Logan vs. Kong
2017. március 21. írta: danialves

Logan vs. Kong

2016 után nem gondoltam volna, hogy röpke 1 hét leforgása alatt két olyan szuperprodukció is bemutatásra kerül a mozikban, amelyek újra a helyes útra terelik a blockbustert (vagy legalábbis reményteli fordulópontnak tekinthetők). A Kong: Koponya-sziget és a Logan párosa pedig azért is különösen érdekes, mert ezt két tökéletesen szembeállítható módszerrel érik el, amelyekben sokkal több van az első látásra megragadható vonásoknál. Előbbinél pozitív, utóbbinál elsősorban negatív értelemben.logan-and-kong-skull-island.jpg

Természetesen a Logan esetében abszolút örvendetesnek tartom én is, hogy egy olyan film született, amelynek felnőttsége nem csak a káromkodásban és a vászonra fröccsenő vérben fejeződik ki (bár ugye önmagában már ez is valamennyire formabontó a szuperhősfilmek körében). Az utolsó Farkas-történet nem fél olyan egyáltalán nem hollywoodi témákkal foglalkozni, mint az elmúlás, a feloldozhatatlan bűntudat. Azonban minél inkább erre koncentrálunk és minél kevésbé képregényes kontrasztban szemléljük a produkciót, annál látványosabbá válnak hiányosságai e téren.

A kortárs képregény-univerzumokban rendkívül fontos, hogy legyen mire építkezni, a Polgárháború például kizárólag azért működhetett, mert minden egyes karaktere, eseménye több filmre visszanyúló háttérrel bírt, amelyekhez már csak kapcsolódni kellett. Ehhez képest a Logan (mint az X-Men univerzum újabb darabjai) mindent elölről kezd és olyan eseményekre hivatkozik, amelyeket soha nem láttunk megtörténni az előzmények során, egy lezárásként működőképes, de éppen a múlt okán kialakuló íveket és kidolgozottságot nélkülöző alkotást adva ki. Bár 17 éve ismerjük ezeket a karaktereket, az új helyzettel valójában új embereket is láthatunk, akiket már teljesen más élmények motiválnak, és James Mangold ugyan rengeteg időt fordít ezeknek az érzéseknek a kommunikálására, nem tudja azokat valódibbá tenni. Hiába viszi el ugyanis egy filmdráma irányába az élményt, a Logan alapvetően nem akar azzá válni.

Ugyanabban a képregényes szerkezetben működik, mint az eddigi összes X-Men film, mindössze egy kicsit sötétebb és kegyetlenebb módon lényegesen többet tapicskol szereplői fájdalmában. A végkifejlet felé nyílegyenesen haladó történet, a flegmán felvállalt védelmező-szerep motívuma, vagy a sokadik szupermutáns-gyáros ellenlábas (na meg az általa létrehozott szuperellenfél) nem bátorságról, hanem a sablonok ügyes szabásáról tanúskodik. Azonban ahhoz, hogy drámaként is működőképes legyen, mindent ennek az elvnek kéne alárendelni, ahelyett, hogy egy kicsit többet áll meg a forgatókönyv elmélkedni két akciójelenet között. Emiatt tűnhet úgy, hogy a Logan gondolatai jórészt sekélyesek és önismétlők, mert legyenek bár önmagukban idegenek a szuperhősfilmek műfajától, valójában annak elcsépelt megoldásaival vannak átitatva. (Szerintem például elképesztően cinikus, ahogyan Patrick Stewart érzelmes nagymonológját egy húzással gyakorlatilag az aktuális set piece felvezetésévé degradálja Mangold.)loganmovie-205309.png

A Koponya-sziget ennek szöges ellentétét képviselve a klasszikus eszképista hatásmechanizmust célozza meg: kizárólag szórakoztatni vágyik, a modern trendeknek megfelelően ezt kellő rendszerességgel kommunikálja is magáról, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy riválisaival ellentétben erre a legkevésbé sem görcsöl rá. Nem azért laza, mert a stúdióban valaki kitalálta, hogy ez a menő, hanem mert ez természetesen fakad karaktereiből és helyzeteiből. Vogt-Roberts még a mostanában egyre kínosabban megkonstruált, negyedik falat áttörő önreflexiók helyett is mindössze laza kiszólásokkal kacsint össze a nézőkkel, hogy "igen, ez pont akkora állatság volt, mint amekkorának nektek is tűnik".

Azonban ez nem jelenti azt, hogy egy túlgondolt alibitörténet mentén összehegesztett vidámparki attrakciót látnánk. A Koponya-szigeten nem érződik a forgatókönyvírói izzadságszag, hogy szereplőink éppen azért mennek valahova és csinálnak valamit, mert ez kell a lendület életben tartásához (khmm... Rogue One...), a szörnyfilmes körítés ugyanis éppen arra teremt lehetőséget, hogy mindig akkor induljanak be az események, amikor az dramaturgiailag üdvös - anélkül, hogy szereplőinknek komolyabb írói terelgetésre lenne szükségük. És lehet, hogy karakterei mindegyike meglehetősen vázlatos, azonban csupa az összkép szempontjából fontos jellemvonással és karakterívvel bírnak, a kötelező kínai figurát leszámítva gyakorlatilag egyetlen felesleges elem nincs a filmben. Packard ezredes síkegyszerű megőrüléséből is egy olyan gondolat nő ki, ami szimbolikusan abszolút kiterjeszthető a jelenlegi és mindenkori amerikai külpolitika problémájára. Sőt, még Kong is kap egy kis háttértörténetet, ami az óriásgyíkokkal való harcát motiváltja és emberszerűvé teszi (és nem mellesleg kidolgozottabb karakterré, mint a Suicide Squadból bárki...), amivel Vogt-Roberts remekül hárítja el a Godzillát kigáncsoló paradoxont, miszerint az autentikus békaperspektíva és az óriásszörnyek és a néző közötti kapcsolat kialakítása egymásnak ellentmondó rendezői célok.logankong.jpg

Az akciójelenetekre például abszolút az edwardsi iskola továbbvitele jellemző, Kong pusztító feltűnésekor frusztrálóan beszűkült szemszögünkkel fokozza az izgalmakat, és utána is többnyire az emberek szemén keresztül mutatja a címszereplőt. Ezért is mondható el alkotásáról, hogy a szó legnemesebb értelmében látványos, ugyanis csak a legszükségesebb esetekben szakít ezzel a grandiózus moneyshotok kedvéért, egyébként pedig hagyja, hogy a karakterekre ható csodálat-érzés szűrődjön át a néző felé is. Célja pedig ezzel nem más, mint hogy filmes attrakció helyet emberközelivé tegye szörnyét, erre szolgálnak az olyan jelenetek is, amikor például a Toby Kebbell alakította katona és Kong szinte egymással párhuzamosan mossák le sebeiket.

Így lehet, hogy Kong: Koponya-sziget nem formabontó film, azonban hibátlan funkcionalitással bír: eléri, hogy még egy óriásmajommal is együtt érezzünk és vele együtt izguljuk végig ezeket a szürreális kalandokat. A Logan pedig ezen a téren bukik el: bár 137 perce semmi másról nem szól, mint hogy szereplői fájdalmát és szenvedését érzékeltesse, valójában egytől-egyig olyan életutatkat és problémákat látunk, amelyek igazán csak a felfoghatatlan erővel bíró szuperemberek számára relevánsak. Hiába Mangold radikális váltása, még mindig mutánsfilmet rendez abban az értelemben, hogy ha nem vagy egy számkivetett, örökifjú gyilkológép, vagy egy egész közösség jólétéért felelős telepata, aligha tudod majd valóban átérezni Logan vagy Xavier kiábrándultságát, illetve bűntudatát. Akkor már inkább a majom, aki csak otthonát védi és szeretne revansot venni családja gyilkosán.

