Villámkritikák: Jackals (2017),  Chucky kultusza (2017)
2018. január 05. írta: Werewolfrulez

Villámkritikák: Jackals (2017), Chucky kultusza (2017)

Két méltán nem emlegetett tavalyi horrorfilm

jackals.jpg

Jackals (2017)

Jessabelle, Visions, valamint néhány gyengébb Fűrész-epizód - ezek az alkotások fűződnek a Jackals direktora, Kevin Greutert nevéhez. A "se-íze-se-bűze" jellegű, középszerű horrorokat gyártó rendező ezúttal sem hazudtolja meg magát. A sakálmaszkot viselő szektások által ostromlott erdőbéli házikó története egy fura családdal a középpontban még akár drámai erejű is lehetne, ha nem lennének a szereplők olyan kurvára statikusak. Ám sem az arctalan támadók, sem a házba szorult diszfunkcionális família tagjai nem változnak, nem fejlődnek, csak végig ugyanazt a manírt hozzák, hiába lengeti be néha ennek ellenkezőjét a forgatókönyv. Még ezzel is ki lennék békülve, és megalkudnék egy egyszerű, de nagyszerű, szépen fényképezett 13-as rendőrőrs ostroma mintájú adok-kapokkal, ám a film annyira koncepciótlan, hogy baromi nehéz belefeledkezni a klausztrofób alaphelyzetbe és az egyébként korrektül összerakott vérengzésekbe. Miért mondom azt, hogy "koncepciótlan" a film? Két példa: az egyébként ügyes és feszült, Halloween-idéző nyitójelenetnek gyakorlatilag semmi köze nincs a tényleges történethez, olyan, mintha utólag ragasztották volna a produkcióhoz. A másik példa: a filmnek nincs vége, csak egy egyszerű bazári mutatvánnyal abbahagyják akkor, amikor már éppen beindulhatna valami érdemleges. Szóval hiába kaparták elő ehhez a mozihoz a rég nem látott Deborah Kara Ungert és Stephen Dorffot, és hiába okés a látvány, a Jackals még hatalmas jóindulattal is csak középszerűnek  nevezhető.

5/10

A Jackals MAFAB adatlapja

cult-of-chucky.jpg

Chucky kultusza / Cult of Chucky (2017)

A Chucky-történetek nálam általában ott buknak el, hogy én simán felrúghatónak tartok egy életre kelt műanyag babát, tehát nem látom egy felnőtt férfi méltó ellenfélnek a gyermekjátékba reinkarnálódott kis szaros gyilkost. A sorozat előző etapjában az volt a jó, hogy Chucky egy jókora épületbe bezárva küzdött egy tolókocsis nővel, ami már azért egy sokkal kiegyenlítettebb meccset, és átélhetőbb izgalmi faktort jelentett számomra. A folytatás hasonló koncepcióval indult, csak éppen ezúttal egy elmegyógyintézetve zárva zajlik a harc - az én szememben ez az alaphelyzet ígéretesnek tűnt. Az elmegyógyintézet mindig változatos agylövéseknek ad helyet, ebben nem kellett csalódnom, a magát szellemnek képzelő asszonytól kezdve a hírességekkel azonosuló férfiig sziporkáztak az emlékezetes mellékszereplők. Még a megtöbbszöröződő Chucky ötletét is tudtam kedvelni és a mitológia megújításának tekinteni... szinte minden más viszont balul sül el ebben a filmben. A logikai bakugrásoktól és fájdalmas fércmegoldásoktól hemzsegő forgatókönyv igencsak sok sebből vérzik (SPOILER: Chucky miért nem tudta már a legelején megszállni a főhősnő testét?), a sablon jumpscare effektek egy idő után baromi unalmasnak hatnak, az önreflexív poénok inkább fárasztóak mint maradandóak, a régebbi részekből előráncigált szereplők nem bírnak igazi létjogosultsággal a sztori szempontjából, etc. Ha nem lenne a filmben a már megint iszonyúan jól játszó Fiona Dourif (igen, ő a Chucky hangját adó, legendás Brad Dourif lánya), plusz nem láthatnék praktikus trükkökkel jól megvalósított vérengzéseket, borzalmasan csalódott lettem volna a Chucky kultusza legvégén. Így csak közepesen voltam csalódott...

 6/10

A Chucky kultusza MAFAB adatlapja

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2913537359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása