November (2017)
2018. április 10. írta: danialves

November (2017)

A filmet a Titanic Filmfesztiválon volt lehetőségem megtekinteni.

3-4 perc telt még csak el a Novemberből, de én máris megbántam, hogy beültem rá. Ennek az időnek az első felében havas-sáros tájképeket láthattunk, majd megjelent egy faágakból háromszögalakban összeeszkábált, középen marhakoponyával bíró lény, amely rövidesen propellerként pörögve, kvázi helikopterként elrabolt egy tehenet. Mindez fekete-fehérben. És ebből várt még rám 115 perc. Ehhez képest a stáblita alatt végül úgy álltam fel, hogy meglepően jó élményben volt részem, és magam sem akartam elhinni, hogy a November ilyen utat volt képes bejárni a szememben.november_still_publicity_h_2017.jpg

Természetesen teljesen érthető, hogy nem könnyű befogadni ezt az alkotást, és ennek inkább van köze a szerkesztéséhez, mint művészfilmes formanyelvéhez. A vásznon egy folyton novellaszerű mellékszálakba széteső narratíva zajlik, amelyet inkább apróbb motívumok foglalnak keretbe, mint egy egyértelmű kerettörténet. Vontatott, széttartó élményt eredményez ez, ugyanakkor a játékidő felétől már annyira ismerősek a helyszínek, karakterek, sőt még szürreális élethelyzeteik is, hogy egészen otthonosan kezdünk mozogni ebben az abszurd világban.

Ugyanis a November alapvetően nem a művészfilmek irracionalitásával gondolkodik, hanem pusztán egy másfajta racionalitást vázol fel, és amint ezt megszokjuk, már nem fogunk meghökkenni azon, hogy a falu világát krattoknak nevezett, faágakból és kerti szerszámokból barkácsolt rabszolgák népesítik be, hogy a boszorkányság vagy a túlvilágról visszajáró holtak a mindennapok része, vagy hogy a báró a legnagyobb nyugalommal veszi tudomásul, hogy mindenki pofátlanul lop tőle.

Már csak azért sem szokatlan ez a világ, mert ezek az észt népmesék minden elborult ötletükkel, feudális-történelmi viszonyukkal a Kelet-Európát mai napig meghatározó valóságot ábrázolják. Ahol mindenki a sok munkára panaszkodik, de valójában senki sem dolgozik (még a pont a rengeteg munka miatt életre keltett krattoknak sem tudnak feladatot adni), és elásott kincsekből akar meggazdagodni. Ahol a parasztok a kommunizmust előre feltalálják azzal, hogy népfelség elvét csak abban érvényesítik a földesúrral szemben, hogy az utolsó porszemig kirámolják a szeme láttára. Ahol mindenki nyomorúságos, de annyira együgyű, hogy még jobb életről sem tud álmodni.november-rehepapp-liina-and-hans.jpg

A komótos stílus még ha frusztráló is, arra tökéletes, hogy átérezzük ezt a kiábrándult passzivitást, és mi magunk is egyre jobban ennek az élménynek a részévé váljunk. Ez nem nehéz, hiszen az első képkockától az utolsó hangeffektig ugyanaz járja át az alkotást: a képek annyira kiábrándítóan színtelenek, hogy a fekete-fehér stílus szinte már túlzás is, de a sárba süppedő faházakban és spártai berendezésükben sem találni sok ingert. (Sőt, még a báró kastélya is jobbágyai világához méltóan pusztuló és kihalt.) De a rosszarcú-fogatlan parasztemberek sem lesz alkalmunk gyönyörködni, viszont ezek a figurák annyira jól eltaláltak, hogy szinte már csak a külsejük elvégzi az alakítások oroszlánrészét - mindenesetre egy percig sem fogjuk úgy érezni, hogy jelmezbe öltöztetett színészeket látunk. Erre a látványra telepszik rá Jacaszek elektronikus ambient zenéje, jól erősítve rá a képsorok kísértetiességére, de a megfelelő pontokon a szépség és a katarzis fő katalizátorává válva.

Mert a November szereplői külső és belső csúnyasága ellenére is szép film. Utánozhatatlan, ahogyan a nevetséges banalitás keveredik benne a népmesék költői tragikumával, de végül rendre az utóbbi diadalmaskodik a fő motívumot adó szerelmi szál révén, amelyre felfűzve előbb-utóbb az összes gyarló figura bukástörténete feltárul, mi pedig megvetés helyett sajnálni kezdjük ezeket az embereket. Ugyanaz történik itt is, mint a Kútban, csak amíg Gigor Attila egy tarantinoi gengszter-westernből kiindulva gyönyörködtetett, Rainer Sarnet rendező egy szürreális, szombólumokkal átitatott meséből hívja elő a roncsfilmes szépséget. Ezt a műfaji fogódzók, céltudatosan kijelölt történet hiányában nehéz türelemmel kivárni, és valószínűleg a többségnél ezen el is fog hasalni a mű, de számomra végül jelentett akkora élményt a November, amiért az eleinte menekülésre késztető alapötleten és stíluson is megérte túllendülni.

7,5/10

A November teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9313815960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.