Aleppó, a végsőkig / De Sidste Mænd i Aleppo (2017)
2017. szeptember 13. írta: danialves

Aleppó, a végsőkig / De Sidste Mænd i Aleppo (2017)

Az aleppói ostrom kapcsán hamar elterjedt, hogy ez vált a világ legjobban dokumentált népirtásává, ami részben egy fricska annak az ellentmondásnak, hogy miközben a képernyő mögött ülve milliók nézték a videókat a pusztításról, a világ képtelen volt (és képtelen a mai napig) megoldást találni a helyzetre, részben pedig ténylegesen is arra utal, hogy elképesztő mennyiségű információ zúdult ránk a szíriai polgárháború szimbólumává vált város helyzetéről. Most például már egy Sundance-győztes dokumentumfilmen keresztül is átélhetjük az eseményeket, ami viszont akaratlanul is kissé az ellenkező hatást váltja ki, mint az szándékában állt. last_men_in_aleppo_still_1_h_2017.jpg

"A világ legjobban dokumentált népirtása"-hatást itt is tapasztalhatjuk, csakhogy inkább kontraproduktív, mint sokkoló jelleggel. Aleppón belül is egész pontosan a White Helmets segélyszervezet munkáját követhetjük, akik helyi önkéntesekből verbuválódva mentőként, tűzoltóként és romeltakarítóként segítenek a bombázások áldozatainak. Profin, rendületlenül és teljes reménytelenségben, saját várható halálukkal megbékélve. De amikor a mentések képsorain néha több operatőr és fotós tűnik fel, mint fehér sisakos, az önkéntelenül is feloldja az exkluzivitás és személyesség érzetét. Sokszor fogalmazódott meg bennem az, hogy a film képsorai egybeolvadnak az internetes videómegosztókon és a híradókban tucatjával bejátszott klipekkel, amelyek puszta mennyiségük és hasonlóságuk okán egyre kevésbé érik már el az ingerküszöbömet. Letaglózó és sokkoló pillanatokból ugyanakkor így sincs hiány: döbbenetes látni, ahogyan ezek az emberek a sorozatos tragédiáktól megcsömörlötten, szenvtelenül adják kézről-kézre a gyerekek holttesteit, keresik egy leszakadt láb gazdáját, egy alkalommal pedig szó szerint ott süvítenek el a golyók az operatőr füle mellett.

Mégsem tudom azt mondani, hogy két óra erejéig tényleg olyan, mintha ott lennénk Aleppóban. Noha túlnyomórészt helyiek alkották és a dán kollégák valószínűleg csak az utómunka során léptek be, a film látványosan európai szemmel / szemnek készült. Ugyan ténylegesen senki nem beszél a kamerába, de amikor két bevetés között a szíriai helyzetről, a menekülés lehetőségeiről, a török táborokról értekeznek hőseink, látványosan kifelé beszélnek és igyekeznek egy minél részletesebb képet felvázolni a külső szemlélő számára. Amivel önmagában még nincs gond, viszont ez éppen azokat a karakterépítő, őszinte pillanatokat helyettesítik, amelyek egy ilyen dokumentumfilm sava-borsát adnák.last_men_in_aleppo_5.jpg

Beszédes, hogy számomra az egyik főszereplőről csak másfél óra elteltével derült ki, hogy él még a felesége, hiszen jó arab szokás szerint a (felnőtt) nőket még csak kamera elé sem engedték - ezzel pedig megint csak a nézőpontok teljessége és hitelessége sérül. Nem látunk bele az ostromlott város mindennapjaiba, hogy hogyan jutnak például élelemhez vagy üzemanyaghoz a lakók, így aztán meglehetősen zavarba ejtő, amikor valaki egyik pillanatban azt mondja, hogy "szerencsére" legalább nem éheznek, a következőben pedig egészen szürreális módon már díszhalakat tenyészt jövőbeni fogyasztásra.

És mivel ez a halas szimbolika képezi a főcím és az egyik művészibben kitalált beállítás alapját is, nehéz nem a mesterkéltséget meglátni ebben, pedig valószínűleg éppen ezzel akarták volna elegánsan ábrázolni az aleppói emberek szenvedéseit. Nem tudom, hogy azért hagyott hidegen az Aleppó, a végsőkig, mert rossz dokumentumfilm, vagy mert arra a következtetésre jutottam általa, hogy bőven eleget filmezték és mutogatták sokkoló látványosságként a polgárháború áldozatait, és lassan jó lenne inkább valamit tenni értük.

