Villámkritikák: Pyewacket (2017), Egyenesen át / Flatliners (2017)
2018. május 01. írta: Werewolfrulez

Villámkritikák: Pyewacket (2017), Egyenesen át / Flatliners (2017)

Csalódást keltő horrorduó

pyewacket.jpg

Pyewacket (2017)

Adam MacDonald kanadai rendező a feketemedvés Backcountryval anno sikeresen felküzdötte magát a 2015-ös horror-toplistámra, de az már most egyértelműnek tűnik, hogy második egész estés rendezése, a Pyewacket címre hallgató thriller/horror nem fog bekerülni a 2018. éves legjobb horrorfilmeket taglaló cikkembe.

A film a démonidézős kliséket próbálja kiforgatni, inkább kevesebb mint több sikerrel. A főszereplője, Leah (Nicole Muñoz) egy problémás, az okkultizmus felé kacsingató gimis lány, aki lépten-nyomon vitába keveredik az anyukájával, Mrs. Reyesszel (Laurie Holden - The Walking Dead). Az egyik, költözéssel és iskolaváltással kapcsolatos vitájuk után Leah bevonul az erdőbe, és megidéz egy Pywacket nevű démont/boszorkányt, hogy az intézze el az anyját. A meggondolatlan cselekedetnek persze meglesz a maga horrorisztikus következménye.

Két nagy baj van a filmmel. Először is, a főszereplő lány borzasztó, idegesítő, a nézőt a filmből abszolút kizökkentő hülyeségeket csinál, ez szerintem már a felvázolt szinopszisból is kitűnt. Ez elég sok horrorfilm jellemzője, tehát ezen még túl is tudtam volna lépni. A második a probléma kicsit komplexebb, ez magával a film fő hatásmechanizmusával kapcsolatos. A mozi fő érdekessége az lenne, hogy nem tudjuk, hogy a megidézett démon valóban létezik-e, vagy csak Leah zaklatott képzelete okozza a gondokat. Nos, ennek kettősségnek a kifutattása elég gyengén sikerült, jómagam már a film vége előtt húsz perccel tisztában voltam a megoldással, és kis túlzással "ásítozva" fogadtam a végső "csavart".

Egyébként nem lenne rossz alkotás, a színészek korrektül teljesítenek, az élvezetes látványról a kiváló operatőri munka, az átgondolt vágás, és a kevés számú, de szinte tökéletesnek minősíthető praktikus illetve CGI trükk gondoskodik. A néző szeme nincs kiszúrva pofátlan jumpscare megoldásokkal, a feszültség adagolása nagyjából okés, a film ritmusa kicsivel lassabb az ideálisnál, ám alapvetően működőképes a mozi. A zenéje elég semmilyen, standard dark ambient-deep ambient zúgás, ami a filmen kívül értelmezhetetlen.

A Pyewacket a fentebb taglalt, elsősorban dramaturgiai problémák miatt nálam biztosan nem lesz ott az év horrorfilmes csúcsteljesítmányei között, de tegyetek vele egy próbát, hátha csak engem kapott el rossz pillanatomban.

6,5/10

A Pywacket MAFAB oldala

flatliners2017.jpg

Egyenesen át / Flatliners (2017)

A Joel Schumacher féle, 1990-es Egyenesen át nagyjátékfilmes eszközökkel boncolgatta a halál utáni lét kérdését, és végeredményben egy jól működő, néhány apróbb hibával rendelkező sci-fi thrillerként definiálható alkotás lett, amely a vallásos és ateista szempontú értelmezésekre is nyitott volt.

A dán Niels Arden Oplev rendező (A tetovált lány) által dirigált remake pedig egy trendinek szánt, de majdnem teljesen félresikerült újraértelmezése az eredetinek, ami több komoly sebből is vérzik. Maga az alaptörténet - a saját halálukkal kísérletezgető orvostanhallgatók sztorija - eleve problematikus, még megfelelő hozzáállás híján is csak nehezen hihető matériát jelent. Nos, az új Egyenesen át esetében a halállal való kísérletezgetés már nem is annyira isten birodalmának szemtelen megostromlása, hanem inkább egy furcsa kvázi-drog, ami először felpörgeti a "használóit", aztán változatos mellékhatásokkal, nerotikus pillanatokkal sújtja a "függőket". Az eredeti vallásos felhangjainak már szinte nyoma sincs az új filmben, csak a drog-párhuzam a helytálló már.

Ezzel még nem is lenne nagy baj, ha következetesen végigfutna a művön ez a gondolat (sajnos nem fut végig), és ha nem lenne minden olyan rohadtul súlytalan ebben a filmben. Itt sem a karaktereknek, sem a drámai pillanatoknak nincs megfelelő alapozása, íve vagy ereje, minden suta és esetlen. Egy példa: az egyik szereplő egy katartikusnak szánt szegmensben a bocsánatot kér egy hölgytől, akinek fiatalabb korában csúnyán keresztbe tett. A  hölgy azt mondja, hogy nem bocsájt meg, és felmegy egy lépcsőn. A szereplőnk utána kiált, hogy "de nagyon fontos lenne". Erre a nő visszafordul a magasból, és rááll a dologra: "Hát jó, megbocsátok". Ezzel a lelkiismereti gondok el is lettek hárítva, egyúttal a karakter történetszála is révbe ért, mégpedig milyen "elegáns" megoldással!

A film nagy lehetőségének tűnő karakterhalál (SPOILER: az eredeti filmben mindenki megússza), is színtelenül-szagtalanul puffan el: a szereplő teljesen antipatikus, ezért nem tudjuk sajnálni, plusz a mozi végén úgyis kiderül egy olyan dolog, ami teljesen zárójelbe helyezi a karakter halálát.

Mi marad, ha a drámaiság és a mondanivaló csorbult? Maradnak a bazári mutatványnak beillő számítógépes trükkök, a szupermodell-testű és magassarkúban tipegő orvostanhallgatók, és az ő drogozva bulizós és szexelős pillanataik. Tehát a felszínes megoldások... hát köszönjük szépen, ezért nem kellett volna remake-et készíteni.

4/10

Az Egyenesen át MAFAB oldala

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr613845578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.