A tanulság ebből pedig az lehet, hogy a blockbustereket sem szabad a külsőségeken megmérni. Egy PG-13 szörnypornó szolgálhat lenyűgöző élménnyel, ha nem ész nélkül, fél szívvel, csak a sablonokat egymásra dobálva írják és rendezik meg. Ezzel szemben pedig egy R-kategóriás drámába oltott szuperhősfilm sem fog előrelépést jelenteni, ha alapvetéseiben nem hajlandó meghaladni a műfajt meghatározó és egyre inkább gúzsba kötő toposzokat (ezzel pedig nagyjából összefoglaltam az egész DC-univerzumot is). És hiába hangzik már koncepciójában is röhejesen a Kong vs. Godzillával szárba szökő szörnyuniverzum, amíg a Warner nagyjából példátlan módon ténylegesen is ad kreatív mozgásteret az indie-közegből felszívott rendezőinek, addig sokkal több reményem van benne, mint bármelyik világépítő összeborulásban.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3612350179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.03.21. 20:15:45

FIGYELEM EGYARÁNT VAN BENNE LOGAN ÉS KONG SPOILER IS!!!!

Azért irigylem ezt a Danialves urat, amilyen ötletei vannak. Nekem például sosem jutott volna eszembe ezt a két filmet így együtt kezelni. Mondjuk szokásosan nem is értek egyet teljesen.

Amivel igen:

Valóban érdekes, hogy a két film, hogyan közeledik az univerzum építéshez. A Kong ugye univerzumot épít egész jól. (Persze az ember karakterek elsikkadnak, de ugye a folytatásban nekik valószínűleg nem is lesz nagyon szerepük, itt Kongot kellett bemutatni, és az tényleg remekül sikerült. Sokkal több/markánsabb karaktere van itt, mint 1933-ban.)

A Konggal kapcsolatban szinte mindenben egyetértek. (Főleg, hogy mennyivel szórakoztatóbb mint a DCEU eddigi darabjai.) Elképesztően látványos, hangulatos és magával ragadó, a szó jó értelmében vett látványfilm.

Viszont én a sekélyes jelzőt éppen a Kong karaktereire használnám. Hiszen nem pusztán, hogy sematikus, sablonos figurák - megjegyzem ez nem igazán zavart, főleg mert a Godzillával ellentétben a színészek rutinból hozták ezeket, így szimpatikusabbak élvezetesebbek is voltak, illetve a szörny akció sem ment a nem létező dráma rovására -, de gyakorlatilag egyiknek sincsen valahonnan valahová tartó karakteríve. Szerintem Az expizocíóban megismert karaktereikhez hűen, logikusan viselkedtek, de fejlődésen/változáson nem nagyon estek át. Kivéve talán Hidleston, de ő volt a legszürkébb az egész stábból. Goodman meglehetősen hirtelen és súlytalan kiírása a sztoriból pedig különösen meglepő volt.

Akin keresztül azért minimális mélységet kapott a film az Sam Jackson örült, Vietnám sérült katonája. (Az egész film amúgy egy meglehetősen hangsúlyos Vietnám (és Közel-Kelet?) párhuzam.)

Ellenben szerintem a Logan a főszereplő szemszögéből nézve tökéletes. És nem érzem azt, hogy nagyon mutáns specikfikus problémákkal foglalkozna a film. Hiszen a film főtémáit nagyon is átélhetőnek érzem: öregedés következményében cserbenhagyó testünk, a kiábrándultság, fásultság, hogy már nincs helyünk a világban, napról-napra való tengődés, hogy legszívesebben kilépnénk a társadalomból.

A Logan vs Klón Logan dolog pedig lehet, hogy cool és volt már hasonló, szerintem egészen okos húzás is volt, hiszen nagyon jól szemléltette, kifejezte a karakterének belső vívódását. (Gyakorlatilag egy belső folyamat lépett ki a néző számára is közvetlenül láthatóvá. Hiszen az egész arról szól, hogy Logan próbál megküzdeni a benne lévő ösztönlénnyel, a felgyülemlett agressziójával, és az benne a zseniális, hogy ez nem megy neki. A végén Logannak nem sikerül felülemelkednie, elbukna a saját magával vívott küzdelemben, ha nem lenne X23. Ő menti meg Logant saját magától. Általa válik egy lepukkant alkeszből, képregényhőssé.) Ez pedig szerintem a konkrét előzmények ismeretében is érthető. Bár, abban egyetértek, hogy szerintem is jobban működne a film, ha lenne valami közvetlenebb előzménye (ez szerintem az eredeti X-Men filmek sorában játszódik, és hiába rendezte Mangold az előző Wolverine-t is, annak– tudomásom szerint, sajnos nem láttam még – nem sok köze van ehhez). Viszont emiatt szerintem nem Logan, hanem Xavier karaktere sérül. Nem is azért, mert nem látjuk konkrétan a nevezetes incidenst, hanem mert túl nagy a kontraszt az utolsó X-Men filmes szerepei és e között. A halála pedig számomra itt is túl hirtelen, és kurta volt. Ahhoz a Xavierhez, akit eddig ismertem ez méltatlan halál volt. Szomorú és megrendítő, de nekem nagyon furcsán hatott, de majd szinkronnal/felirattal is újra nézem. (Caliban sorsa sokkal letisztultabb, kerekebb volt.)

(A Kongra szerintem sokkal inkább igaz lehetne az olyan jelegű kritika, hogy "Aki nem Vietnám sérült, vagy aki nem egy szigetét a prehisztorikus gyíklények ellen védelmező óriás főemlős, az nehezen tudd azonosulni a film karaktereivel. Persze nem tagadom a Loganban is vannak sematikus/sablonszerű elemek, hogy mit ne mondjak ezt a szuperhős filmet sem az emlékezetes/érdekes/eredeti gonoszok miatt fogjuk emlegetni.)

Szerintem a maga kategóriájában mindkettő remek (de legalábbis piszok mód élvezetes) mozi.

Szerintem a maga kategoriájában mindkettő remek (de legálább is piszok mód élvezetes) mozi.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.03.21. 20:37:21

@The Man Who Laughs: Mondom, én funkciójában nézem a két filmet, és ha azt veszem, hogy a Kong egy szórakoztató, eszképista mozi akart lenni, akkor igazán nem is várok el tőle komoly karakteríveket (Jackson tulajdonképpen már egy bónusz is) - mondjuk mittomén, vegyük párhuzamnak a Mentőexpedíciót, azért ott sem tudnál hozni szerintem olyan rettentő kiforrott karaktereket, de senki sem bánta. A Logan meg dráma akar lenni, de drámának meg sekélyes.

"Hiszen a film főtémáit nagyon is átélhetőnek érzem: öregedés következményében cserbenhagyó testünk, a kiábrándultság, fásultság, hogy már nincs helyünk a világban, napról-napra való tengődés, hogy legszívesebben kilépnénk a társadalomból. "
Oké, de ezt mitől érzed átélhetőnek? Mert őszintén szólva amiért ő kiábrándult, amiért ő nem találja a helyét a világban (ez az Utolsó mohikán-jellegű szerep) elég specifikus az X-Men univerzumára nézve.
A karakterívével meg az a bajom, hogy Logannek kb. 6 film óta az a konfliktusa, hogy próbál megküzdeni a mindenkit maga mellől elmaró gyilkológép ön-skatulyájával, és nekem ez már baromi statikus, ezen pedig ez a film sem tudott árnyalni, csak még jobban eltúlozta a dolgot.

