Élesítve / Unlocked (2017)
2017. június 20. írta: Kata SWL

Élesítve / Unlocked (2017)

Ez a nyár a nőké, már ami a filmvásznat illeti, ugyanis az első önálló filmet kapó női szuperhős, Wonder Woman után nemsokára érkezik női John Wick-ként Charlize Theron az Atomszőkében, most pedig egy női titkosügynöknek kell megmentenie a világot. A történet szerint Alice Racine (Noomi Rapace)…

Meztelen diplomata (1963)
2017. június 19. írta: FilmBaráth

Meztelen diplomata (1963)

Ez a nem mostanában készült remek kis vígjáték a bizonyíték arra, hogy Rejtő Jenő regényeit igenis meg lehet filmesíteni

Rejtő Jenőt nem lehet filmre vinni. Azért szerencsére már többen megpróbálták, de amíg Bujtor Istvánnak sajnos nem sikerült A három testőr Afrikábant jól adaptálni, addig Palásthy György meglepően jól dolgozta fel a Vesztegzár a Grand Hotelbent, csak ez már jó régen volt,…

Sabrina (1954)
2017. június 18. írta: Kata SWL

Sabrina (1954)

A csapat új tagjaként az első itteni kritikám előtt röviden bemutatkoznék. A filmkritikák írását 1 éve sincs, hogy elkezdtem; ezeket eddig a hepburnshollywood.blog.hu -ra írtam, emellett a SB oldalbordájaként működő Jus& Calzone beauty rovatát írom, ugyanis 4 éve beautybloggerként/-vloggerként…

Jupiter holdja (2017)
2017. június 17. írta: danialves

Jupiter holdja (2017)

Utólag visszagondolva őszintén nem tudom, mit vártam még Mundruczó Kornéltól a Fehér isten után. Leginkább úgy voltam vele, hogy ha az díjat kapott Cannes-ban, a Jupiter holdját meg kifütyülték, akkor a fordított pszichológia alapján ezúttal tényleg sikerült egy…

Sorozat: A szolgálólány meséje - 1. évad
2017. június 16. írta: danialves

Sorozat: A szolgálólány meséje - 1. évad

Ritkán történik olyan, hogy egy sértődött troll rátapintana a lényegre, de az American Gods-pilotkritikám kapcsán kiválóan állapította meg valaki, hogy el vagyok kényeztetve. Ezt magam sem tagadom, hiszen a kínkeservesen hatásvadász széria elkaszálásával többek között olyan néznivalóknak voltam…

Könyvkritika: Szabó Magda: Alvók futása (2017)
2017. június 15. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Szabó Magda: Alvók futása (2017)

Tragikusan szép novellák az elmúlásról, az írónőtől megszokott magas színvonalon

Az elmúlás ugyanúgy része az életnek, mint a születés, mégis titokzatos misztikum övezi, tabuként tekintünk a témára. Pedig vannak írók, akik olyan természetességgel írnak róla, hogy még akkor is bele tudunk veszni a irodalmi mélységű szövegbe, ha szétfacsarja a szívünket…

Könyvkritika: Richard Kadrey: A végítélet kis doboza (2017)
2017. június 14. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Richard Kadrey: A végítélet kis doboza (2017)

Posztapokaliptikus fantasy, amelynek olvasása során mindvégig tömény nevetőgörcs esete forog fenn

Még a Mennyben is tévedhetnek. Talán nem az irodaszerek angyalára kellett volna bízni a Föld elpusztítását, mert az Úr nem éppen kompetens földi helytartója elhagyott egy nagyon fontos kis dobozt, és ezért ugrott az Apokalipszis néhány ezer évre. De ami késik, nem múlik,…

Most és mindörökké / From Here to Eternity (1953)
2017. június 13. írta: FilmBaráth

Most és mindörökké / From Here to Eternity (1953)

Egy kiváló háborús dráma, amelyben a romantikának meglepően kevés szerep jut

Ki gondolná, hogy a filmtörténelem egyik legromantikusabb jelenete egy kőkemény drámában látható? Burt Lancaster és Deborah Kerr legendás csókja a tengerben közismert, de tegye fel a kezét, aki a hozzá tartozó filmet is látta? Fogalmam sincs, hogyan sikerült eddig kihagynom ezt a klasszikust, de…

Könyvkritika: James Grippando - Szökésben (2017)
2017. június 12. írta: Werewolfrulez

Könyvkritika: James Grippando - Szökésben (2017)

Szikár jogászkrimi, avagy az igazság verziói nyomában

Annak ellenére, hogy jómagam "civilben" jogász vagyok - vagy lehet, hogy éppen ezért? - nem igazán kedvelem a jogi témájú regényeket, így a tárgyalótermi krimiket sem. Emiatt kissé idegenkedve álltam neki James Grippando Szökésben című kötetének, melyben a főszereplő ügyvéd,…

The Evil Within (2017)
2017. június 12. írta: Werewolfrulez

The Evil Within (2017)

Egy 15 évig készült horror, aminek a megjelenését végül nem élhette meg az alkotója

Figyelem: ennek a filmnek semmi köze nincs a The Evil Within című 2014-es túlélőhorror videojátékhoz. Hölgyeim és uraim, a mai horrorfilmünk egy igazán különleges darab, aminek már a keletkezési körülményei is rendhagyóak. A film egy szerelemprojekt, melynek írója és rendezője Andrew Getty, aki…

The Belko Experiment (2016)
2017. június 11. írta: danialves

The Belko Experiment (2016)

Mi történik, ha egy vállalat 80 dolgozóját összezárják egy óriási pszichológiai kísérletbe zárják össze, ahol a játéknak egyetlen célja van: hogy a kollégák mihamarabb legyilkolják egymást? Avagy mi születhet abból, ha egy filmbe gyúrjuk össze a Fűrészt, a Battle Royale-t és a Das Experimentet? Nagy…

A kőszívű ember fiai (1965)
2017. június 10. írta: FilmBaráth

A kőszívű ember fiai (1965)

Szerethető, remek kalandfilm, nem lehet elégszer látni

A jelszó még mindig: nyergelj, fordulj! Különleges élmény felnőtt fejjel újranézni  ezt a gyerekkorban már ezerszer megunt alkotást, jó néhány év kihagyás után kellőképpen rá lehet csodálkozni arra, hogy milyen jó kis kalandfilmet rendezett nekünk Várkonyi Zoltán. Pörgős…

Villámkritikák: The Void (2016), Here Alone (2016)
2017. június 08. írta: Werewolfrulez

Villámkritikák: The Void (2016), Here Alone (2016)

Két friss horrorfilm - sajnos mindkettőből hiányzik valami az igazi üdvösséghez...

The Void (2016) Ha röviden akarom megfogalmazni, a The Void az a fajta retro horrorfilm, mint ami 2015-ben a Harbinger Down is volt, csak kicsit a tavalyi Baskint is megidéző hangulattal és minőséggel. Adva van egy bélkiforgatós-testhorroros praktikus effektekkel bőven megtámogatott, John…

Könyvkritika: Rejtő Jenő: Tatjána (2017)
2017. június 07. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Rejtő Jenő: Tatjána (2017)

Egy remek kis dokk-noir, amely inkább kuriózum a légiós regényekhez képest

Új, még kiadatlan Rejtő-regény, kell ennél több ahhoz, hogy tűkön ülve várja a tragikus sorsú író nagy rajongója (=szerénységem), hogy a kezébe foghassa már végre a drágaságot, és mohón rávesse magát a szövegre? Nos, az eredmény felemás, hiszen remek kis dokk-noirt kap az…

süti beállítások módosítása