Mikor is lenne érdemesebb magunkat belevetni Dick hatalmas életművébe, ha nem az egyik legsikeresebb művének adaptált folytatásakor? A Szárnyas fejvadász (és annak aktuális folytatása, a Szárnyas fejvadász 2049) ugyanis a szerző Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művéből építkezik. Az író legutóbb megjelent magyar nyelvű, Trumpos borítóval ellátott A végső igazság című írása rövid terjedelme ellenére nehéz könyv, súlyos témákat és releváns kérdéseket boncolgat, miközben ismételten rácsodálkozunk, hogy a '60-as években valaki ilyen, Orwellhez hasonló elképesztő ötletekkel és képzelőerővel rendelkezett.
A mű elején az emberiség nagy része föld alatti bunkerekben, ún. tartályokban él, és fegyvereket, pontosabban ólomlábakat gyárt a felszínen dúló háborúhoz. Azonban az egyik tartály vezetője a tiltás ellenére felmerészkedik a felszínre, ahol meglepve tapasztalja, hogy igencsak átverték őket: Kelet és Nyugat régen békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket.
A végső igazság igen vékonyka könyv, emiatt azt hittem, hogy nagyon gyorsan kis fogom olvasni a 224 oldalt. Azonban ahogy anno Orwell 1984 c. művénél is történt, ennek is megszenvedtem az elejével. Az atmoszféra hangulata már nyomasztó, de az olvasót még hajtja a kíváncsiság, hogy mi is történik itt pontosan, hol vagyunk, ki kivel van, mi a trükk. Persze a képlet pofonegyszerű: a keleti és nyugati országok között kirobbant 3. világháború már 15 éve véget ért, azonban a föld alatt élőket a médián keresztül napi szinten manipulálják, folyamatos álhíreket gyártva a még mindig folyó atomháborúról és a magas radioaktív sugárzásról. Félrevezető híradórészleteket kapnak a nyugati állam hamis vezetőjétől, vagyis a Talbot Yancy nevű robottól, aki beszédírásra specializálódott ötletemberek által írt szónoklatokkal tartja a lelket a föld alatti lakosságban. Yancy propagandája mellett, miszerint csak benne, a Védelmezőben bízhatnak, a történelmet is meghamisítják. Azonban az egyik tartály főmérnöke meghal, így elnökük, Nick rákényszerül, hogy felmenjen a felszínre, mivel csak egy új hasnyálmirigy menthetné meg a főmérnököt, akire szükség van a kvóta teljesítéséhez. Mindeközben fent egy furcsa fiatal beszédíró feltűnése nyomán hatalmi harc indul az elit körében. Nick ekkor jön rá, hogy minden hazugság volt, a valójában veszélytelen, parkosított felszínt az általuk gyártott ólomlábak segítségével az elit pár tagja uralja. Természetesen kezdetét veszi a végső harc, a kérdés csupán az, hogy valóban létezik-e végső megoldás.
Dick ezzel a művével megírta a saját 1984-ét. Nem olyan sötét, nem olyan részletes, de az általa kapott nyomasztó hangulat és sötétség ekkora mennyiségben még pont elég. A konfliktus, a karakterek, a szenvedők és az uralkodók oldalának rövid ábrázolása is tűréshatáron belül marad; aminek egyik negatívuma, hogy (egy kivételével) sem megszeretni, sem megutálni nincs is időnk a szereplőket. A tömörségnek hátránya még, hogy sokszor vissza kell lapozni, át kell rágni magunkat bizonyos részeken; ugyanakkor ezzel is bizonyítja Dick, hogy a sok el nem árult fontos részlet ellenére, kétségek között hagyva az olvasót is képes akkorát alkotni, hogy azonnal nyúlni akarjuk a következő művéért. 
A kezdeti (a későbbiekhez képest) langyos felvezetés után, kb. a könyv felénél felpörögnek az események,és ha az olvasó eddig kóválygott is néhol a sötétben, itt minden szál tökéletesen összeér, mindent megértünk és megértenek. A mű ezen a ponton már letehetetlen; olyan magas fokú kíváncsiságban és feszültségben tartja Dick az olvasót, hogy egyszerűen muszáj azonnal megtudnunk, hogy mi is a végső igazság. Amit persze az író nem árul el. Tekinthető befejezettnek is a mű, ugyanakkor a szerző a tőle megszokott módon több, egyéb végkimenetelt is nyitva hagy.
A végső igazság egy letaglózó, borzasztóan tömény kórkép, ami félő, hogy sosem fogja relevanciáját veszíteni. Ahogy azt Dick előre megírta, ma valóban az álhírek korát éljük, amikor az egyébként Yancy-t ábrázoló borítóra igencsak hasonlító Trump könnyedén lehet az USA elnöke (holott ezt korábban elképzelhetetlennek tartottuk volna; ha megéri, még talán Dick-nek is meredek lenne a mai világ); bárki bármit hazudhat, meghamisíthat, lehallgathat; a manipuláció és a propaganda korát éljük, ami akarva-akaratlanul is szembejön velünk az utcán, tv-ben, újságban: lassan a média minden csatornáján. Dick paranoiája ugyanúgy hat, akár Orwellé, az olvasót is azzá teszi, mivel sajnos a manipuláció mint fegyver, ma nagy veszélyforrás, hiszen a regényhez hasonlóan bármikor elhitethetik velünk, hogy kinyílt az a bizonyos bicska; háborúban állunk, ezért minden eszköz bevethető. A végső igazság feltárja a szemünket, figyelmeztet a ránk veselkedő veszélyekre, körültekintőbbé téve ezzel.
Aktualitása a jelenlegi állapotok szerint sokáig megmarad; már csak emiatt is ajánlott elolvasni. Aki szerette Orwell 1984-ét, ezt is örökre a szívébe zárja majd - az íróval együtt. A regény üzenete nagyon erős, ahogy maga a mű is, néhány mondata egyenesen gyomorszájon vág; azonban ha van könyv, amit mindenkinek bátran merek ajánlani, az ez - hiszen mind egy cipőben járunk. A relevanciával kapcsolatban talán az egyik legfontosabb üzenet a regény utolsó mondata: "Mert mi nem hagyjuk".
9/10
A könyvet az Agave kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
