Könyvkritika: Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt (2016)
2017. szeptember 04. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt (2016)

Borzongatóan jó kis mese, amely mentes minden sablontól

ivy_pocket.jpg

Ivy Pocket nem szép, nem jó, és még csak nem is okos. Igazi antihős, akinek annyi rossz tulajdonsága van, hogy csak szeretni lehet. A kis "hölgy" 12 éves, foglalkozására nézve szobalány, amely feladatának ellátása során egyetlen szakmai előírásnak sem felel meg, viszont elég nehéz megszabadulni tőle, mert ragaszkodó és hűséges típus, ráadásul folyamatosan bajba kerül, mindeközben hősnőnk meg van győződve arról, hogy nála tökéletesebb lény még nem született a Földre. Caleb Krisp alaposan eltért a sablonoktól, melynek eredménye egy viktoriánus agyzsibbasztó mese lett, amelyet elsősorban a brit humor kedvelőinek ajánlok, mert kell ahhoz bizonyos nyitottság, hogy az abszurditását értékelni tudjuk. Már a borítója is eléggé figyelemfelkeltő ennek a könyvnek, a beltartalma pedig minden, csak nem csillámpónis mese-mese mátka, elég keményen Tim Burton-re vette a figurát a szerző, és mivel fénykorában hatalmas rajongója voltam a rendezőnek, naná, hogy imádtam a történetet. Nagyon darkos hangulata van, amelyhez igazi angol arisztokrata környezet társul, amelyekből természetesen a szellemek és egyéb nem e világi lények sem hiányoznak. Borzongatóan jó kis mese, amelynek csak a vége sikeredett egy picikét gyengusabbra (hogy aztán a következő rész ajánlójában ismét a szokásos formáját hozza a szerző), nekem nagyon tetszett, hatalmasakat nevettem rajta. Annak ellenére volt nagyon szórakoztató a könyv, hogy kb. már az elején Ivy Pocket-en kívül mindenkinek feltűnik, hogy ki áll a sötét oldalon, de éppen abból fakadtak a legviccesebb jelenetek, hogy csak a történet legvégén nyílt fel a nem éppen észkombájn főhősnő szeme. Ivy Pocket-nek olyan szövege van, hogy simán padlót lehet tőle fogni, ráadásul veszélyérzete és emberismerete a nullához konvergál, csak a bajt hozza  mindenkire, akivel kapcsolatba kerül, mégsem lehet utálni, annyira esendő szegény.

Ivy Pocket-nek nincs sok ideje azon bánkódni, hogy kenyéradó gazdája otthagyta őt Párizs kellős közepén, mert hivatja a haldokló Trinity grófnő, aki szép fizetség ellenében megbízza azzal, hogy vigye el az Óragyémántot Matilda Butterfield-nek. Hősnőnk természetesen elvállalja a feladatot és még természetesebben nem bírja ki, hogy ne vegye fel a különös ékszert, melynek eredményeként nemcsak szellemeket kezd látni, hanem hamarosan egy világok közötti harc kellős közepén találja magát...

"Sok igazi arisztokratához hasonlóan a grófnő alsó ajka is lekonyul, álla pedig szinte nincs is. Emiatt olyan nehéz feladat számára a levesevés, számunkra pedig emiatt olyan kellemetlen látvány." - Ivy Pocket stílusa lehengerlő, az égvilágon semmi empátia nem szorult belé, ráadásul folyékonyan hazudik mindenkinek mindenről. A zajosan flegma felszín mögött azonban egy nagyon is sebezhető kislány rejtőzik, akinek az életét alapvetően határozta meg árvasága, és mivel senkije sincs a világon, saját magával tölti be a körülötte lévő űrt. Csetlik-botlik az egyre rémisztőbb történések közepette, végzetesen rossz döntéseket hoz, még akkor sem látja meg a nyilvánvaló igazságot a jóról és a rosszról, amikor szó szerint a lába előtt hever a megfejtés. Egyáltalán nem átlagos mese ez, a szerző bátran sutba dobja a sablonokat, ezért tud nagyon vicces lenni ez az eszement sztori, annak ellenére, hogy Ivy Pocket időnként nagyon idegesítő tud lenni.

ivy_pocket2.jpgJól csúszik ez a kedvesnek egyáltalán nem mondható mesekönyv, gyorsan peregnek az események és Ivy csípős nyelve, érdekes, ugyanakkor horrorisztikus kalandok sora várja a főszereplőt, akinek halvány lila gőze sincs arról, hogy milyen komoly, dimenziókat átszelő háborúba csöppent, és hogy mire képes az Óragyémánt, amely annyira veszélyes az emberekre, hogy ő az első, aki túlélte az élményt (vagy valami olyasmi). Miközben egyre vadabb lesz a sztori, egyetlen pillantra sem esünk ki a viktoriánius Anglia keretei közül, az arisztokraták, a nevelőnők és a személyzet pontosan olyan, mintha egy Jean Austen regényből szalajtották volna őket, azonban a szerző a humor segítségével teljesen kifordítja kereteiből a megszokott kliséket, melynek eredményeként hatalmas kalamajkákon nevethetünk. Ugyanakkor mély tragikum is van a sorok mögött, hiszen Ivy múltja egyre jobban feltárul (de mivel ez a sorozat első része természetesen csak annyit tudunk meg belőle, hogy kíváncsiak legyünk), és nem éppen vidám dolgokat tudunk meg a kislányról, aki sokkal több, mint az a nagyszájú, nagyot mondó nőszemély, akinek mindenki hiszi.

Gyilkos humora van a szerzőnek, Ivy Pocket sem hétköznapi karakter, a többi szereplő sem éppen leányálom, ezért elsősorban azoknak ajánlott ez a könyv (ami minden abszurditása ellenére egy nagyon jó kis mese), akik nem félnek kilépni a komfortzónájukból, cserébe nagyon szórakoztató kis történetet kapnak. Ráadásul Ivy Pocket kísérteties kalandjai folytatódnak, már megjelent a következő rész, nagyon kívácsian várom, mi történik a leányzóval Londonban, nem irigylem szegény várost, biztosan a feje tetejére fogja állítani őönveszélyessége. A bevezető rész megtette a kötelességét, meghozta a kedvet a sorozathoz, ami nem tudom hány részből áll, de az tuti, hogy amint befejeztem ezt a cikket, már kezdem is a másodikat!

9/10

A könyvet a Kolibri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8312800840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása