Kultnapló - danialves - 2018 (1. rész)
2018. január 01. írta: danialves

Kultnapló - danialves - 2018 (1. rész)

Az összes írásom itt olvasható

2016-os kultnaplóm

2017-es kultnaplóm

Filmek

(Félkövér: 2018-as filmek, dőlt: újranézések)

Looper - Újranézve meglepően átgondolatlannak tűnik már, és nem feltétlenül azért, mert nem igazán tud mit kezdeni az időparadoxonokkal. Eléggé leegyszerűsít, elkapkod egy-két dolgot karakterek terén, az is eléggé lehúzza, hogy a közepén gyakorlatilag újra elkezdődik, de Johnson ötletei, rendezői megoldásai azért nagyrészt elviszik a hátukon. 7,5/10

Full Metal Jacket - Szerintem semmi újat nem tudott megfogalmazni a vietnami háború embertelenségéről, az első fele gyakorlatilag egy egyszemélyes stand-up műsor, a második feléből meg nem jön át a szatíra (ha egyáltalán az akart lenni, mert már ebben sem voltam biztos). Kubrick marhára leragad a részletekben, túl van tolva, nem hatásos, ennél akkor is jobban meg kellett volna erőltesse magát, ha a film történetesen nem 9 évvel A szarvasvadász után készül. 5/10

Yes Man - Kicsit jobbra emlékeztem mind humor, mind történetvezetés szintjén, így másodjára inkább egy korrektül elkészített tucatlimonádé. 7/10

Lucky - Ez tényleg a nyugdíjas Paterson, csak kevesebb líraisággal, meg úgy kevesebb mindennel. Kellemes darab, de azért kihagyhatatlannak sem mondanám. 7/10

Mayhem - Kritika

Renegades - Kritika

Rossz anyák karácsonya - Kritika

Borg / McEnroe - Kritika

Én, Tonya - Kritika

Eszeveszett esküvő - Ez nem egy Életrevalók, hanem "csak" egy klasszikus vígjáték, de annak nagyon jópofa, parádés karakterekkel, elrepült ez a két óra. 8/10

Primal Fear - Szerintem a nyilvánvaló túlzásai, elnagyoltsága ellenére is egy érdekes és komoly történet lett, ami számos ponton szembemegy a tárgyalótermi krimik szabályaival. De a végső fordulat teljesen összezavart, hogy miről is akart ez szólni, mintha utólag eszükbe jutott volna, hogy le kéne pipálni a Hetediket pesszimizmusban. Ettől egy cseppet sem érzem gyengébbnek, de szerintem eléggé öncélú volt a vége. 8/10

Armadillo - Nem mond olyat, amit ne tudnánk a modern háborúkról, de ilyen közel még egy film sem vitt a harcokhoz, a katonákhoz, érződik, hogy ebben a filmben minden valós.

Loving Vincent - Sokkal jobb is lehetett volna, ha nem egy nyomozós matiné narratívájára lett volna felfűzve, mert így tényleg inkább Van Gogh haláláról, mint életéről mesélt. 6/10

Last Flag Flying - Linklater még mindig hihetetlenül érzi, hogy hogyan másszon be a karakterei fejébe, de akármennyi szuper dolog is van benne, nem tudtam nem egy kicsit jelentéktelennek érezni. 8/10

A nagy füzet - Ez sem fogott meg egyáltalán, az meg külön felhúz, hogy a magyar rendezők 95%-a nem tud egy normális jelenetkoreográfiát levezényelni.

Darkest Hour - Kritika

Annabelle: A teremtésHa ivós játékot játszottam volna a horrorklisék kapcsán, amíg néztem, most nem biztos, hogy le tudnám írni ezt a mondatot...

Only the Brave - Kritika

A hentes, a kurva és a félszemű - Kritika

Lady Bird - Kritika

Roman J. Israel, Esq. - Kritika

Három óriásplakát Ebbing határában - Rengeteg dolog volt, amit imádtam benne, de azért nem nyűgözött le jobban, mint McDonagh eddigi munkái. Szerintem ezt elő lehetett volna adni egy fokkal kevésbé körülményes / elnagyolt módon is. 8/10

The Room - Most erre komolyan mit lehet mondani? Elképesztően nagy ízlésficam, nálam még az "annyira rossz, hogy már jó"-logika sem működött, annyira idegesített az önismétlő jellege. 1/10

The Disaster Artist - Kritika

The Post - Kritika

The Babadook - Kritika

Braven - Kritika

The Florida Project -  Az első 45 percben eléggé irritált, hogy Baker kb. egy ugyanolyan trashrealityt akar csinálni, mint a Tangerine-ben, és akkor kaptam el a fonalat, amikor elkezdett végre valami történetszerűség is kibontakozni, amikor elkezdtünk szembesülni a felnőttek problémáival. Abban zseniális a film, ahogyan ezt a drámát érzékelteti, részben a gyerekek szemszögén keresztül, de egyébként meglepően sokszor tőlük függetlenül is (pl. Dafoe és Caleb Landry Jones jelenetei). De ezért én sokszor feleslegesnek éreztem a gyerekek életképeit, a legtöbbször csak elvoltak magukban és nem igazán tettek hozzá az összképhez. A képi világ, a helyszínek tényleg parádésak, de ezt leszámítva elég közhelyes, és elsősorban a különleges megközelítése teszi naggyá - de abban sem találok azért mindent indokoltnak. 7,5/10

A világ összes pénze - Korrektül elkészített film, de ez az összes pozitívum, ami elmondható róla. Sótlan, nem tudja, hogy miről szóljon. Spielberghez hasonlóan Scotton is látszik, hogy ha fél év alatt kell filmet készíteni, akkor csak az enervált rutin marad. Az volt a legizgalmasabb benne, hogy az újraforgatott jelenetekben máshogyan néz ki Mark Wahlberg haja. 6/10

