Dangal (2016)
2017. augusztus 16. írta: FilmBaráth

Dangal (2016)

Egy feminista sportfilm Indiából, ami még jó is

dangal.jpg

Ki gondolná, hogy pont Indiából érkezik egy feminista sportfilm, ami még jó is? Pedig a Dangal egy figyelemre méltó darab a saját műfajában, érdemes rászánni a csaknem három órás játékidőt, mert egy igaz történetet dolgoz fel szívhez szólóan, de koránt sem sziruposan. Kár, hogy a végét kicsit túltolták az alkotók, de ennél több hibát nem tudok felróni ennek a filmnek, amely úgy tudta elmesélni India első aranyérmes női birkozójának és édesapjának a történetét, hogy egyetlen percre sem volt unalmas, a mindent eldöntő mérkőzésen annak ellenére betegre izgultam magam, hogy biztos voltam benne, ki lesz a győztes. Kevés a jó sportfilm, hiszen megvannak a maga sablonjai annak, hogy lesz valakiből igazi bajnok, és nem könnyű elkerülni a pátoszt, de ezúttal sikerült, egy nagyon emberi családi drámát láthatunk, amely pont annyira hatásvadász, hogy ne lankadjon a figyelmünk, azonban köze sincs a hollywoodi giccsparádéhoz. Semmi CGI, csak a birkózás, és egy (pontosabban két) falusi lány, aki valóra váltotta édesapja álmát, aranyérmet szerzett a hazájának. Megható, szívet-lelket melengető alkotás, amely jól ellensúlyoz a családi dráma és a sportfilmek "jön valaki a semmiből, legyőz minden akadályt, legfőképpen saját magát, és megnyeri azt a versenyt, amire egész életében készült" heroizmusát. Az indiai zenét szokni kell, ahogyan azt is, hogy a legváratlanabb pillanatokban hirtelen dalra fakadnak a filmben, de annyira magával ragadó alkotásról van szó, hogy egy idő után már egyáltalán nem zavaróak ezek a momentumok. Kétség kívül kell egy kis nyitottság ehhez az alkotáshoz, de már a kezdő jelenet is olyan szuggesztív, hogy azonnal felkelti az érdeklődésünket, amelyet mindvégig sikerül fenntartani. A filmet elsősorban Aamir Khan miatt érdemes megnézni, lenyűgöző alakítást nyújt a főszerepben, nagyon erős jelenléttel bír, helyes döntés volt a forgatókönyvírók részéről, hogy az ő karakterére helyezték a hangsúlyt, mert így tudott mindvégig érdekes maradni a sztori. Ugyanakkor nincs hiány látványos birkózásokból és mérkőzésekből sem, ne riasszon el senkit a hosszú játékidő, egyetlen percre sem fog unatkozni.

Mahavir Singh Phogat (Aamir Khan) sikeres birkozó volt, és visszavonulása után azt tűzte ki céljául, hogy a fiából olyan sportolót nevel, aki megnyeri India első aranyérmét a sportágban. Azonban "csak" lányai születtek, ezért feladja az álmait, azonban amikor rájön, hogy Geeta és Babita vérében ott a birkózás, eldönti, hogy bajnokot nevel belőlük. És meg is teszi, pedig szembe kell szállnia az előítéletekkel, és nagyon sokszor ütközésbe kerül az apa az edzővel, nagyon nehéz és küzdelmes volt a csúcsra vezető út, azonban az eredmények őt igazolták...