"A Kongra szerintem sokkal inkább igaz lehetne az olyan jelegű kritika, hogy "Aki nem Vietnám sérült, vagy aki nem egy szigetét a prehisztorikus gyíklények ellen védelmező óriás főemlős, az nehezen tudd azonosulni a film karaktereivel."
Pont ez az, hogy a Kongban csak annyiban kell azonosulnod a karakterekkel, hogy itt van ez a baszott nagy majom és döbbenj le, mert ez a film nem vár el többet. (Egyébként az Érkezés 90%-ának hatásmechanizmusa is tök ugyanez, és az is működik.) A Logan meg szerintem többet vár el e tekintetben, de nem tud többet nyújtani.
Most arra a Film Crit Hulk cikkre hivatkoznék, amit te mutattál, ő mondja ki a Fury Roadról, hogy lehet, hogy nem olyan borzasztó komplex film (karakterábrázolásban meg sem közelíti mondjuk a Manchester by the Sea-t), de minden pillanata hihetetlenül funkcionális, elmélyít valamit a karaktereken és közben szórakoztat. A Kong ennyire nyilván nem jó, de hasonlóan letisztult, a Logannél meg azt éreztem, hogy ugyanazt dagasztja újra és újra 2 órán keresztül. (Hozzáteszem, ennek ellenére én is csak egy fél ponttal lőném be lejjebb a Logant, szóval szerintem annyira brutálisan nem ront el semmit, csak elsősorban az ellenvetéseimet akartam megfogalmazni ezzel a számomra érthetetlen ajnározással kapcsolatban.)

mestska · http://cities.blog.hu 2017.03.21. 23:26:41

"Polgárháború például kizárólag azért működhetett"

valójában pedig nem működött, a drámai összecsapások helyett leginkább egy teljesen súlytalan valami lett belőle.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.03.21. 23:56:04

@danialves:

Igen ezt én is láttam, éppen el akartam olvasni, csak már nem volt időm indulás előtt.

"A karakterívével meg az a bajom, hogy Logannek kb. 6 film óta az a konfliktusa, hogy próbál megküzdeni a mindenkit maga mellől elmaró gyilkológép ön-skatulyájával"

Ez igaz is. Eleve a Fox egyik legnagyobb elhibázott lépésének tartom, hogy ennyire nem merték/nem tudták kihasználni az X-Men karaktereket, hogy 6 filmen keresztül csak Magneto és Logan sztoriját ismételgetik. (Eleve Logan az X2-ben kapott eredet filmet, erre az első X-Men Origins filmhez pont őt választják, ha sikeres lett volna akkor pedig Magneto jött volna, aki meg már az X1-ben megkapta az eredetét. Persze értem én, hogy ők lettek népszerűek, de ez így eléggé redundáns lett.) Szóval igen, a Logan nem igazán add újat a karakterhez, de szerintem itt mutatják be legjobban. (Bár a két önálló film egyelőre kimaradt.)

Ebben az értelemben vett funkcionalitás terén lehet, hogy jobban müködik a Kong, de én a Logan filmben (ha külön kezeljük), akkor nem érzetem az önismétlést, legalábbis nem zavaróan.

Viszont a Hype annyiből érthető, hogy a legtöbb embert a stilus ragadja meg szerintem a filmekben. Ennek pedig vitathatatlanul nagyon egyedi és markáns stílusa van (az eddigi képregény filmekhez képest), illetve maga a sztori/színészék sem olyan gyengék, hogy lerontsák az élményt. Így az egyedi, szokatlan hangulat a nem zseniális drámát is képes feljavítani sokaknak.

Minden (apró) hibája ellenére szerintem a legemberibb, legszemélyesebb (nem feltétlen a legjobb) szuperhős film a Darkman (vagy a Holló) óta. Sokkal nagyobb lépés ez a szuperhős filmek felnövéséhez, mint a Deadpool. (Akkor most a Logan egy komoly Deadpool, ami egyedi, szokatlan hangulattal és stílussal vonja el a néző figyelmét a történetének sablonos középszerűségéről?)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.03.22. 06:54:10

@mestska: Valójában pedig de.

Veled is élmény volt beszélgetni. :D

@The Man Who Laughs: "Akkor most a Logan egy komoly Deadpool, ami egyedi, szokatlan hangulattal és stílussal vonja el a néző figyelmét a történetének sablonos középszerűségéről?"

Remekül megfogalmaztad, pont ezt mondogattam már egy csomó embernek :D
süti beállítások módosítása