FantomszálRitka toxikus, embertelen alkotás ez, ugyanolyan önvallomás, mint az anyám!, csak amíg Aronofsky szégyentelen öngyűlölétébe temetkezve a végletekig túlozza el alkotásának visszataszító voltát, PTA minden igyekezetével azon van, hogy makulátlan külső mögé rejtse (vagy éppen, hogy ezzel a kontraszttal hangsúlyozza ki). Ez azért tetszett nagyon, mert a legtöbb alkotó pont a fordítottjával próbálkozik ennek (a rondaságban meglátni a szépséget), illetve mert PTA-nek ezt abszolút sikerül is összehozni. A Fantomszál főhőséhez hasonlóan elviselhetetlen, de mégis ámulni tudunk csak bravúrjain, zsenijén. És valahogy meg kell küzdenünk azzal, hogy a kettőt összeegyeztessük. Kicsit számomra már szenved is attól, hogy mennyire tudatos, ugyanis végeredményben annyira könnyen olvasható film, hogy ezzel az élmény nagy része el is veszik, nincs mit dekódolni, újra- és továbbgondolni. Mondhatni, lelombozóan egyértelmű filmről van szó, noha távolról sem szájbarágós, és van annyira árnyalt, amennyire az egy ilyen alkotástól elvárható. 7,5/10

The Ritual - Kritika

Never Let Me Go - Muost tegyük félre azt, hogy orvosilag értelmetlen, amiről szól (miért szerencsejátékoznak azzal, hogy hányadik donáció után halnak meg, amikor pontosan tudják, mik a létfontosságú szervek, illetve hogy bármikor szétkaphatják őket teljesen?), tánaolvasva a könyvnek, pont azok a részletek hiányoztak, amik egy melodráma szintje fölé emelték volna. Ráadásul le sem tagadhatná, hogy japán származású a szerzője - hatalmas kötelességtudat, zéró lázadó kedv, nekem már túl szürreális volt ettől. Amúgy nagyon szépen levezényelték. 7/10

God's Own Country Ameddig néztem, addig gyakorlatilag az angol Viharsaroknak tűnt, nem győzött meg arról, hogy valami érdekesről is fog szólni.

The Shape of Water - Kritika

Black Panther - Every Marvel Movie Ever But This Time With Blacks. Még akár érdekes is lenne, ha végre egyszer sikerülne beleállni abba a témába, amit felvet, meg nem patikamérlegen adagolni úgy kb. mindent. A tavalyi Marvelek közül bármelyiknek több szíve volt. A vágás egyébként nagyon zavart, kapkodó volt, az akciójeleneteknél is kifolyt a szemem, az sem segített, hogy Morrison valamiért mindegyiket kicsit alulnézetből vette fel. Mindenesetre erre kár volt egy Ryan Cooglert elpazarolni. 7/10

Szeretet nélkül - Nagyrészt jó, az utolsó fél órában pedig egyenesen kiemelkedő dráma, de rettentő vontatott, és emiatt sem tud igazán kiteljesedni. Nekem nagyjából azt adta, amit a Leviatán. 7,5/10

Éjszakai játék - Kritika

Mute - A Mute első fél órájában a Moon-os bejátszás volt a legjobb, a benyomásaim: nem nézhetetlen, de irtó klisés és céltalan, szerintem nem tett jót neki ez a 15 év, mert Jones láthatóan bele van buzulva ebbe a világba és nem akar történetet mesélni. Nem győzött meg, hogy folytassam.

Testről és lélekről - Kritika

Kojot - Kritika

Örök tél - Most már nekünk is van Fekete Párducunk, legalábbis abból a szempontból, hogy nem igazán értem, mi lett volna a koncepció azon túl, hogy legyen egy gulágfilm is végre. Ezen a téren viszont sokkal megrázóbb, lélekölőbb élményre számítottam, a végére már egészen Disney-láger lett ebből a sztoriból. Köbli meg szerintem annyi 60 perces filmet írt az utóbbi időben, hogy teljesen elszokott az egész estés formátumról, mert ennek a második felvonása gyakorlatilag végig alibi lötyögés. Viszont (és tudom, hogy közhely rásütni már minden magyar filmre) annyira patentül van összerakva, hogy ehhez képest A Viszkis amatőr bohóckodás. Ráadásul mindezt relatíve kis költségvetésből. Szász Attila simán megérdemli, hogy néhány éven belül nemzetközi produkciókon dolgozzon. 7/10

Death Wish - Iszonyatosan rosszul rendezett sablonsztori (oké, aláírom, 1974-ben talán még nem volt ez annyira elcsépelt), érzelmileg-értelmileg is komikus, ahogy végigvitték. Maga a koncepció viszont a banális konklúziók ellenére is érdekes volt. 3,5/10

Ava - Mintha egy szexuálisan frusztrált, white trash Wes Anderson-film lenne, ennél jobban nem tudom leírni. Amit nyer az extravagáns megoldásaival, azt elveszti a zagyva történetmesélésével. 5,5/10

Vörös veréb - Ha nem lenne ilyen sótlan a két főhős, akkor még nagyra is tartanám, de így is szerettem. Oldschool kémfilm, tehát az akciózást inkább fordulatokkal pótolja. Ami különösen is tetszett benne, hogy szerintem kevés film ragadta meg ilyen jól a szovjet és az amerikai világszemlélet konfliktusát, és kezelte ennyire objektíven a két hatalmat. 7,5/10

Ferdinánd - A humora az egyetlen, amit nem sorvezető szerint írtak, amúgy jópofa, de bőven kihagyható mese. 7/10

I Am Not a Witch - Mintha egy játékfilmnek álcázott dokumentumfilm lett volna, túlságosan megfigyelő, túlságosan személytelen. Játékfilmként viszont megbocsáthatatlanul céltalan. Pedig maga a téma érdekes lett volna. 5/10

Bosszúvágy - Kritika

[Rec] - Így kell found footage filmet készíteni. Nagyon tetszett benne, hogy a kiszámított scare-ek helyett mennyire vad, féktelen, feszültséggel túltöltött a rendezés, helyenként olyan lendülete van, hogy az hihetetlen. Igazán a végével nem vagyok kibékülve, mert az szerintem már egy sokkal hagyományosabb mederbe terelődött. 8,5/10

Veronica - Kritika

Sötétben - Tetszett, de nálam kicsit beragadt a dráma és a tárgyalótermi krimi / bosszúfilm között, valahogy nem tudta kellően kiegyensúlyozni a kettőt. Mindenesetre érdemes megnézni. 7,5/10

Annihilation - Ez tényleg lenyűgöző, de hiányzik belőle az a tartalmi koherencia, ami pl. az Érkezésben megvolt. Nekem az első egy óra teljesen más irányba ment a felfedezős narratívával, a horrorelemekkel meg a sablon-flashbackekkel, a karakterek meg túl semmilyenek. Egy jelenetben ledarálják mindenkiről az egymondatos backstoryt, hogy megértsük, mi motiválja őket, de igazából még ez is jórészt irreleváns a sztori szempontjából, mert egymással 1 momentumot leszámítva nincs konfliktusuk, csak az őket körülvevő világgal. Nyilván nem fair az Ex Machinához mérni, mert teljesen más filmek, de az a fajta karaktervezérelt dinamika nagyon kellett volna bele, mert ez így vérszegény, hogy arról szól végig, hogy egyszer egy mutáns krokodilra, egyszer meg a szappanbuborék-égboltra csodálkozunk rá. 8/10

The Paris Opera - Meglepően lekötött, annak ellenére, hogy amúgy abszolút csapongó és nincs is igazán miről szóljon. Zseniálisan, néha talán kicsit túl megrendezetten is kapta el a színfalak mögötti részleteket, egyes szálai már-már játékfilmesen megalkotottak voltak. Azért elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a kreatív produkciók kulisszatitkait. 7,5/10

Paddington 2- Az elsőtől sem voltam teljesen elájulva, de itt már a negatívum számomra több volt, ameddig néztem, gyakorlatilag 0 értelmes konfliktus, a korábbinál is bénább slapstick-humor, kínosabb karakterek...

Láthatás - Ennyire minimalista mozi talán még Mungiu-nál sem volt ilyen erős, gyerekszereplőt pedig életemben nem láttam ilyen jót. A közepén talán egy kicsit száraz, illetve az egyik szál elvarrását sem értettem teljesen, de elképesztő, ahogyan Legrand előhozza és kitartja a szereplők közötti feszültséget. Durvább élmény, mint a legtöbb csúcskategóriás thriller. 9/10

A Fantastic Woman - Nem akarok én lenni az a köcsög, aki azt írja, hogy "ez csak azért érdekes, mert transznemű", úgyhogy írom azt, hogy annak ellenére sem érdekes, hogy trasznemű. Félig megnéztem, de semmi olyat nem láttam, ami különösebben megmozgatott vagy lekötött volna, lassú, lapos, a főszereplő rettentő sótlan. Lelio ettől függetlenül jó rendező, biztos vagyok benne, hogy hamarosan nagyon be fog futni.

Redoubtable - Számomra kevés alávalóbb dolog van a filmművészetben a pastiche-nál, úgyhogy Hazanavicius pedig A némafilmes után ismét csak azt bizonyította be számomra, hogy ügyesen tud másolni. Magát a koncepciót (mármint nem a "csináljunk Godard-ról filmet a saját stílusában"-ötletet, hanem az elmesélt történetet) egyébként értékelem, de szerintem rettentő fárasztóan, átlátszó és belterjes iróniával sikerült előadni. 4/10

A hely - Tartalmilag van olyan erős, mint a Teljesen idegenek, de ez a példabeszédszerű, elnagyolt tálalás jellemzően inkább kínos, mint ütős; a Facebookon körbeosztott szellemeskedő tanmesék szintjére zülleszti. Túl sok a karakter, túl szkeccsfilmszerű a szerkesztés. 6,5/10

The Death of Stalin - Kritika

A hűséges - Egy ilyen jó sztorit ilyen sótlanul előadni... 0 karakterizáció, a Bidegain-féle töredezett történetmesélés, ami a Cowboyokat naggyá tette, itt csak idegesítően fókuszálatlan, egyáltalán frusztráló, hogy érezhetően tele van jó dolgokkal, amit képtelenek megfogalmazni. 6/10

Scary Mother - Vizuálisan, hangulatilag nagyon eltalálták, de tipikusan az a film, ami azért tűnik nagyon mélynek meg sokrétűnek, mert valójában nem állít semmit. A szimbolizmusa elég hamar leképezhető (plusz a végén szájba is rágják), egyébként meg azt nézzük másfél órán keresztül, ahogyan a szereplők két borzasztó panel között sétálnak. 4/10

I Kill Giants - Az első fél órából egyetlen dolgot tudtam meg, hogy ez egy Szólít a szörny-klón.

The Greatest Showman - Hát ennek minden porcikája kínosan overproduced, az autotune-olt slágerektől kezdve a szájbarágós videoklip-szimbolikán át az elnagyolt CGI-Manhattan háztetőin szigorúan csak fehér lepedőket teregető boldog családokig. És ez így csak az első 15 perc summázata...

Foxtrott - Ez kb. olyan volt, mint egy háborús Paterson, csak néhány szürreálisan morbid fordulattal. Ez az a film, amit ha nem moziban nézel, tuti kinyomod a lassúsága miatt, pedig megéri végigülni. 8/10

Molly's Game - Lehet, hogy Sorkin feleannyira sem jó rendező, mint író, de íróként egyre jobb. Ha nem lenne olyan gejl a vége, akkor ez simán megütné a Steve Jobs szintjét. Imádtam, hogy még a legegyszerűbb narráció is úgy van felépítve, mintha egy külön film lenne. Pemberton ehhez is kiváló (bár ezúttal nem annyira feltűnő) zenét írt, valamint Chastain is hihetetlen jó, ennyire természetesnek még nem láttam egy karakter bőrében sem. 8/10

12 Strong - Nem az az igazi baj, hogy a Michael Bay-i hadigiccsből áll az egész, hanem hogy ennél még Bay is tízszer jobban rendez akciójeleneteket (meg hogy egy órát kell várni, hogy ez kiderüljön, mert addig nem történik semmi).

