The Beast Within (1982)
A The Beast Within, avagy A bennemlakó szörnyeteg simán tekinthető a David Cronenberg nevével fémjelzett A légy csökevényes, gyermekbetegségektől hemzsegő előfutárának. A rovarszerű szörnyeteggé való lassú, fájdalmas és látványos átalakulás motívuma már a The Beast Withinben is benne van, csak éppen ennek rendezője, Philippe Mora feleannyira sem tudta kiaknázni a témában rejlő lehetőségeket, mint négy évvel később a neves testhorror-gyáros. A produkció pl. magában hordozza az olyan témák csíráit, mint pl. az örökölt/tanult minták hatása az utódaink viselkedésére - csak ezzel nem kezd az égvilágon semmit. Jelen filmnek egyébként vannak jobb pillanatai (pl. látható benne egy iszonyat sokáig mutatott, lényűgözően undorító és eltúlzott átváltozás), de általánosságban a középszar kategóriában versenyzik. A történetnek se füle, se farka, okokat, magyarázokat és mikénteket nem is érdemes keresni benne; a rémmé mutálódó tinédzsert alakító Paul Clemens nemcsak gyengén, de idegesítően is játszik; a forgatókönyv, a fényképezés és a vágás szintén bosszantó hibáktól hemzseg, amik leginkább a film ritmusán érződnek. Még jó, hogy a veterán Ronny Cox személye, a maszkmesteri munka, és a történetet keretbe foglaló ájulthölgy-csöcsök felemelik a produkció színvonalát a még éppen élvezhető szintre.
5/10
Tágra nyílt elme / From Beyond (1986)
Kerek perec megmondom, hogy szerény véleményem szerint Stuart Gordon ezen "hőskori" filmje az egyik legjobb H. P. Lovecraft-adaptáció. Na nem mintha hűen követné az alapjául szolgáló novellát (nagyon nem ezt teszi), viszont közel zseniálisan ragadja meg a horror mint műfaj néhány alapvető aspektusát. Ebben a filmben a kozmikus iszonyat felfoghatatlan és őrületbe ejtő szörnyetegei kéz a kézben járnak a cronenbergi testhorror legbetegebb pillanataival, mindezt úgy, hogy perverz módon bejön a képbe a szadomazochizmus és a szexuális vonzalom témaköre is. Ez a film a leggonoszabb értelemben vett pornó: undorító, de egyben izgató is, úgy vonzza az ember tekintetét, mint rothadó tetem a döglegyet. Körülbelül ugyanezzel az "undorodom-tőle-de-mégis-vonz" dilemmával küzdenek a mozi hősei is, csak ők egy olyan szerkezettel kísértik a sorsukat, amely kaput nyit a körülöttünk lévő, de számunkra nem látható dimenzióra és annak rémséges lakóira. Az alacsony költségvetésből meglepően hatásos és egyedi látványvilágot sikerült kreálni, így a bűnrossz színészi játék, a sci-fi oldal légből kapottsága és a forgatókönyv esetlenségei már nem is olyan feltűnőek. Minden hibájával együtt egy igazi vérben, gennyben, és mutálódott izomrostban tocsogó drágakő a film, a rendező legendás Re-Animátorának méltó párja.
8,5/10
The Spell (1977)
Ha láttad a King-De Palma koprodukciós 1976-os Carrie-t, akkor nagyjából képben leszel a The Spell című tévéfilm hangulatát, mondanivalóját és főbb motívumait illetően... legalábbis az alkotás első felét tekintve. Itt is adott egy különleges képességekkel rendelkező, az osztálytársai által megvetett "modern boszorkány" tinilány, aki komoly vitákba keveredik az anyjával/családjával, és aki körül folyton titokzatos "balesetek" történnek. Viszont Lee Philips rendezőnek és Brian Taggert forgatókönyvírónak félúton sikerül egy nagyot csavarnia a Carrie-történeten, és a paranormális horrorból egy boszorkánymitológiával megbolondított, a család egységének és összetartásának fontosságát hangsúlyozó, meglepően érdekes és tudatos alkotást kerekítenie. Ha eltekintünk a kissé lassan csordogáló sztoritól, valamint a kivitelezés olcsóságától és helyenkénti sutaságaitól (pl. a tinédzser és a felnőtt boszorkány drámainak szánt végső összecsapását bizony erősen megnyomorítja a fantáziátlan koreográfia), akkor egy kifejezetten kedvelhető alkotást kapunk, az egyik mellékszerepben a cuki tinilány Helen Hunttal, és a történet egyik pontján egy felettébb (de tényleg!) meglepő öngyulladásos halálesettel.
6,5/10
