Pokolfajzat / Hellboy (2004)
2017. szeptember 25. írta: FilmBaráth

Pokolfajzat / Hellboy (2004)

Pokolian jó kis képregényfilm

hellboy.jpg

A piros a király! Elég volt egyetlen kép a már forgó harmadik részből, hogy viharsebesen újra látni akarjam Hellboyt, aki sem nem jó, se nem szép, de mégis annyira menő arc, hogy csak bírni lehet azt a lereszelt szarvú buráját. Kár, hogy már nem Ron Perlman akciózik a jövőre moziba kerülő következő felvonásban, ő erre a szerepre született, pedig erősen nagypapa korban (túl az ötvenen) tolta a bulit kétszer is, és simán kenterbe verte nála sokkal fiatalabb pályatársait, mert neki nemcsak karizma, hanem karizmája is van, és egyiket sem félt használni. Guillermo del Toro nagyon hangulatos és szórakoztató darabot rendezett, a látványban sem volt hiba, a főszereplők is jó döntésnek bizonyultak, de az igazi fűszert a laza szöveg adta a filmhez. Mert kedvenc pokolfajzatunk szivarozik, kifejezetten vonzódik a méretes fegyverekhez, egy igazi macsó, akinek azért megvannak a maga gyengéi (odavan a macskákért, a csokiért és a nachos-ért), és nincs éppen könnyű természete, de helyén van a szíve. Azonban nem csak a coolságfaktor miatt zártuk a szívünkbe őpirosságát, hanem a meglepően erősen misztikus, filozófikus hangulat miatt is, amelyet nagyon jól sikerült elegyíteni az akcióval és az érzelmekkel, melynek eredményeként egy emlékezetes darab született, és még ennyi év után sem veszített semmit a menőségéből. Kár, hogy a vége egy kicsit túl lett tolva, azonban összességében egy pokolian jó kis képregényfilmet kaptunk, amelyet nem lehet megunni. Mai szemmel nézve egy picit már idejétmúltak a trükkök, de van annyi kraft a sztoriban, a színészekben és az agyzsibbasztó szövegben, hogy simán feledteti velünk ezt a kis negatívumot. Mert ki a túrót érdekel, hogy ovis a CGI, amikor Hellboy olyan laza csuklóval (vagy valami olyasmivel) teszi múltidőbe azt a göthös náci szarkupacot (aki amúgy hihetetlenül látványosan tud zúzni élőhalott létére), hogy még mindig besírunk rajta, nem?

1944-ben a nácik el akarják hozni a világvégét a Földre, azonban az amcsik a fiatal Broom professzor vezetésével megakadályozzák a katasztrófát, de túl sokáig volt nyitva a kapu egy másik dimenzióba, és valami átjött rajta. A kis pokolfajzatot a professzor magához vette és felnevelte, hogy aztán 60 évvel később még mindig engedetlen kölyökként viselkedjen, miközben szörnyeket öl az emberiség megóvása érdekében. Azonban amikor az ősgonosz Raszputyin újra testet ölt, és megöli a professzort, Hellboy-nak (Ron Perlman) választani kell jó és rossz, az emberek és a pokol között, ahonnan vétetett...

Fogalmam nincs, miért nem lett akciósztár Ladislav Beran-ból, aki Karl Ruprecht Kroenen-ként Darth Vader-i mélységekig tudta egyetlen szó nélkül szétgonoszkodni a filmvásznat. Emberünk utánozhatatlanul bánt a pengével, kőkeményen aprította az ellent és az élőhalást is igen magas szinten művelte. Karel Roden a misztikával erősítette a sötét oldalt, hangyányit túljátszott filozófiai mélységet vitt a történetbe, a jókat John Hurt vezette remekül, Doug Jones sajnos túl kevés jelenetben mutathatta meg Abe Sapien érdekes személyiségét, Rupert Evans tökéletesen felejthető volt, Selma Blair nemcsak tüzeskedni tudott kiválóan, de a karakterébe is sok színt tudott vinni, azonban Ron Perlman simán elvitte a show-t ebben a jó kis buliban. Guillermo del Toro mostanában sajnos nincs csúcsformában, ezért jól rá lehet csodálkozni, hogy mennyi kreativitás és teremtő erő lakozott benne akkoriban, de ne írjuk még le, hiszen nemsokára jön a moziba az új filmje, amelyben remélhetőleg ismét régi fényében fog tündökölni (ami az ő esetében földöntúli érzékenység és látványorgia vár minket, jó esetben természetesen).