November - Kritika

Egy sármos férfi - Kritika

Genezis - Kritika

Az útvesztő: Halálkúra - Remélem, hogy a nyitójelenetre értették, hogy olyan, mint a Fury Road, mert egy óra után rettentően meguntam. Amúgy a rendezés, production design pöpec, de ennyi klisét és éhezőkviadalás drámázást (ami pont nem volt jellemző ezekre a filmekre) nem vesz be a gyomrom.

You Were Never Really Here - Nagyon nem tudok mit kezdeni azokkal a filmekkel, amik csak stílusukban akarnak posztmodernek lenni. Ramsey rendezése csodálatos, Phoenix élete alakítását hozza, de helyenként nekem már ez a másfél óra is túltolt-túlhúzott volt egy ilyen sztorihoz. 7,5/10

Disobedience - Kritika

Revenge - Kritika

Kutyák szigete - Kritika

Come Sunday - Az eleje és (főleg) a vége nagyon erős, de a közepén számomra eléggé elvesztette a fonalat azzal, hogy a teológiai-morális dilemmák kidomborítása helyett egy karakterdrámát akartak csinálni belőle, mert az nem igazán sikerült. Lakeith Stanfield amúgy hatalmas benne. 7/10

In the Mouth of Madness - Arra jó volt, hogy rájöjjek, hogy Carpenter nem rendező, hanem egy túldicsőített production designer. A narratív részek iszonyú teátrálisak, a horror meg a legidegesítőbb öncélú álomijesztgetésből áll - persze ha ponyvahorror-stílusgyakorlat volt a lényeg, akkor kiváló, csak nem igazán értettem, hol lett volna ebben a csattanó. 4/10

Bosszúállók: Végtelen háború - Jó, azért az egészen nyilvánvaló, hogy orbitálisan át lettünk baszva a végével, de meglepő, hogy mennyire más szint, amikor a Marvel legalább próbál úgy csinálni, mintha lenne tétje a dolgoknak. Kb. féltucatnyi elképesztően katartikus pillanatot sikerült összehozni benne. Ettől függetlenül többet is ki lehetett volna hozni ebből, ha mondjuk Thanost eddig nem csak stáblista utánikban mutogatták volna, meg nem törölnek kapásból komplett storyline-okat (Ragnarök), hanem kicsit tudatosabban építkeznek az itteni események felé. Ilyen szempontból igazolta az aggályaimat, hogy ezt a filmes univerzumot tényleg úgy kellett volna megírni, mint egy sorozatot, nem nullázni az egészet kb. minden film után. De mondom, még így is simán felülmúlja az összes többi Marvelt. Russóékra szavak nincsenek, egy ilyen sztorit ilyen sallangmentesen, stílusosan, patent módon összerakni, tényleg a kamerakezeléstől kezdve a vágás ütemén át ennyire a helyén a Fury Roadban volt utoljára a helyén minden. Brolin meg nem hogy az egyik legjobb (bár azért neki is mehetett volna egy izmosabb backstory), de simán az egyik legemberibb gonosz, a Marvelen belül simán, de szerintem összességében is ott van az élmezőnyben. Aki szerint ez fél film, az azt nem érti egyáltalán, hogy ez valójában Thanos karakterívéről szólt - ami megjegyzem, eszméletlenül tökös húzás egy olyan műtől, ahol a másik oldalon van 76 hős. 9/10

Den of Thieves - Heat: Toxic Masculinity Edition. Sokkal rosszabbra számítottam, pedig egy korrektül kitalált és megrendezett heist movie. Kicsit túlírt-túljátszott, a karakterizációra fordított 40 percet ki lehetett volna vágni az elejéről, mert nem volt semmi funkciója végül. 7/10

Hostiles - Hamisítatlan klasszicista western, lassú folyású, brutális, súlyos és lélekölő, sok tekintetben a Nincs bocsánatra emlékeztetett. Más kérdés, hogy 2018-ban egy ilyen filmnek mennyire van helye, de már az is fegyvertény, hogy ennyire jó lett. 8/10

Nyúl Péter - Jópofa, ötletes, szuper zenei betétekkel, önironikus humorral, meglepően érett gondolatokkal. Az egyetlen igazi bánatom, hogy Domhnall Gleeson nagyobbat ripacskodik benne, mint Az utolsó Jedikben. Persze a világot nem váltja meg, és előre tudod az összes fordulatát, de kikapcsolódásnak még felnőtt szemmel is bőven jó. 7,5/10

The Cured - Kritika

Dark Crimes - Kritika

Pacfic Rim: Uprising - 10 perc alatt sikerült egy Transformers-szintű idiótaságot csinálni az utóbbi évek egyik legjobb blockbusteréből... És Steven DeKnight is feliratkozhat azok közé, akik nem tudnak rendesen akciót rendezni.

Cargo - Nem mond sokat újat a témában, és kicsit érződik is rajta, hogy egy rövidfilmből hozták össze, de nagyon szépen megcsinálták, főleg a végét. És szerencsére én is csak ott jöttem rá, hogy egyébként láttam az eredetijét. 7,5/10

Fahrenheit 451 - Van benne egy-két nagyon ötletes áthallás az elején, de a vége már inkább a szokásos disztópia-klisék, mondhatni, a felénél leállt az update. Korrekt, de egyben elég felejthető is. 7/10

Icarus - Vérprofi dokumentumfilm, és eléggé letaglózó a kép, ami kirajzolódik belőle, de azért nem csodálom, hogy újravágták a Sundance után, mert sok ponton éreztem, hogy nem tudja, mire fókuszáljon. Nem bántam volna, ha több technikai részletet mond el a doppingolás mikéntjéről.

Deadpool 2 - Önismétlőnek nem nevezném, de nem vállalta túl magát a folytatás az első részhez képest, ugyanaz az ökörködés, ugyanolyan akciók és ugyanazok a gyermekbetegségek. (Attól, hogy kimondjuk, hogy "lazy writing", még nem lesz kevésbé lazy az a writing.) Jól elvoltam vele, de David Leitchtől azért többet vártam volna, az akciók sem voltak azért annyira látványosak, ráadásul szerintem a komikumot sem érezte annyira, mint Miller. 8/10

Thoroughbreds - Nem tudom, hogyan közelítsek ehhez a filmhez, mert szerintem annyira nem volt jelentőségteljes, mint amennyire szeretett volna az lenni, de közben meg eléggé magával ragadott, egy percig sem unatkoztam rajta. Látszik, hogy nagyon jól ki van találva, a rendezése és az alakításai egészen szuperek, csak nálam addig tobzódott ebben a sajátos stílusában, hogy lövésem sincs, ebből milyen következtetést kéne levonnom. 7,5/10

Edge of Tomorrow - Kritika

Hang nélkül - Ez a filmkészítés magasiskolája, azt nem is tudom eldönteni, hogy zavar vagy lenyűgöz, hogy dramaturgiailag gyakorlatilag egy másfél órás proof-of-concept darab, mert így tulajdonképpen még bámulatosabb, hogy ezt hozták ki belőle, rég láttam ennyire hatásos filmet. Viszont az nagyon méltatlan, hogy pont egy ilyen filmben játszanak rá a kamu jumpscare-ekre hangeffektekkel, összességében azért nem úsztunk meg egy-két olyan horrorklisét, amit pedig illett volna elkerülni. 9/10

Teheráni tabuk - Lehetne akár "Teheráni tablók" is a párhuzamos szerkesztés miatt, de egyébként ízlésesen és sallangmentesen valósítja meg a szokásos sorsdráma-ábrázolást, az pedig külön érdekessége, hogy mindezzel az iszlám fundamentalizmus (szexszel kapcsolatos) álszentségére mutat rá. Azért kicsit az a fajta film, amely nem tud átlépni saját visszahúzódó stílusának árnyékán, plusz az animációban is éreztem egy kis elidegenítő jelleget. 8/10

A fa alatt - Izlandi létére nagyon magyar film ez, mondjuk ezt a fekete komédia(szerű) formulát már láttunk ezerszer, a végső csattanót pl. már a játékidő felénél tudtam, szóval nem különösebben maradandó darab, de azért kellemes. 7/10

Unsane - Bele fog telni még egy kis időbe, mire az iPhone-ozás túllép a parasztvakítás szintjén (ha túllép), mindenesetre az expozícióhoz nagyon nem passzolt ez a stílus, minden második jelenetnél azon gondolkodtam, hogy mennyivel jobb lett volna, ha ezt nem így csinálják, az elmegyogyós részekhez már inkább, de ott meg csak simán érdektelen volt a film, abba is hagytam.

Tomb Raider - Nem mondom, hogy volt benne bármi érdekes Alicia Vikanderen kívül (magyarul pont azt kaptam, amit vártam), de minden orbitális kliséje ellenére is fájdalommentesebb volt az átlag blockbuster-retkeknél. Mondjuk pont jobban tetszett addig, amíg le nem mentek a sírnak nevezett CGI-hányadékba. Pl. az elején a biciklis meg a Hong Kong-i üldözés kapcsán még akár azt is mondanám, hogy Uthaugnak van tehetsége az akciórendezéshez (nem egy David Leitch szintjén, de több, mint a blockbusterrendezők 80%-ának). 5,5/10

Love, Simon - Eddig az év guilty pleasure-je nálam, tényleg olyan volt, mint egy "óriáskerék", mert egyrészről ott vannak az iszonyú kínos mellékszereplők, a Colgate-reklámból szalajtott család és klisék, másrészről mégis annyira hiteles és akkora szíve van, hogy imádtam. 8/10

The Tale - Ezzel semmi más baj nem volt, mint hogy csak részben szólt arról, amiről elvileg szólt, nevezetesen, hogy hogyan dolgoz fel valaki egy ilyen élményt. A közepén különösen is ráült a dokumentumfilmes stílus a nyomozással (nyomozás = kinyomtatunk újságcikkeket és bekarikázunk a képen valakit), de szerintem alapvetően nagyon kevés jött ki ezekből a konfrontációkból, a nagy részét pedig úgyis elmondták a fiktív interjúk. Nekem sokkal jobban tetszett, amikor át merte törni a negyedik falat, és a főszereplő saját magával, saját emlékeivel viaskodott, mert ilyenkor lépett át egy olyan filmen, ami csak a sokkoló témájából akart megélni. 7,5/10

Lean On Pete - Haigh-nak ezzel a lassú, merengős stílusával szerintem már soha nem fogok megbarátkozni, de ez is egy tök jó dráma lett, ízléses, érzékletes, visszafogott, szóval elsősorban azoknak ajánlanám, akik bírják az ilyeneket. 7,5/10

T2 Trainspotting - Ugyanannyira szerettem, viszont érdekes módon egy csomó dolog máshogy csapódott le belőle, plusz egy csomó tök jó apróságot is felfedeztem benne.

Magic Mike - Az elejét nagyon bírtam, volt egyfajta male empowerment jellege, aztán érdekes módon pont akkor kezdett kicsit szétesni, amikor megpróbált szólni is valamiről. De a második felének felesleges kliséi ellenére is nagy buli. 7,5/10

Kim Dzsongil bemutatja - Maga a sztori érdekes, de szerintem nagyon felületesen nyúltak hozzá és csak szőrmentén foglalkoztak azzal a kezdettől nyilvánvaló dilemmával, hogy mennyire igaz minden részlete.

Veszett vidék - A közepére nekem az a fél óra nagyon felesleges volt, egyébként sem nyűgözött le ez a 12évrabszolgaságos "régen minden szar volt, még az is, ami nem"-koncepció, de egyébként szép film, egy-két pokolian erős jelenettel. 6/10

