Han Solo az Harrison Ford, esélye sem volt a fiúnak, hogy utána kiemelkedőt tudjon alkotni a karakter bőrébe bújva. Még két filmre van szerződése, meglátjuk, mennyi pénzt hoz ez a film, és hányszor láthatjuk még a filmvásznon a szerepben. Emilia Clarke a sárkányai nélkül eléggé felejthető, ahogyan sajnos Paul Bettany is. Woody Harrelson azonban lubickol a szerepében, de az igazi aduász Donald Glover Landoként, nem csodálom, hogy külön filmet terveznek vele, na és L3-37, a droidok jogaiért küzdő első tiszt, és az őt megszemélyesítő Phoebe Waller - Bridge.
Összegezve: a Solo egyáltalán nem csalódás, de nem emlékezetes filmélmény. Ha szembe tudunk nézni azzal, hogy a Disney kezébe került franchise alapvető célja nem az univerzumépítés, hanem a szórakoztatás, és már valószínűleg nem fogunk olyan katartikus pillanatokat átélni a Star Wars filmekben, mint egykor régen gyerekkorunkban, akkor nagyon jól fogjuk érezni magunkat a vetítés közben. Nem foglalnék állást abban a vitában, hogy Kathleen Kennedy kezében jó irányba halad-e a franchise (ezt majd az idő eldönti), én csak azt mondom, hogy ez egy nagyon jó kis film, amit egyszer érdemes megnézni, és amelyben pont annyi a Star Wars-feeling, hogy ne érezzük úgy, hogy nincs közünk hozzá. Egynek jó, de amúgy felejtős.
7/10
(FilmBaráth)
