Gyilkosság az Orient expresszen / Murder on the Orient Express (2017)
2017. november 08. írta: !Márk!

Gyilkosság az Orient expresszen / Murder on the Orient Express (2017)

murder-on-the-orient-express-kenneth-branagh-turn-1024x576.jpg

A filmkészítésnek azt a világát éljük, amikor valósággal tobzódnak a különböző remake-ek, reboot-ok, folytatások, előzményfilmek stb. Ebben a relációban pedig igencsak fantáziátlan elképzelésnek tűnik a Gyilkosság az Orient Expresszen újbóli megfilmesítése. Ráadásul én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ezidáig semmilyen formában nem találkoztam az Orient expressz történetével, ugyanis sem a könyvet nem olvastam, sem az adaptációkat nem láttam. És még ilyen előzmények mellett sem tudott újat mutatni a film. Egyetlen képkockájában sem.

A történet szerint a '30-as években több napos útjára indul az Orient Expressz nevű vonat, fedélzetén tehetősebbnél tehetősebb személyekkel. Az éj leple alatt az egyik utast meggyilkolják, így a szintén a vonaton utazó, Hercule Poirot (Kenneth Branagh), a világhírű detektív feladata, hogy felfedje a gyilkos kilétét.

Tudom, hogy a bevezető szavaimmal gyakorlatilag egy negatív kritika alapjait fektettem le, de a Gyilkosság az Orient expresszen esetében erről szó nincs. A legtöbb fronton borzasztóan profin megkomponált filmet kapunk, amelyben talán a legkiemelkedőbbek a színészek. Elképesztő sztárparádét vonultat fel a film, ugyanis a rendező-főszereplő Kenneth Branagh-on kívül itt van még Penelope Cruz, Willem Dafoe, Daisy Ridley, Josh Gad, Judi Dench, Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, és még lehetne sorolni. Egyébként ha másra nem, arra mindenképpen jó volt ez a film, hogy bebizonyítsa, hogy Johnny Depp még mindig kiválóan tud színészkedni. Ehhez mindössze egy földhözragadtabb karakterre volt szükség, na meg arra, hogy ne legyen kilónyi vakolat kenve az arcára. A legkiemelkedőbb viszont alighanem Kenneth Branagh, aki remekül hozza Poirot figuráját, bár azt meg kell hagyni, hogy borzasztóan rossz az a műbajusz, amit a film egésze alatt visel. Egy ilyen alkotásnál, aminél ennyire a helyén van minden (odáig is elmegyek, hogy egy díszlet-jelmez Oscar-t sem sajnálnék a filmtől), kirívóan röhejesen mutat egy ilyen igénytelen műbajusz.

gyilkossag-az-orient-expresszen-2017-jelenetfoto-05.jpg

A cselekmény a régi vágású, párbeszéd alapú, józan paraszti ésszel agyalós krimik vonalát követi, és szerencsére kétségünk sem lesz afelől, hogy Poirot mitől olyan zseniális nyomozó. A fő (és igazából az egyedüli) probléma az az eredetiség hiánya. Persze lehet ezt azzal magyarázni, hogy az Agatha Christie-féle regény jóval korábban íródott, minthogy a hasonszőrű krimi filmek megszülettek volna, de akkor felmerül bennem a kérdés, hogy mi szükség volt erre 2017-ben? A film minden egyes dramaturgiai panelje ismerős és kiszámítható, ugyanakkor nagyon érdekes, hogy így is le tudták kötni a figyelmemet a látottak. Ez viszont már alighanem Branagh rendezői érzékét fémjelzi. A "Ki a gyilkos?" című játék pedig a korábban már megszokott vonalon halad. Akadnak olyanok, akik rögvest gyanúsítottak lesznek, olyanok is, akik nem mondanak igazat, majd egy idő után eljutunk oda, hogy mindenkinek van bizonyos tekintetben vaj a füle mögött, és az a jó az egészben, hogy mindenki csak egy kicsit válik gyanússá, de egy ideig egyértelműen senkire sem lehet ráhúzni a vizes lepedőt.

