Láthatás / Jusqu'à la garde (2017)
2018. április 04. írta: xhalapex

Láthatás / Jusqu'à la garde (2017)

Az őseink által gyakorolt klasszikus családmodell, ami az élethosszig tartó házasság szentségét foglalta magában, egyre nagyobb válságát éli napjainkban, és ez a folyamat nem ma kezdődött. Rengeteg Magyarországon köttetett házasság végződik válással és a statisztikáinkat, a nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban sem tudják érdemben felülmúlni. Xavier Legrand nem elégszik meg csupán az itt taglaltakkal, nem csupán elkeserítő házasság-válás arányokat dokumentál, hanem meghaladva egy egyetemi hallgató szociológiai megfigyeléseken és KSH statisztikákon alapuló kutatói munkájának szintjét, mindehhez hozzá csatolva hozza be a családon belüli erőszak topikját és annak alattomosan megbúvó, a külvilág felé alig látszódó vagy egészen rejtve maradó mivoltát. 

custody_1.jpg

Fontos vállalás, hiszen a családon belüli erőszakról folytatott társadalmi közbeszédet cinizmus, lefojtás és a felelősség egymásra lőcsölése jellemzi. A nukleáris családokat érintő drámák színterén kevés már a szabad levegő, nehéz olyan maradandó alkotással előrukkolni, ami egy tűpontos elemzés végén egy mellbevágó végkifejletet követően tud az egyszeri nézőnek egy olyan útravalót adni, ami túlnő egy európai művészfilm-fesztivál szociális nyomorkarnevállal „szórakoztató” szekcióján, vitákat indukál és társadalmi állapotok, valamint a közgondolkodás változására késztet. Véleményem szerint Legrand műve megugorja ezeket az univerzális elvárásokat, ám filmje nem kacérkodhat olyan tulajdonságokkal, amik feljuttatnák a filmkedvelő közvélemény elsőrangú moziélményei közé, azonban a rendezőnek nincs szégyenkezni valója, hiszen alkotásának több jelenete is az emberi retina mélyére ég bele.

A cselekmény a szülők válása után egy évvel, a bíró és a két védőügyvéd jelenlétében egy franciaországi bírósági tárgyaláson kezdődik, ahol a 11 éves Julien láthatási joga a tét. A fiú levelének felolvasásakor kiderül, hogy a közel 18 éves nővére szerencsés helyzetben van, hiszen kora miatt számára nem kényszer ez a procedúra, azonban ő is abba a helyzetbe került, hogy anyjukkal és a nagyszülőkkel rejtőzködve éljen egy fedél alatt, remélve, hogy a másiknak nevezett édesapa - akinek felbukkanásának gondolata is undorral és félelemmel tölti el mindnyájukat – nem zaklatja őket. Ránézésre világos a helyzet, bár a néző itt még fenntartja annak lehetőségét, hogy egy pórul járt férfi kálváriáját fogjuk végigkövetni, akinek az exfelesége mindent elkövet annak érdekében, hogy közös gyerekeik megvessék őt és elhidegüljenek tőle. Antoine, az apa, fián keresztül próbál meg visszaavászkodni volt feleségéhez, azonban a szülők közötti árok az űrből is látható, kapcsolatuk még a gyerekekre való tekintettel is reménytelennek bizonyul, annyira, hogy egy szimpla láthatás megszervezése is nehézkes. Hiábavaló próbálkozásai kínos és szánakoztató pillanatok tömkelegét tartogatják a nézőnek, ám a fiával közösen eltöltött idő nyomán kerülünk közelebb a karakterek lélektanához és viselkedésük megértéséhez.

custody_3c_1.jpg

Ha valakinek az egymástól eltávolodott, váló félben lévő szülők küzdelmeiről és játszmáiról, illetve arról, hogy mindez vajon milyen nyomot hagy egy fejlődő személyiségben, Oroszország 2018-as Oscar nevezése, a Szeretet nélkül ugrana be, az a film miliőjét tekintve nem jár messze a valóságtól.

Azon eszköztelen és minden filmnyelvi csemegétől mentes, maró erejű és egyben nyomasztó szociális drámák sorát gazdagítja a Láthatás, melyek nem szorulnak esztétizáló analizálásra, hiszen a valóság azon szegletével bombázzák a nézőt, melyhez szinte kivétel nélkül mindenkinek van hozzáférése. Ellenben nem tartozik a klasszikus bűntudatot keltő filmek közé, mert annál intelligensebb megközelítést alkalmaz a rendező. A szereplők nem hasonulnak mesehősökhöz, tehát nincsenek végletekig polarizálva, senki sem javíthatatlanul gonosz, vagy gyámoltalan őzike. Mindezekkel együtt sikerül fenntartani egy olyan ambivalens állapotot, mely a szituációba való bevonásra készteti a nézőt, hiszen végső soron, mégis csak egy potenciális agresszor cselekedeteit és annak elszenvedőinek történetét követhetjük végig.

