Jupiter holdja (2017)
2017. június 17. írta: danialves

Jupiter holdja (2017)

Utólag visszagondolva őszintén nem tudom, mit vártam még Mundruczó Kornéltól a Fehér isten után. Leginkább úgy voltam vele, hogy ha az díjat kapott Cannes-ban, a Jupiter holdját meg kifütyülték, akkor a fordított pszichológia alapján ezúttal tényleg sikerült egy működőképes filmet összeraknia. De hiába volt minden reményem: ugyan annyiban valóban megmutatkozik a fejlődés, hogy ezúttal a technikai kifogástalanság és esetenkénti bravúrosság alkalmanként a történetmesélésbe is átszűrődik, alapvetéseiben azonban ugyanolyan megmosolyogtatóan nagyravágyó felsülésekből áll össze Mundruczó legújabb alkotása is, mint az előző. A Jupiter holdja az a film, amely két óráig foggal-körömmel próbálja minden pillanatában újraalkotni Az ember gyermeke katarzisát, hogy végül ettől az igyekezettől váljon bénává és nevetségessé. És az, hogy ennek keretében a menekültválsággal küzdő Magyarországot is egy disztópikus rendőrállammá alakítja, még a jobban kijátszott lapok közé tartozik ebben a pakliban.jupiter.jpg

Eljutottunk ugyanis arra a pontra, ahol egyszerűen ki kell mondani: Mundruczó NEM. TUD. MŰFAJI. FILMET. RENDEZNI. A Jupiter holdja olyan, mint egy Mungiu-alkotta Mátrix, egy Assayas-féle szuperhősfilm: egy torzszülött, teljes nonszensz. Persze alapjáraton nem elképzelhetetlen az a midcult-élmény, amely képes a zsánermotívumokat az artfilmes eszköztárral vetíteni, itt azonban semmi nem valósul meg ebből a szimbiózisból. Ez már azon a ponton hamvába holt, hogy a rendező érezhetően túl nagy művésznek gondolja magát ahhoz, hogy bepiszkolja a kezét és tisztességesre polírozza azokat a zsáner-toposzokat, amelyre művét építi. Azonban mivel mégiscsak ezekre alapozza az alkotást és nem vállalja meg azt a műfaji revíziót, amelyre például Nemes Jeles felhúzta a Saul fiát, művészkedése görcsös és tájidegen az összképben. Az akciók nem dolgoznak alá a mondanivalónak, sőt, igazán semmi nem dolgozik alá: a forgatókönyv mindössze kényszeredetten próbál beszuszakolni egy-két magvasnak tűnő álbölcseletet a sablon-konfliktusba. Az alkoholista orvos karakteréből kilépve vált vallásfilozófiai bölcselkedésbe, hogy így verje a fejünkbe a szimbolikát két üldözés között, az ebből születő kínos dialógok pedig egy az egyben a Fehér isten traumatikus élményét idézik meg, 

De a nagyobb problémák még mindig a műfaji oldalról jelentkeznek. Mundruczó képtelen felépíteni egy autós hajszát, egy vérgőzős mészárlást vagy egy feszült összecsapást úgy, hogy az igazán ritmusos, intenzív és legfőképp, funkcionális legyen. Előbbi esetében például végig kívülről, az üldöző lökhárító-perspektívájából bontakozik ki előttünk az eseménysor, ami kifejezetten lenyűgöző lehetne, hiszen egyetlen vágatlan snittben száguldunk át fél Budapesten, de filmnyelvi szempontból tulajdonképpen semmi értelme nincs, hacsak nem egy Need for Speed-verseny hangulatának megteremtése volt a cél. A Jupiter holdja tele van ilyen zavarba ejtő mellényúlásokkal: egy jelenetben például szinte észrevétlenül kerülünk át a cameo-szerepben begyalogló Mucsi Zoltán szemszögébe, és máskor is sokszor teljesen véletlenszerűnek tűnő motívumokra kerül a hangsúly.jupiter3.jpg

De a film tankönyvi példája lehetne annak is, hogy mennyire túllőtt már a célon a kortárs egysnittes-fétis. Bár számos elfuserált és / vagy fantáziátlan hosszú beállítást láthattunk idén a Legion pilotjának záróképétől az Élet egyes megoldásaiig, Mundruczó egyedül kétszer ennyi példát szolgáltat. Nem irányítja a figyelmünket, nem a lényeges részletekre fókuszál és még a fontos momentumokat sem képes megfelelően a jeleneteket körbeúszó nézőpontunk elé emelni. Rév Marcell kamerája többnyire réveteg kisgyerekként bóklászik a jelenetekben, céltalanul tekintgetve körbe és csupa banális részleten állapodva meg, amely egyedül a bevezetés menekülttáboros szakaszaiban idézi meg a valódi kiválóságok hangulatteremtő eszközeit.

Ráadásul a hosszú percekig zajló beállítások az alkotás ritmusát is tönkrevágják, ami nemcsak egy egysíkú tempót eredményez (hiszen ettől például A visszatérő vagy a Saul fia is ugyanúgy szenved), de rendre kellő felvezetés nélkül, rossz időzítéssel következnek be a csúcspontok is. Főszereplőnk repüléseinek például rendre túlvilági, transzcendens élményként kéne lecsapódniuk, de jórészt annyira bevezetetlenül, esetlenül tárulnak elénk, hogy a döbbenet helyett inkább a hétköznapiság kommunikálódik bennük. Ezzel pedig a dramaturgia is egy értelmezhetetlen masszává olvad össze, zavarosak a szereplők céljai, az őket kényszerpályára állító erők mértéke és iránya és a felemelkedéstörténet számára kijelölt út. jupiter2.jpg

Stern doktor félmondatokban elmotyogott háttértörténete alapján éles váltásokkal járja végig alig megérlelt karakterívét, pedig a különleges üldözöttet eleinte haszonlesésből, majd végül őszinte testvériséggel menekítő figurát ezernyi előképről lehetett volna másolni - ha máshonnan nem, hát a minden más tekintetben is majmolt Cuarón-klasszikusból. Igaz, ez sok tekintetben a színészi játékon is csúszik el. Feltételezem, Merab Ninidze szerepeltetése nem egy bátor alkotói döntés, hanem a német koprodukciós partner feltétele volt, de ettől még borzasztó megoldásnak bizonyult utószinkronizálni magyar szövegeit. Óriási a kontraszt színészi játékban aközött, amikor érti is, amit mond és amikor magyar beszédet kéne mímelnie, ráadásul a szinkronhang Bálint András érezhetően hiteltelenebb vásznon szereplő kollégájánál. De neki legalább van miből dolgoznia, mert Jéger Zsombor és az angyali menekültsrác alakja nemcsak szó szerint, de átvitt értelemben is csak lebeg ebben a történetben, kettejük kapcsolata pedig nem képes a néző számára is átérezhetően testet ölteni.

A Jupiter holdja végeredményben mégsem olyan filmkatasztrófa, mint a Fehér isten. Egyrészt a jobban kivilágló klisék egyben lényegesen több tartást is adnak neki: ha nem is mesél jól, legalább érezhetően van mit elmesélnie. Másrészt helyenként a stáb tényleg elképesztő jeleneteket vitt a vászonra, a repülés (egy esetben még konkrétan gravitáció-meghajlítássá is váló) motívuma legyen bár csak ügyes parasztvakítás, de garantáltan leesett állal fogjuk figyelni Jéger Zsombort, ahányszor elemelkedik a talajról. Felemeljük a fejünket szó szerint - csak éppen képletesen nem, ahogyan ezt Mundruczó szeretné.

5/10

A Jupiter holdja teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr10012601007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peetshow 2017.06.17. 12:21:54

Nem láttam ennyire borzasztónak, de értem amiket írsz. Jó cikk!

P. J. Fry 2017.06.17. 16:58:30

Kellett csinálni egy filmet, amiben bántják a szegény menekülteket magyarországon, hátha van benne annyi, mint a holokausztfilmekben. Ha sikerül ez lesz az első bőr... :(

Ser Vazul 2017.06.17. 17:44:45

Teljesen mindegy mit csinál MK a lényeg a szokásos pár megmondó embernek tetszen,meg a kb 47 fizető nézőnek...(akinek nem piszkos fasiszta/rendőrallam párti/stb) mert ö egy nagy rendezö...vagy nem
süti beállítások módosítása