Luca Guadagnino egészen biztosan a következő 10 év filmművészetének egyik fontos alakja lesz. Az olasz rendező azt már az A Bigger Splash kapcsán is bizonyította, hogy kifejezetten ért az érzelmes jelenetek megformálásához, azonban az a film összességében kiforratlannak, sótlannak tűnt, de látszott rajta hogy egy olyan ember dolgozott rajta, akinek van érzéke ehhez a műfajhoz. A Szólítsd a neveden kapcsán azonban azt is láthatjuk, milyen az a film, amelynek tökéletesen eltalálja a hozzávalóit.

A '80-as évek Észak-Olaszországában járunk. Elio (Timothée Chalamet) szüleivel éppen az üdülőházukban tölti a nyarat, amikor élete fenekestül felfordul apjának asszisztense (Armie Hammer) látogatása miatt. A fiatal fiúnak rá kell döbbennie, hogy érzelmeket táplál az amerikai férfi iránt. De beteljesedhet-e ez a románc? És ha igen, több lehet-e egy nyári románcnál?

A Szólíts a neveden a felszínen gyakorlatilag egy szerelmeslevél Olaszországhoz, az olasz kultúrához és úgy általában az olasz nyárhoz. Guadagnino minden ízléses eszközt megragad ahhoz, hogy a nézőket belehelyezze a történet sodrásába, ez pedig maradéktalanul sikerül is neki, gyakorlatilag úgy érezzük, mintha mi magunk is biciklivel rónánk az észak-olasz macskaköves utakat, vagy mi is a parton sütkéreznénk a főszereplőkkel. Ez pedig órási előrelépés az A Bigger Splash világához képest, ott leginkább a szép emberek - szép környéken metódust követve nagyon nehéz volt átélni a történetet, ami így mestermű helyett egyszerűen csak jó volt.

Ha lehet, a Szólíts a neveden kapcsán ez a "beleélhetőség" még fontosabb, a történet erre támaszkodva építi fel Guadagnino érzelmekre vonatkozó alapvetéseit, ami "érzelmi" kapcsolat nélkül a karakterek felé gyakorlatilag átadhatatlan lenne. Épp ezért fontos hogy esetünkben igencsak sikerült berántani a nézőt, hisz ennek köszönhetően a sztori teljesen átélhető és gyönyörű lett. Guadagnino ugyanis hiába egy meleg párt tett meg kulcspárossá, a történet sokkal egyetemesebben hat ennél, az olasz rendező ügyesen kerüli el azokat a pontokat, hogy a "másságot" társadalmi kontextusba helyezhetné, azaz a történet sokkal inkább a szerelemről, az egymáshoz való vonzódásról, a titkok kimondhatatlanságáról és a fájdalomról szól, mint arról, hogy hogyan érezték magukat az 1980-as években a melegek Olaszország területén.

A Szólíts a neveden ebből adódóan kívül-belül gyönyörű film, mert úgy beszél érzelmekről, hogy abba gyakorlatilag minden néző szíve egyszerre fájdul bele. Ennek működését leginkább Armie Hammer és Timothée Chalamet karaktere hívja életre, a két színész elképesztően érzékeny játékot mutat, utóbbi pedig az érzelmek széles skáláján mozogva teszi életszagúvá a karaktert. A szereplők és a történet megfestésében egyébként kifejezetten fontos szerep jut Sayombhu Mukdeproom kamerájának, aki ha teheti, előszeretettel időzik el a szereplők arcvonásain, a szobrok izmain, vagy egyszerűen csak a táj gyönyörűségét keresgélve, ezzel még inkább mélyítve a film atmoszférája és a néző közötti kapcsolatot.

A film tehát hiába nem egy részletes sztorit dolgoz fel, Guadagnino adaptációja (André Aciman művét dolgozta fel) olyan érzelmes húrokat penget, amelyek garantáltan megmozgatja a nézők lelkivilágát, ráadásul olyan maradandó élményt nyújt, amely a stáblista lepergése közben elképesztő hiányérzetet hagy maga után. Azt hiszem ilyen alkotások miatt érdemes moziba menni, bár a lezárás kétségkívül lehetne egy fokkal határozottabb.

9,5/10

A Szólíts a neveden teljes adatlapja a MAFAB oldalán.