Az Aleppó, a végsőkig teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3612825806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2017.09.14. 08:39:44

Az aleppói helyzet legalább megoldódott azóta.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.14. 21:42:16

@David Bowman: Nem, de biztos vagyok benne, hogy a szokásos kurucinfós-oroszpropagandás vonallal ebben is új távlatokat tudsz majd nyitni nekem. ;)

David Bowman 2017.09.15. 09:10:53

@danialves: Lassan bele kell törődnöd, hogy az orosz propaganda az igazságnak egy sokkal jobb közelítése, mint a "mainstream". Ami már nem is mainstream, tekintve, hogy az emberek többsége az RTt nézi.
Ezek a fehér sisakosok olyan hülyék, hogy kitették a Twitterre, ahogy az egyik beállított propaganda felvételüket készítették, és utána vigyorgós csoportképet is twitteltek a halottal. Meg ott van a világon a legtöbbször megmentett kisgyerek. Vagy öt különböző időpontban és helyen mentették meg.
Persze ha kerülöd az "orosz propagandát", és még a magyar blogokat se olvasod, ezekről te nem tudhatsz.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.15. 09:59:05

@David Bowman: Hát ja, valószínűleg előbb-utóbb azt is be fogom látni, hogy az is érzéki csalódás volt, hogy a brüsszeli robbantást nem csecsenek követték el, mint ahogyan azt az orosz propaganda és hazai seggnyalói lehozták :D

David Bowman 2017.09.15. 13:03:52

@danialves: Szerintem ezt az indexen olvastad. (Vagy írtad?) Én az RTn nem olvastam ilyet. Még hasonlót sem.
Évek óta szinte minden cikket elolvasok az RTn. Két dologban hazudnak következetesen. Az MH370es lelövéséről és valamiért a Szíriára kilőtt amerikai robotrepülőgépek találati arányáról. A többi témában elég, ha az igazat írják.
Annak idején ezért működött jól a Szabad Európa Rádió is.

David Bowman 2017.09.15. 13:15:40

5mrd fölött jár az RT nézettsége a jútúbon. Véletlen lenne? Ott ugyanis az embereknek nem azt kell nézni, amit rájuk tukmálnak, hanem amit választanak maguknak.
www.youtube.com/user/RussiaToday

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.15. 17:19:44

@David Bowman: Jaj, hát ilyenkor már persze, hogy nem vagy olyan jól értesült és tájékozott :D Egyébként el kell, hogy keserítselek, nem az Indexen, hanem konkrétan a magyar köztévén jött le, a világ szégyene volt, hogy egy közmédia beszopott egy titkosszolgálati dezinformációt...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.15. 17:21:07

@David Bowman: A Despacitonak meg 3 milliárd felett jár a nézettsége Youtube-on, akkor mostantól meg abból tájékozódom a világ dolgairól... Ne már...

David Bowman 2017.09.15. 20:33:52

@danialves: Azt hiszem félreértettél valamit.
www.rt.com/op-edge/336922-domodedovo-brussels-media-attack/
De lehet, hogy te jobban emléxel, mint az internet.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.16. 15:15:56

@David Bowman: Arra azért szeretnélek megkérni, hogy ha már ezt a kínos mellébeszélést folytatod, legalább ne legyél hozzá ilyen vérlázítóan nagypofájú :D Elkezdtünk az orosz propagandáról vitatkozni, erre már két komment óta azzal próbálsz mismásolni, mintha én azt írtam volna, hogy az RT hozta ezt le (nem ők hozták le), és ha ez nem történt meg, nem is hazudtak róla tudatosan, központilag irányítva az oroszok. Mint teszik azt Szíria esetében. ;)

David Bowman 2017.09.16. 18:33:33

@danialves: Na!
2017.09.15 09:59:05 Ebben a hozzászólásban tévedtél, ezt világítottam (volna) meg neked. Az általad hozott csecsen vonal nem orosz dezinformáció volt, hanem amerikai találgatás. Ennyi.