Abszolút nem érdekel a birkózás, az indiai filmeknek sem vagyok túl nagy rajongója, ezért nem kevés kétséggel futottam neki ennek az alkotásnak, azonban a kezdő jelenet tökéletesen meggyőzött arról, hogy ez a sztori tutira nem lesz sem sablonos, sem unalmas. Így is történt, a legutolsó percig teljesen lekötött a történet, amely meglepően feministára sikeredett, hiszen a tiszteletre méltó sportsiker bemutatásán túl az a legfőbb üzenete, hogy a lányok nem másodrangúak (ami azért lássuk be, Indiában nem magától értetődő), nem csak arra képesek, hogy jó feleségek legyenek, hanem ugyananyit érnek mint a férfiak, kemény munkával bajnokok is lehetnek. Az aranyéremig nagyon sok edzés, lemondás, kőkemény csaták vártak Geeta-ra (a húgáról se feledkezzünk meg, hiszen Babita ezüstérmmel térhetett haza), édesapja nélkül sohasem érte volna el a sikert. A film nem fest rózsaszín képet a birkózásról, ez egy kemény világ, ugyanakkor eszünkbe véshetjük, hogy ebben a sportban nem az erő a legfontosabb, hanem az ész, a szív és a taktika (valószínűleg ez a felismerés csak nekem volt új, mentségemre szóljon, hogy eddig valóban nem érdekelt ez a sportág, ezért nem tudtam róla túl sokat). Geeta szembekerül az apjával, de természetesen kiderül, hogy hiába hitte azt, hogy ő tud többet a birkózásról, túllépett már az édesapja szintjén, nélküle mégsem tudja kihozni a legtöbbet saját magából. Tényleg nagyon sajnáltam, hogy az utolsó néhány perc túlságosan hollywoodira sikeredett, egészen addig teljesen emberi maradt a történet.

Az indiai mindennapokba is betekintést nyerhetünk ebben az alkotásban, számomra nagyon megdöbbentő volt, hogy mennyire nem egyenjogúak a nők még ma sem Indiában, és mennyi erőre volt szüksége a lányok apjának ahhoz, hogy ne adja fel a küzdelmet, hiszen kezdetben leküzdhetetlen akadálynak bizonyult még az is, hogy fiúk ellen versenyezzenek, ő azonban mindenre talált megoldást, és külön tudta választani magában az edzőt és az apát. A feleségével való kapcsolata meghatóan bensőséges volt, az asszonynak szintén nem volt könnyű, hogy megengedje a férjének, hogy fiúként bánjon a lányaival, mégis mindvégig támogatta a céljaiban, ha kellett, a saját gyerekeivel szemben. Azonban ez a történet nem róla szólt, hanem az apáról és a lányokról, főként Geeta-ról, akinek még fel kellett nőnie, mielőtt legyőzve önmagát, igazi bajnok lett belőle. Kiválóan sikerült a forgatókönyv, kőkemény sportfilm született, amely azonban elsősorban mégiscsak családi dráma, pont annyi indiai egzotikummal megfűszerezve, hogy utánozhatatlan hangulata legyen. Szerethető és emlékezetes alkotás, kár lenne kihagyni az életünkből!

dangal2.jpg

Aamir Khan nemcsak a főszerepet játszotta el, producerként is beszállt a buliba, akárcsak a Disney, melynek eredményeként egy indiai-amerikai sportfilm született, amely így a bollywoodi és a nemzetközi piacnak is megfelel, vagyis tökéletes kapudrog az indiai filmekhez az olyanoknak, mint pl. én, akinek eddig nem nagyon volt ingerenciája az ilyen típusú alkotásokhoz. Khan egymaga elviszi a hátán a filmet, minden jelenetben fajsúlyosan létezik, nagyon sok rétegét mutatja meg a karakternek. A fiatal és felnőtt Geetát játszó Zaira Wasim és Fatima Sana Shaik kiváló alakítást nyújt.

Szánom-bánom bűnömet, hogy eddig nem hallottam Geeta Phogatról és édesapjáról, de ennek az értékes és tartalmas filmnek köszönhetően megismerhettem két rendkívüli ember sorsát, akik soha nem adták fel, és közösen valósították meg életük álmát, aranyérmet nyertek Indiának a női birkózásban. Talán az róható fel a forgatókönyv hibájául, hogy a kisebbik lány sokkal kisebb szerepet kapott a történetben, mint amit megérdemelt volna, de mindezzel együtt kerek és egész volt a sztori. Nagyon jól adagolták az akciót és az érzelmeket, a néző együtt lélegzik a szereplőkkel, és teljes szívéből szurkol Geetának az izgalmas és látványos mérkőzéseken. Nincs ezen mit ragozni, ez egy jó film, amelyre érdemes rászánni a játékidőt.

9/10

A Dangal teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5412750644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása