'Majd én megmutatom nektek!"
Ezzel a mentalitással ültem be a Valerian és az ezer bolygó városára. Olvastam nagyon pozitív kritikát, meg olyat is, ami középszerűnek titulálta a filmet. Volt szerencsém íráshoz, ami egyszerűen katasztrófának értékelte. Na, ezért gondoltam én, hogy majd eldöntöm ezt a vitát, ha nem is az egész világnak, de majd magamnak igazságot teszek, és ezzel valahogy jól megmutatom mindenkinek! Most itthon vagyok, ülök a szobában. Egy nap telt el, amióta láttam a filmet, és abszolút nem tudom, hogy igazából hányadán is állok vele. Egyszerre tudom őrjöngve szeretni és mélyről fakadó megvetéssel gyűlölni.
Ott ülök a hűs teremben, előttem a vászon és végre indul a vetítés. A rendező és forgatókönyvíró Luc Besson egy jópofa montázzsal mutatja meg, hogyan alakult ki a címben is szereplő város. Van itt ötlet, rendben lesz ez! Ezt a meggyőződésemet a következő, egy gyönyörű bolygón játszódó képsorok csak megerősítik. Nem csak a látványvilág pazar, de a stílus is elegáns. Az állam a padlón. És ami a film vizualitását illeti, nagyjából ott is maradt a befejezésig. A Valerian, még ha talán túlzottan is a CGI rabigájában tengődő mozgókép lett, csodásan fest. Főleg akkor, amikor tömegjelenetek vannak, vagy külső helyszíneken járnak a szereplők. A trükk talán abban rejlik, hogy a két rivális cég, a WETA és az ILM egyszerre dolgozott a filmen, így egészséges verseny alakult ki és mindenki a legjobbját nyújtotta. Láthatóan Besson is nagy figyelmet fordított a Valerian univerzumának megfelelő adaptálásra, így nem egy szuper ötlet öltött formát a mintegy 140 percre rúgó játékidő során. A kedvencem egyértelműen a másik dimenzióban (is!) futó üldözéses jelenet volt. A kreativitás itt pörgött a legmagasabb fordulatszámon. Egyetlen apró probléma volt ezzel: még csak a film harmada telt el ekkor. Az élményt rontó problémák igazából ezután kezdődtek, de voltak már korábban is vészjósló jelek.
Ott volt például a főszereplők, Valerian és Laureline bemutatására szőtt jelenet. Nem viccelek, a duó tagjai párbeszédnek álcázva nagyjából elmondanak mindent egymásról, illetve a köztük feszülő viszonyról. A karaktereket nem a cselekedeteik által ismerjük meg, hanem egy hiteltelen dialógus során. Megvan az a pár perc A Karib-tenger kalózai első részéből, amikor megjelenik Jack Sparrow kapitány? Egy csónak, egy csontváz, egy parádés kilépő a partra és némi kalózos trükközés a kikötői díjjal: a karakter már életre is kelt. És igen, nyilván itt is van némi szexuális csipkelődés, meg sétálnak egy sort a figurák, de ezzel a tizedét nem mesélik el annak, amit kellene, és a századát sem annak, amit elmondanak. Ennyi erővel akár ki is írhatták volna a film elején, hogy Valerian: űrközi ügynök (vagy valami ilyesmi). Nőfaló. Fél az elköteleződéstől. Kis túlzással még ez is elegánsabb lett volna. A helyzet pedig később sem sokat javult. Bár Cara Delevingne egész vállalható volt a szerepben és DeHaan sem egy rossz színész, valahogy nem éltek ők ketten, soha nem tudtak komplexitást adni a karaktereiknek. Persze nem volt egyszerű dolguk, mert kettejük évődős szála hanyag kidolgozást kapott (Han és Leia jobban tudta ezt), és az egész viszony végül szinte varázsütésre rendeződik, mert ha beszélünk a szeretetről, az mindent megold.
Ami taccsra vágta az egész élményt, az Besson fókuszálatlansága és kétes értékű írói munkája. Ő láthatóan imádja ezt a világot, de két óra húsz percben ez a film sok(k) volt. Egész egyszerűen ami működött A galaxis őrzőiben, az itt érdektelen maradt. Ott Starlord és csapata komplex, szerethető figurákból állt össze, akik fejlődni is képesek voltak. Itt ebben a tekintetben a középszer legalja tör utat magának, vagy talán még rosszabb. Ott a kisebb mellékszálak mellett is tudtak a központi témára koncentrálni, itt meg sokszor teljesen érdektelenné válik a nyomozás, inkább az egyes jelenetek képesek szórakoztatóak lenni. Ott a figurák együtt tudtak lélegezni a film univerzumával, itt meg csak lődörögnek jobbra-balra Valerianék míg végül valahogy sikerrel járnak.
Szóval az a probléma leginkább ezzel az őrülettel, hogy Besson láthatóan annyira meg van veszve az űrhajókért, a csodavárosért, az egyes bolygókért és minden másért, hogy közben elfelejtette, hogy ez az egész akkor érne valamit igazán, ha a szívét nem csak a helyszínekbe, tárgyakba, mindenféle kattant ötletekbe tette volna bele, hanem a karakterekbe is. Az Indiana Jonesban a régész professzor, az első három Karib-tenger kalózaiban Sparrow, A galaxis őrzőiben Starlord és csapata sokszor akkor is szórakoztatóvá tudta varázsolni és tartalommal megtölteni a képkockákat, ha minden mással akadt is probléma. Itt ez hiányzik a legjobban, és ez nagy baj. Emiatt lesz leginkább érdektelen a sok sallang, ami a könnyedén kitalálható és egészen banális kutakodásra rárakódik.
Szeretem és utálom ezt a filmet. Csodálom, mert pazarul fest, mert akar egy kicsit más lenni, mert látom benne a potenciált és azért, mert volt benne több egészen kiváló, leleményes jelenet és megoldás. Undorodok a Valerian és az ezer bolygó városától, mert mindezek ellenére csak egy kihagyott ziccer maradt, sokszor unalmas, érdektelen jelenetekkel, pocsék 'emberi" oldallal. Olyan ez valahogy, mint amikor beleszeretsz egy lányba, nagyon jól megvagytok egy ideig, aztán a külsőségek hiába vannak rendben, csak a váz, ami fénylik, és egyre inkább ellaposodik a kapcsolat. Nem vesztek össze, de nem is maradtok együtt, és amikor végiggondolod az egészet, csak az jut eszedbe, hogy ha néhány dologba több energiát fektettetek volna, csodás lenne minden. Valahol még szereted, őrződ a kellemes emlékeket, de mérges is vagy rá, mert dühítő számodra az egész szituáció.
6/10