A 2017-es Gyilkosság az Orient expresszen gyönyörű operatőri munkával, kiváló díszletekkel és remek színészi teljesítményekkel operáló alkotás, ám mindezek ellenére azt tudom mondani, hogy az idei év egyik, ha nem a legfeleslegesebb filmje. Egy végtelenül korrekt mű, de 2017-ben abszolút nem látom a létjogosultságát.

7/10

A Gyilkosság az Orient expresszen teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1713196668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LAM 2017.11.08. 22:27:37

Én már a bejelentéskor feleslegesnek éreztem. Ez Agatha Christie leghíresebb regénye, aki az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában nem tudja, mi a megoldás (függetlenül attól, hogy valójában olvasta vagy látta-e), azt annyira nem érdeklik a klasszikus krimik, hogy úgyse nézi meg.

Nemrég ért véget a David Suchet-féle Poirot sorozat, amiben mindegyik Poirot-történetet feldolgozták, így ezt is kénytelenek voltak. Ők is ezzel a problémával küszködtek, de ők megtalálták egy megoldást. Egy sötét lélektani drámát csináltak belőle, ahol már nem a gyilkos keresése van a középpontban, hanem Poirot lelki válsága.

Moziban nem fogom megnézni, de ha kijön DVD-n vagy Blue-Ray-n lehet, hogy megveszem (tudom, tudom, letöltés...).

pepin_nymburk 2017.11.08. 22:37:46

Igen, felesleges volt újra leforgatni. Tavaly meg Tarzant vették elő századszor, meg is bukott...

2017.11.09. 09:46:55

Korrekt kritika és jogos a felvetés az újraforgatás értelméről. Ez olyan történet, melyet nem lehet egy meglepő - a könyvtől eltérő - befejezéssel tálalni, mint a 10 kicsi négert :)

blaubner 2017.11.09. 12:54:21

@Könyveslány: miért, ott hogyan változtatták meg a könyv befejezését?

kkm.furdancs 2017.11.09. 14:48:56

@blaubner: A filmben a két utolsónak maradt szereplő ártatlan és túlélik (mert átverik a halottnak hitt bírót), viszont a könyvben mindenki elkövette a vádban felsorolt bűnöket és meg is halnak.
Remélem, nem voltam spoileres :)

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.11.09. 14:53:03

@LAM: Nekem a Suchet féle verzó jobban tetszett, mint az 1975-ös. Igen egy lélektani dráma lett belőle, egy vivódó Poirot-val. Etika, erkölcs, igazság, büntetés.
Ahogy állt a hóesésben, nagyon jól csinálták.
De a Halál a Níluson-ban is tudtak újta mutatni

blaubner 2017.11.09. 15:47:00

@kkm.furdancs: nem, a könyvet kívülről-belülről ismerem, de a filmet nem láttam, kösz!

ekat 2017.11.09. 16:12:30

Azért én örülni fogok neki, ha majd (remélhetőleg) megérkezik az HBO-ra. :) A végét tudom ugyan, de a helyszín és a színészek biztos élvezetessé teszik.

2017.11.09. 17:44:36

@blaubner: Igen, ahogy lentebb említették. A film adatai (fekete-fehér és ez előnyére válik):
Tíz kicsi indián (Ten Little Indians) 1965.
Rendező: George Pollock
Szereplők: Hugh O'Brian, Shirley Eaton, Fabian, Leo Genn, Stanley Holloway

Túlélő ... 2017.11.10. 07:06:44

A fura az, hogy ez egy remek poszt, ugyanakkor nem releváns tartalmilag. De tetszik a stílusa.

osborne 2017.11.10. 23:54:26

Kenneth Branagh? Színésznek jó, rendezőnek egy túlértékelt valaki.
süti beállítások módosítása