Nem ismerem az eredeti képregényt, ezért nem tudom megmondani, hogy mennyiben hozta a film annak a hangulatát (kíváncsian várom a véleményeket kommentben), de nekem régen és most is nagyon bejött Hellboy stílusa, laza a fiú (nem tudom elégszer elmondani, mekkora szám, hogy ennyire hitelesen akciósztárkodott Ron Perlman jóval túl az első és a sokadik fiatalságán), ugyanakkor érzékeny, sebezhető, családszerető, miközben időnként nagyon éretlenül tud viselkedni. Elég hatásos mondattal kezdődik a film: "Mi az, ami emberré teszi az embert?" És a sok jópofaság és látványos akció közepette még a válasz is kiderül erre a kérdésre, hiszen Pokolfajzatnak nemcsak az apa-fia ellentéteken kell túlllépnie, fel kell nőnie minden szempontból, nemcsak érzelmileg, hanem értelmileg is, miközben még a nőt is meg kell hódítania, akit szeret. Sokrétű mondanivalóval bíró film ez, amelynek nemcsak a látványvilága emlékezetes, hanem a karakter fejlődése is, és bár nagyon kár a túlzásba vitt végjátékért (kevesebb látvány és több tartalom sokkal hatásosabb lett volna), mégis teljes mértékben megérint bennünket a világvége hangulat, amelyet Marco Beltrami zenéje kiválóan festett alá.

hellboy2.jpg

Del Toro eleresztette a fantáziáját rendesen, ami olyan egyedi látványvilágot eredményezett, hogy csak utólag gondol bele a néző, hogy miért pont egy lámpát kellett átküldeni a másik dimenzióba, és mégis mikor jött át pokolfajzat az ajtón, amikor mindvégig azt néztük, és mégis lemaradtunk a nagy pillanatról, de ne hasogassuk már azt a szőrszálat, és azon se akadjunk fel, hogy egy bazi nagy szakrális körnek miért csak egy kis részében folydogált a vér, amelyből Raszputyin olyan látványosan feléleledt, de most már tényleg befejezem, mert jön Piros és ha nem is húz be egyet nekem (csak azért, mert lány vagyok és a kutyám előtt én is macskákkal éltem egy háztartásban), de azért tutira nem dicsérne meg, hogy ilyenen túráztatom az agyam, ahelyett, hogy teljes gőzzel szurkolnék neki és nem éppen átlagos családjának a gonosz elleni küzdelem során.

Nem ragoznám túl a dolgot, ütős kis darab lett a Hellboy első része, nem csoda, hogy a nép megszerette a karaktert, Ron Perlman még egyszer visszatért a szerepben, most pedig már tényleg készül a harmadik rész sajnos nélküle, de azért reménykedjünk, hogy méltó folytatás készül majd a nagyon jól kezdődő franchise-hoz. Ennek a filmnek köszönhetően Pokolfajzatot a szívünkbe zártuk, annyira emberi ez a pokoli megjelenésű démon, aki zord külseje ellenére a jó oldalon teszi múlt idővé a szörnyeket ("ez a munkám"), miközben tolja nekünk a pofás kis egysorokat, hogy sohasem elég belőle. Látványos, akciódús, elgondolkodtató, dögös képregényfilm, amelynek a trükkjei felett talán egy kicsit eltelt már az idő, és időnként picit szétesni látszik a történet, de összességében még mindig nagyon jó szórakozást tud nyújtani a nézőjének.

8/10

A Pokolfajzat teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1112867838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.