David Bowman 2017.09.16. 18:36:42

@danialves: Tényleg próbállak jóindulatúlag felvilágosítani a világ dolgairól. teccék, tanulmányozd, ahogy McCain eligazítást tart az IS vezetőjének, abu bagdadinak.
duckduckgo.com/?q=McCain+baghdadi+photo&t=lm&iax=1&ia=images&iai=http%3A%2F%2Fwww.thetruthseeker.co.uk%2Fwordpress%2Fwp-content%2Fuploads%2F2014%2F08%2FMcCain-meets-Caliph-Baghdadi-in-Aleppo-in-April-2013.jpg

David Bowman 2017.09.16. 18:40:37

Sose állítanám, hogy az oroszok nem vér gecik, ha úgy kivánja érdekük, de Szíriában pont ők a jó fiúk.
Csak úgy mondom, hogy a totál orosz fanklubbá vált HTKA blogon nagyon erős kisebbségbe kerültem, amikor az oroszok geciségeire, vagy hülyeségeire hívom fel a figyelmet. Hiába, az igazságot sehol sem szeretik.
Az RTn is törlik a kommentjeimet, amiben tényekkel, vagy főleg fotókkal igazolom, hogy hazudnak.

David Bowman 2017.09.16. 18:41:38

Sose állítanám, hogy az oroszok nem vér gecik, ha úgy kivánja érdekük, de Szíriában pont ők a jó fiúk.
Csak úgy mondom, hogy a totál orosz fanklubbá vált HTKA blogon nagyon erős kisebbségbe kerültem, amikor az oroszok geciségeire, vagy hülyeségeire hívom fel a figyelmet. Hiába, az igazságot sehol sem szeretik.
Az RTn is törlik a kommentjeimet, amiben tényekkel, vagy főleg fotókkal igazolom, hogy hazudnak.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.16. 19:23:15

@David Bowman: Olyannyira amerikai találgatás volt, hogy a Kreml által pénzelt Sputnik találta ki. :D (Amúgy bocs, nem csecsen, hanem dagesztáni elkövetőkről beszéltek.) De tényleg értékelem, hogy ezek után még te akarsz kioktatni jóindulatúan tájékozottságból.
www.bellingcat.com/news/uk-and-europe/2016/03/22/lifenews-belarusian-brothers/

Ez egyébként külön zseniális, hogy egy világosan ledokumentált és végigvezetett dologról magyarázod már két napja lekezelően, hogy csak az én képzelődésem, de 1 db kép, amin be van karikázva valami, az számodra perdöntő bizonyíték. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2019.05.22. 09:47:06

@David Bowman: Na, látom két év alatt sikerült is reagálnod arra, hogy az igazság nevében a Kreml dezinformációt terjesztesz. Ja, nem :D (Azon most fenn sem akadok, hogy vajon miért érez magában valaki ingerenciát arra, hogy kétéves filmkritikák alatt nyomassa az orosz propagandát, de ezt inkább elengedem.) Találkozunk akkor 2021-ben? :D

David Bowman 2019.05.22. 19:49:30

Próbálok világosságot gyújtani a fejedben. Ez most amerikai propaganda nem? Legalább olvasd el.
Összefoglalom neked, ha ez a szöveg túl hosszú lenne.
A White Helmets az IS (iszlám állam) fiókszervezete.
Az ENSZ vizsgálat szerint nem volt vegyitámadás Doumában.
Ennek ellenére az ellenkezőjét mondták a világnak.
A videóban nyilatkoznak a halottak és a gázsérültek, hogy élelmiszerért, a gyerekek cukorkáért szerepeltek a megrendezett filmben.
Én még a laposföldhívőket sem tartom elveszett embernek. Neked is szivesen segítek.
Mostanában nem vagytok az indexen.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2019.05.23. 09:41:42

@David Bowman: Nézd, én szerintem elég jól toleráltam, hogy alapvetően csak az orosz propagandát, meg a rasszista, homofób faszságaidat terjeszteni jársz egy filmes blogra. Még azt is, hogy miután beégtél ugyanezzel a lekezelő okoskodásoddal, van képed nem, hogy két évvel később, de bármikor is idetolni a pofádat, és folytatni a térítést, meg rajtam számon kérni, hogy mit olvasok el. De az már hatalmas tévedés volt részedről, hogy miután évekig csak azért nem vágtunk ki innen, mert mindenki rajtad röhögött, és nem először jeleztem, hogy lehet, hogy kicsit vissza kéne venni az arcból, te még ilyen hangnemet merészelsz megütni. Szóval bocsi, mostantól akkor kénytelen leszel tényleg a laposföldhívők meg meg a Putyin-szimpatizánsok között terjeszteni az igazságot.
süti beállítások módosítása