Hereditary - Akkor most az az elevated horror, hogy nincs teleszórva jumpscare-rel, döglassú és nincs minden a szádba rágva? Szó se róla, pazarul megcsinálták, az atmoszférája hibátlan, a színészek fenomenálisak (főleg Alex Wolff elképesztően tud rémült lenni, sokat tesz azért, hogy te is az legyél), a második fele simán tényleg az egyik legjobb horror, amit valaha láttam. A sound design külön elképesztő (nem gondoltam volna, hogy idén lesz jobb ebben a Hang nélkülnél), meg ahogyan a fényekkel játszik, ezt azért muszáj moziban nézni, mert otthon nem fogod látni egy csomó jelenetben, amit látnod kéne. De nekem kicsit azért ironikus, hogy mindenki odavan, hogy ez így meg úgy nem plázahorror, de ha nem 70 perces lenne az első felvonása meg háromszor az arcodba sikoltana egy démon, simán elmenne a Conjuring 8-nak, mert ugyanazokra az okkult klisékre van felhúzva (+egy csipetnyi Final Destination). Igazán az működik benne, hogy nem akar annyira racionális lenni, és ettől egy kicsit még ijesztőbb, meg mer betegebb figurákat és élethelyzeteket felvázolni a jóképű amerikai család helyett. Viszont ha már pl. előrángatjuk a Babadookot, ott sokkal összetettebb volt a dráma, a szimbolika, az első perctől fogva agyonvágott a feszültség, ennek meg az első fele tök erőtlen, mert végig csak sejtetni próbál valamit, amiről halvány fogalmunk sincs, hogy mi. Szóval összességében kissé felemás, mert ezt a sztorit kb. évi 3-szor látod, csak nem ilyen mesterien kidolgozva, igazán ez billenti pozitív irányba a mérleg nyelvét, de nálam így még az év végi top10-be sem feltétlenül esélyes, nem hogy minden idők legjobbjának. 8/10

Blockers - Teljesen kikészített pusztán az, hogy mennyire inkompatibilis a humorommal. Túlbeszélt, a szitkom erőltetett, nincs is jól kijátszva, a karaktereket pedig pont túl karikírozottak ahhoz, hogy értelmesen át tudja nyomni az üzenetét. Nem vártam meg, amíg John Cena seggébe beletöltik a feminizmust...

Rampage - Ebben a filmben az a zseniális, hogy alapvetően nem gecibuta, hanem a nézőit veszi valami egészen esszenciális módon teljesen retardáltnak. Kb. "nem azért írtuk meg így, mert ennyit tudunk, hanem mert ti még ezt is boldogan bekajáljátok". Csomó pillanata van, ahol egészen self-aware, Brad Peytonből meg nagy rendező lehetne, ha nem hitte volna el magáról valahol a karrierje kezdetén, hogy ő lesz az új Michael Bay. Ami horror, az tényleg horror, a poénok ülnek, a jelenetek fel vannak építve, Jeffrey Dean Morgant meg élmény nézni. De ez a CGI 2018-ban vállalhatatlanul fos, konkrétan 0 fizikája van az összes effektnek. Gyakorlatilag leforgattak egy 220 milliós filmet 120 millióból úgy, hogy ezen spóroltak, abban a reményben, hogy így talán nem lesz bukás. 7/10

Gemini - Amellett, hogy nagyon nem érdekel, hogy valaki megint megállapítsa, hogy a hollywoodi színfalak mögött minden undorító, csinálták ezt már sokkal jobban is...

Faces Places - Ez tök jó lesz, de egész estés formában nekem teljesen értelmezhetetlen, majd részleteiben megnézem. Legalábbis ezt gondoltam az elején, de amikor jött az a rész, hogy feltesznek egy képet a dagályszint alá, majd azt a víz lemossa, ők meg megállapítják, hogy minden múlandó, kiakadt az oraveczcoelho-méterem, és otthagytam.

Ready Player One - Amíg néztem, két dolgot találtam benne különösen is izgalmasnak: hogy hogyan küzdenek azzal, hogy a kisregénnyi expozíciót ne erőltetetten rágják a szánkba (nem sikerül), valamint hogy a kihívásokat úgy formálják vizuálissá, hogy közben ne heréljék ki őket (ez sem sikerült).

The Endless - Kritika

Halloween - Ennek már az első felét is csak pörgetve tudtam végignézni, Carpenter nagy tudománya megáll annyiban, hogy telerakta szubjektívekkel, de amúgy a sztorinak semmi értelme, ez az egyik legkínosabban összefércelt rendezése, az agyonmagyarázásával meg a misztikumból fakadó félelemérzetet is megöli.

Traffic - Ez egy remekül megírt film, de teljesen megöli ennek a dogmaszerű stílusnak a személytelensége, megfigyelőisége. Tényleg kicsit olyan, mintha egy dokumentumfilmet néztem volna, végig kívül maradtam. 6,5/10

Haywire - Rettentő érdekes film ez, mert tematikailag, karakterépítés szempontjából nulla, viszont eszméletlenül lenyűgöző, mennyire fittyet is hány ezekre, vagy arra, hogy úgy strukturálja magát, ahogyan egy akció/kémfilmnek kéne. Soderbergh szabadon kísérletezik, és tök jó dolgokat hoz ki belőle (az akciói egy külön tanulmányt megérnének), még ez a 80-as évek utánérzés is tetszett a zenés montázsok komponálásában. 8/10

Ocean's 8 - Tudom, nem érthetem, mert férfi vagyok, de ez eléggé meh volt. Sikerült végigvinni az Ocean's-formulát, csak éppen 8 olyan figurával, akiknek se egyénisége, se kémiája, se valódi motivációi. Még maga a heist meg a duplacsavar sem volt akkora szám. Még pont azon az határon mozog, amivel el lehet lenni, de ha megerőltetem magam sem tudnék egy indokot mondani, hogy miért érdemes megnézni. 6,5/10

Sicario - Kritika

Sicario 2- Ennél autentikusabb csak akkor lett volna a straight-to-DVD fos folytatás hangulat, ha mondjuk egy olyan alcímet kapott volna, hogy "Day of the Soldado". Oh, wait... Irtó gyenge, tele van irreális faszságokkal, kínos szövegekkel és fordulatokkal, és láthatóan még Sheridan sem érti, hogy mitől volt jó az első rész. Konkrétan olyan dolgok vannak benne, hogy az éjszaka közepén bemondják, hogy 2 percre vannak a célponttól, majd fényes délben meg is érkeznek, brutális kontinuitási hibák, Matt Graver úgy viselkedik, mint egy nyeretlen kétéves, az utolsó jelenet meg akkora trash, hogy ha odaállnak Stallone elé, hogy rakja be az Expendables 4-be, kiröhögte volna őket. És külön piros pont a Freemannek, akik leszinkronizáltak egy filmet, ahol mondat közepén váltanak nyelvet a szereplők, csak hogy még nyilvánvalóbb legyen, hogy a fél nap alatt felkevert szinkron mennyire leugrik a sound designról. 4/10