Ügyesen játszik a készítő a narratívabeli információ-megvonás technikájával, hiszen eleinte egy ok nélkül kisemmizett, a bíróság elé citált, megtört, de kizárólag a gyermekei érdekét szem előtt tartó, és a konfliktus békés megoldására törekvő férfi képe jelenik meg előttünk, aki nem elég, hogy élete mélypontjára került ezzel a megalázó láthatási perrel, de elmondása szerint felesége rendre legkisebbik gyerekét ellene hergeli. Kapcsolatuk visszafordíthatatlan romlásának stációit nézőként nem követhetjük végig, a nő iránta táplált érzéseiről, megismerkedésük körülményeiről és arról, hogy miért nem lépett már valamit korábban Miriam, az anya, nem kapunk ismertetést.

ohimark.JPG

Csak az idővel elejtett félmondatok, pillantások és a férfi indulatos primer reakciói sejtetnek a felvázolt valóságnál árnyaltabb képet az egykori férjről és érzelmi intelligenciájáról. A felszín alatt megbúvó, a családtagok közé éket verő valóság lelombozó, de egyben végtelenül reális. Itt nincs szükség a helyzet bemutatásához kafkai abszurd elemekre, nem kell elemelni a szereplőket és a cselekményt, a „valahol máshol valamikor máskor” dimenziójába, hiszen a valóság pőre durvaságával mutatja meg rengeteg kapcsolat mikéntjét. A film műfaját meghazudtolóan feszült és zaklatott, Antoine és Julien közös jelenetei rettegéssel töltik el a nézőt. Nyomasztó jelenetek tömkelegét láthatjuk, ahol Antoine rendre nem ért a szóból, és nem észleli, hogy mennyire szánalmasan próbálja visszakönyörögni magát egykori feleségéhez és szeretne visszaállítani egy olyan állapotot, amely talán mindig is csak az ígéretek szintjén létezett.

Az alakításokat panasz nem érheti, mindkét szülőt megformáló színész játéka hiteles, ám külön ki kell emelni a fiatal Julient életre keltő Thomas Gioria nevét, aki lehengerlő teljesítményt tanúsít a játékidő egésze alatt. Különösen, a magukat még a való életben is kereső, affektáló gyerekszínészek tekintetben figyelemre méltó fegyvertény ez, akik oly gyakran hiteltelenítik minden rendezői akarat vagy esetleges írói bravúr ellenére a kész filmek befogadhatóságát.

premiere-jusqu-a-la-garde---xavier-legrand.jpg

A film nem hordoz magában páratlan megfejtéseket, viszont elementáris erővel szögezi minden nézőjének a tényt, hogy ilyen esetek körülöttünk történnek, így tagadhatatlan felelősségünk van abban, hogy melyik irányba fordítjuk tekintetünket. A 2010-es években is alkotó, prominens újhullámos realista rendezőktől megszokott módon a mondanivaló mély és megüli az ember lelkét, túlírt és teátrális jelenetek hűlt helyét sem találni.  

Julien nővérének, Josephine-nek szerelmével való kapcsolata alatt dekoncentrálttá válik a film és a főtémától eltérve mellékzöngeként hat. Legrand nem találja fel a spanyolviaszt, hiszen a válással és a családot terrorizáló apa karakterével nem mond újat a témában, ám ettől még nem tudok elmarasztalni egy filmet, hiszen vannak témák melyek újra és újra meg kell, hogy ihlessék a filmkészítőket, korunkra és az aktuális néplélekre, jogi szabályozásokra hangolva. Viszont minden további nélkül fér bele egy tetszőleges emberjogi tematikájú filmfesztivál programjába és gimnáziumi társadalmi jellegű okításra is alkalmas, hiszen mondanivalója közérthető és egy olyan problémával foglalkozik, ami túlságosan alulreprezentált. Sok „versenytársa” közül leginkább feszes és céltudatos zakatolásával tűnik ki, mely egy olyan kényelmetlen témát húz elő a fiókból, ami elsőre közhelyszerűen hathat, de amit mi közhellyé degradálunk, az mások véresen komoly hétköznapi valóságát jelenti, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

7,5/10

A Láthatás teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4313774432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.