Szívritmuszavarok - Roppant érdekes film, mert másfél órán keresztül fogalmad sincs, hogy miről akar szólni, aztán viszont teljesen letaglóz - méghozzá úgy, hogy igazán akkor sem fogalmaz meg semmit konkrétat. Ennyire érzelmes orosz filmet még nem láttam. 8/10

The Evil Dead - Lényegesen jobban ki van találva (oké, a szereplők egy-két butaságát leszámítva), mint ahogyan meg van rendezve, és akkor még finoman fogalmaztam, hogy mekkora trash. A végére már nagyon megúszósan túlnyújtott a dramaturgia, de azért kicsit lehet élvezni Raimi elborult ökörségeit. 4/10

Ryan közlegény megmentése - Elképesztő még mindig ez a film, az első percétől az utolsóig mesteri a szerkesztése, a rendezése, nem is tudom, mikor ragadott magával ennyire olyan mű, amit már láttam. De egy hangyányit még mindig túl giccses az én ízlésemnek. 9,5/10

TagA második idei vígjáték-meglepetés a Game Night után, szokatlanul érett és jópofa - persze ez is az amerikai mainstream komédiák keretein belül maradva. A fizikális humor kifejezetten erős benne. 7,5/10

Event Horizon - Kevés megúszósabb dolog van a horrorban annál, amikor valaki hallucinációkat használ ijesztgetésre, Paul Anderson ebből sikeresen összehozott egy komplett filmet. Egyébként sci-fiként sokkal jobban megáll a lábán, csomó jelenet, látványelem szépen ki van dolgozva benne, szóval még nem is lenne rossz, ha történetesen lenne valami értelme. Mármint azon kívül, hogy a rendező megpróbálta a lehető legtöbb epilepsziást megölni ezzel a filmmel. (De tényleg, miért villámlik olyan helyiségekben is, amelyeknek nincs ablaka?) 5/10

Calibre - Vártam, hogy legyen egy pillanata, ami nem iszonyú elcsépelt. És vártam, és vártam, és vártam... Frusztráló, mert egyébként végig azt érezni, hogy kijöhet belőle egy sokkal jobb film, de valahogy mindig az egyszerűbb utat választja, és a feszültséget sem tudja rendesen megérlelni. Az egyetlen érdekes dolog benne, ahogyan a bűn és bűnhődés-filmeket és a hillybilly-horrorokat ötvözi. 5,5/10

Sex, Lies, and Videotape - Rendkívül érdekes mondanivalóval és karakterekkel bírt, de számomra tematikailag egy félig megrágott darab. Nagyon nehezen kapja el a lendület, utána viszont túl gyorsan zúdít ránk mindent és túl hamar ér véget. 7,5/10

The Rider - Sok hasonló történetet láttam már, de ez a leggyönyörűbb, legtragikusabb, legkatartikusabb mind közül. Gyakorlatilag egy játékfilmmé alakított dokumentumfilm, és ez a hitelesség abszolút meglátszik rajta. 8,5/10

The Happening - Zseniális, már-már tarantinói szintű hommage a 90-es évek ótvar tévé-thrillereihez, a élettelen képek, az idióta fordulatok, a random be- és kiírt karakterek, a semmiből jött, oda nem illő, kényszeredett vicceskedés, a béna zene, na és persze Zooey Deschanel, aki hibátlanul játszik úgy, mint akinek fogalma sincs mit keres ebben a filmben. 3/10

How It Ends - Kritika

Rec 2 - A folytatással is az a bajom, mint az első fináléjával, hogy szerintem ennek a filmnek semmi szüksége nincs a mitológiaépítésre, a másik beleírt történetszál meg annyira random, hogy akár 8 filmet is meg lehetne tölteni ilyenekkel. Viszont attól még, hogy így az első feszültsége nincs is meg benne teljesen (pl. az eléggé látványos, hogy a fertőzöttek mindig kézenfekvően eltűnnek, hogy szereplőink keresztül-kasul rohangálhassanak az épületen), továbbra is nagyon félelmetes, elborult és kreatív, a végső fordulat pedig itt is üt. 7/10

A Hangya és a Darázs - Ahogyan az első rész tükrében várni lehetett, ebbe is csak pont annyi erőfeszítést öltek a Marvelnél, hogy egy tisztességes, egyszerhasználatos jópofaság legyen. Elvoltam vele, de egyedül az igazságszérumos gegben volt fantázia, mindent mást látványosan ellazsáltak (gonoszokat pl. elfelejtettek írni). Szellem halmazállapotváltozása annyira logikátlan, és arról ne is beszéljünk, hogy a Végtelen háborúval kapcsolatban is van plot hole. Egyébként kissé méltatlan, mert a vizuális ötleteit (autós üldözés) most is kicsit kigáncsolja, hogy semmi stílus, semmi rendezői mutatvány. Tök jó dolgok vannak benne, de már most alig emlékszem belőle 5 képkockára (azokra is azért, mert a trailerben is szerepeltek). 7/10

Mission: Impossible - A két fő set piece mind a mai napig marha jól néz ki, de egyébként maga a sztori már nagyon súlytalan (a bajtársai halálától megtört Hunt végigvigyorogja a filmet, hogy végre lehetetlen küldetést hajthat végre), de Palma pedig annyira maníros, hogy legalább egy tízessel öregebbnek tűnik ettől a produkció. 6,5/10

Tully - Az első kb. egy órában eléggé kiszámítható húrokat penget, viszont végkifejlet eléggé meglepő (bár bizonytalan vagyok, mennyire hiteles egy ilyen filmtől), és végig brutálisan őszinte. Igazából erre az átélhetőségre tesz fel mindent, ami talán egy kicsit kevés így, hogy nagyon sokáig teljesen nyilvánvaló mederben halad. Viszont mondanom sem kell, Charlize Theron hatalmas benne. 7,5/10

Mission: Impossible III - Kritika

Hot Summer Nights - Nem vártam meg, hogy rájön-e a végére, hogy mi akar lenni, az első fele egy nosztalgiatrip, ami az őszinteséget keveri a nagyzolással, nem tudja, hol legyen humoros, drámai, vagy éppen krimi, egy jelenetről-jelenetre élő stíluskatyvasz az egész.

Zoe - Drake Doremusnak nem szabad high concept filmet rendeznie, mert minél jobban ki van találva egy filmje, annál rosszabb. Az első fele alapján itt is az a baj, mint az Equals esetében, hogy az érzelem totális hiányából próbál érzelmet csiholni, ráadásul a dolog sci-fi aspektusait is totál elhanyagolja.

Extinction - Kritika

Mamma Mia: Here We Go Again - Ezerszer jobb, mint az első rész: ripacskodás helyett van szíve, meg egy fantáziával bíró rendezője, szóval végre ez nem úgy néz ki, mintha egy hatodrangú vidéki színház adná elő, Parker és Curtis humora pedig ugyanolyan imádnivaló, mint eddig mindig. Plusz nem raktak bele egy albumnyi zenét, nem akartak tévedések vígjátékát írni, szóval sikerült egy abszolút értelmes-érzelmes sztorit kerekíteni hozzá, ami még igazolja is az előzménytörténet létjogosultságát (bár azért nem mindig koherens az összekötés az első részben felvázoltakkal). A színészeket is láthatóan az énektudás szerint válogatták most ki (Pierce Brosnant meg szerencsére nem hagyták énekelni), Lily James pedig hatalmas találat volt, ő a szíve-lelke ennek a filmnek. (Viszont Cher cameója borzasztó felesleges és béna is.) Látszik egy csomó helyen, hogy mennyire élvezték a forgatást, a statiszták rendre alig bírják visszafogni a mosolygást, a kedvencem, amikor Julie Walters (szerintem véletlenül) ráül az egyikükre, tökéletesen jön ki. Emiatt sajnálom kicsit, hogy a nagy slágereket már ellőtték az előző részre, mert a Mamma Mia és a Dancing Queen baromi jó, és még erősebb lehetne ilyen dalokkal. Mindenesetre Ol Parker egzotikus helyekre épült hotelekben játszódó filmjei az új kedvenc alműfajom. 8,5/10

Nyár - Gyakorlatilag egy szovjet Sing Street, tragikus, játékos, elbűvölő, merengő, szóval egyáltalán nem egy szokványos élmény, inkább érzések gyűjteménye, mint valódi narratíva, de eléggé szeretettem. 8/10

A Prayer Before Dawn - Kritika

Mission: Impossible - Rogue Nation - Kritika

First Reformed - Ha nem lennének ilyen átlátszók a szándékai, nem tűnne ennyire mesterkéltnek, és nem lenne olyan, mintha a semmit próbálná nagyon mélynek előadni. De ez így helyenként már elég kínos volt, pedig egy kicsit jobb érzékkel jó film is lehetett volna. 4/10

Mission: Impossible - FalloutRitka, hogy egy két és fél órás filmnek ilyen lendülete legyen, ilyen remekül szerkesztett, feszült akciói (még ha helyenként mintha idejekorán is érnének véget). A humora az egyik legjobb a szériában, felépítésében pedig teljesen fittyet hány a konvenciókra, szerintem ez simán egy ötfelvonásos forgatókönyv. Igaz, elég látványos, hogy a történetet gyakorlatilag az akciók köré írták, és csupa feleslegesen túlbonyolított magyarázatot kapunk, hogy miért akkor, úgy és ott kell valaminek megtörténnie, miközben ennek kialakítása teljesen ötletszerű (néha már a színészek is alig bírják fapofával előadni a sok bullshitet, ami a szövegeik túlnyomó részét képezi). És azért sablonokból sincs hiány, de Christopher McQuarrie eléri, hogy a bombahatástalanítós klisé durva csúcsra járatásától kezdve a csodával határos véletlen egybeesésekig minden jól jöjjön ki. Az Utóhatásnak van egyfajta oldschool bája, ahogyan tökéletesen kiszolgálja a szokásos MI-élményre vágyókat, ahogyan alig van benne CGI, és mi rendre felszisszenünk Cruise mutatványai láttán, de rendkívül jól oldja meg, hogy egy fokkal modernebb, érettebb és legfőképp, emberibb legyen. (Pl. kiszolgálja azokat is, akik nem feltétlenül a csodálatos, súlytalan megúszást várnák az MI-filmektől - csakhogy ez a jelenet a valóságban meg sem történik.) Most teljesedett be az előző 3 filmmel megkezdett út és sikerült az, ami a Bond-szériának még mindig nem: átköltöztetni egy ötvenéves kém-koncepciót a 21. századba. 8,5/10

Rundskop - Tragédiát csak úgy van értelme vászonra vinni, ha a narraítva kicsit küzdeni vágyik a saját eleve elrendeltsége ellen, mert az duplán lelombozó, ha csak tobzódni akar az elkeseredettségben és depresszióban. Ez a Blöfföt idéző, talán akaratlanul komikus, talán béna humorral megírt keretsztori meg nagyon kiugrott belőle. Azért főleg a vége felé akad egy-két letaglózó pillanata, Matthias Schoenaerts alakítása pedig páratlan. 6/10

Point Break - Te jó ég, ez egy annyira pofátlanul túltolt, béna, átlátszó vágybeteljesítő film, hogy ilyen guilty pleasure-t vétek lenne egy ültő helyemben elfogyasztani. A második felét elrakom esős napokra, amikor világ királya faszagyerek szörfösnek akarom majd érezni magam.

Up in the Air - Reitman filmjeiben az az érdekes, hogy miközben teljesen nyilvánvaló, hova tartanak (és emiatt sokat vesztenek a hitelességükből), mégis hihetetlen tűpontosan talál bele húsba vágó, esszenciális, aktuális kérdésekbe. És valahogy ez az alkotás is tökéletes korlenyomat és lehetett volna akár egy rendkívül fontos darab is, de mintha közben meg azért mégsem akart volna több lenni egy egyszerű-aranyos dramedynél. 7/10

 

Kultnaplóm itt folytatódik

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5813538569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.