Egy bő másfél éves írást fordítottam le ezúttal nektek, azonban mivel a téma szinte minden előzetes láttán és nagyobb blockbuster kapcsán előkerül, nem tartom kevésbé aktuálisnak ma sem. Viszont éppen ezért nézzétek el, hogy a legtöbb szemléltető példa a 2015 nyarán bemutatott produkciókból származik. Nem leszek teljesen szöveghű, már csak azért sem, mert egy kicsit zanzásítani is fogom a szerintem meglehetősen terjengős eredeti szöveget. Úgyhogy aki nem kíván kevesebbet olvasni, viszont semmilyen mértékben sem kíváncsi az én gondolataimra, az még most kattintson át.

Már több, mint két évtizede annak, hogy a CGI átvette a hatalmat a filmvásznon, hogy rendőröket, ügyvédeket és egyéb közszolgákat öljön meg a Terminátor 2-ben és a Jurassic Parkban. Mindkét filmet azóta is a döbbenetesen jól sikerült effektjeikért dicsérik, pedig mindkettő számos folytatást kapott, amelyeknek már sokkal jobb technológia állt rendelkezésükre. Annak ellenére, hogy a Jurassic World és a Terminator: Genisys objektíve jobb vizuális effektekkel van tele, közmegegyezés, hogy a 90-es évek eredetijei mégis jobban néznek ki.

De miért hagy minket annyira borzasztóan hidegen a Genisys és a Jurassic World fotorealisztikus rombolása? A válasz erre nem a buta nosztalgia (pontosabban nem csak az), hanem hogy a világ legjobb CGI-a lehet akár a Skorpiókirályban is, ha az alkotók nem jönnek rá néhány alapvető dologra az effektek kapcsán. Mint például:

Korlátok híján a fizika a rajzfilmekére emlékeztet

Teljesen mindegy, hogy mennyire néz ki jól a CGI, ha a fizikával úgy bánik, mint a Bolondos Dallamok. Legolas híres lépcsőzése kapcsán a Hobbitban például nehéz lenne nem a Prérifarkas valamelyik mutatványára gondolni:

Ugyanez a probléma a Terminator: Genisys trailerének egyik látványos beállításában, amikor a T-800as bezuhan a kocsik közé:

Elsőre nem egyértelmű, hogy mi a baj ezzel a felvétellel, azonban jobban megnézve már látszik, hogy az autópályára eső egytonnás robot könnyedén pattan egyet. A nyilvánvaló magyarázat, hogy Arnoldnak az arcával kellett a szélvédőbe csapódnia, hogy a következő geg működjön, és ezt úgy érte el a rendező, hogy figyelmen kívül hagyott mindent, amit a gravitációról és lendületmegmaradásról tudunk. Egy újabb példája annak, amikor egy tárgy vagy egy személy úgy mozog, ahogyan a rendező szeretné, ahelyett, ahogyan természetesen kéne neki.

De nemcsak a fizikájukkal emlékeztetnek ezek a produkciók a rajzfilmekre, hanem a színeikkel is:

A digitális színezés miatt minden egy fantasynek néz ki

A narancs-kék uralmáról nem írnék most bővebben, megtettem már itt, de érdemes még kitérni rá. A Jurassic World előzetesének képein mindenhol egy ködös, deszaturált kék réteget látunk - szinte fel sem tűnik, hiszen ma már minden film ilyen. De hasonlítsuk csak össze a Jurassic Parkkal:

Majd cseréljük meg a két stílust (előtte - utána):

És most vegyük le a színezést a Jurassic Worldről (előtte - utána):

Persze a Jurassic Parkban azért nincs digitális színezés, mert akkor még nem létezett, de fontos szem előtt tartani, hogy ez a technológiát eredetileg például az Ó testvér, merre visz utad?-ban éppen a realizmus eltüntetésére használták. Ezzel szemben a Jurassic Park célja az, hogy ezeket a hihetetlen lényeket valós környezetben mutassa be. Ezért néz ki olyan jól A bosszúállók vagy A majmok bolygója: Lázadás: a rájuk költött dollármilliók mellett nem festettek át minden digitálisan, hogy Középföldének nézzenek ki. Igazi világ, igazi színekkel. Eközben pedig a Godzilla bár gyönyörű, de úgy néz ki, mintha egy vulkáni hamuval beterített Pleasantville-ben játszódna.

A CGI eredetileg csak a végső opció volt

A Jurassic Parkban csak 4 percnyi CGI szerepelt. Persze ez évtizedekkel ezelőtt a költségvetés vagy a technológia okán alakult így, de egyszerűen működött. Még akkor is az animatronikus példányokhoz nyúltak, amikor csak egy közeli kellett és amikor nem is léptek a dínók interakcióba a környezetükkel (még ha ez azt is jelentette, hogy inkább megérte mindig újabb díszletet építeni a hatalmas T-Rexek köré, mint szállítani őket).

És ez a baj a robotokkal: lehet, hogy olcsóbbak, de borzasztó körülményes használni őket. Nem csoda, hogy a Jurassic Worldben szinte már minden dinó CGI - függetlenül attól, hogy milyen közelről látjuk őket. Amikor Chris Pratt három velociraptort treníroz, akár rajzolva is lehetnének, mert egy hús-vér ember mellett mutogatva őket folyamatosan emlékeztetve vagyunk, hogy hogyan néz ki egy valódi, lélegző lény. Egy animatronikus dinó mindig meggyőzőbb lesz, mert tudjuk, hogy fizikailag ott van. De az sem mindegy, hogy hogy vesszük fel...

A legtöbb film elfeledkezik arról, hogy a kamerának is kell tér

A közönségnek szüksége van arra, hogy úgy tűnjön, a nézőpontjuk fizikailag is jelen van a filmben, különben nincs viszonyítási pont és megint minden egy rajzfilmnek néz ki.

Itt van például egy jelenet a Jurassic Worldből, ahol a kamera különböző tárgyakon halad át - viszont ha ezt megteheti, akkor úgy tűnik, valójában semmi sincs ott fizikailag. (És hol találni meg szinte kivétel nélkül ugyanezt a dinamikus, töretlen virtuális fényképezést? A Pixar-stúdió filmjeiben vagy a videojátékokban.)

Ha száz métereken keresztül úszik a kamera, egy makett fényképezésének érzetét kelti, miközben ironikus módon régen pont úgy igyekeztek maketteket használni, hogy azok minél nagyobbnak és élethűbbnek tűnjenek. Ismét csak nem a CGI rossz, hanem a tény, hogy mindent átitat. A dinók azért nem jönnek le a vászonról, mert nincs való világ, ahová átléphetnének. Felvesznek néhány statisztát a zöld háttér előtt, majd odateszik őket a kép aljára - azaz éppen fordítva, egy digitális világot látunk, ahová néhány valós elemet is beillesztettek.

Még mindig rájövünk, ha valami nem igazi

Uncanny valley: a pszichológiai jelenség, amikor , az elképesztő hasonlóság ellenére is érezzük a különbséget egy élő és egy teljesen életszerű másolat között. Valamennyire le tudjuk küzdeni ezt, de csak elképesztő munkával, mint például amikor A majmok bolygója előzményfilmekhez felkértek egy szemsebészt, hogy pontosan meghatározzák a CGI-majmok szeméhez szükséges nedvesség mértékét.

Azonban régen tudták, ha valami nem meggyőző: a Geniys-szel ellentétben az első két Terminátor csak gyors vágásokban merte mutatni az iszonyatos gumi-Arnoldjait, itt pedig egyenesen beemelték az előzetesbe. Cseréljük ki Schwarzeneggert egy dinoszauruszra, és megkapjuk a Jurassic Worldöt. A Jurassic Park megint csak nem azért hihetőbb, mert a CGI jobb benne, hanem mert el van rejtve. (És jellemzően ezért hüledezünk, amikor például a Trónok harcánál kiderül, mennyi effekt van a képeken - A HÁTTÉRBEN) Ehhez képest a folytatás / reboot rögtön az arcunkba tolja a digitális modelleket, így esélyünk sincs másra figyelni, mint a tökéletlenségükre. Még arra sem vették a fáradságot, hogy legalább igazi vízzel készítsék a Moszauruszhoz kapcsolódó jeleneteket.

Az effekt prezentálása tehát legalább olyan fontos, mint az effekt:

A nagy CGI-jelenetek a nézők lenyűgözésére kéne, hogy szolgáljanak

A Godzilla nem sikerült jól, de azt meg kell hagyni, Edwards pontosan tudta, hogyan kellene néhány százméteres szörny pusztításának kinéznie, és hogyan keltsen félelmet velük kapcsolatban. A legtöbbször elfelejtjük, hogy milyen rémisztőek lennének ezek a teremtmények a való életben, és mivel újabban szeretünk mindent lerövidíteni, az effektek kapcsán is elsietjük ezeket a lenyűgöző pillanatokat. Optimus Prime az első Transformersben 40, a másodikban 10, a harmadikban pedig már 5 másodperc alatt alakul át kamionból robottá. Amikor pedig csak annyit látunk, hogy egy homályos színkavalkádként egy több tonnás jármű két lábon járó robottá robban, egyszerűen átsiklik rajta a tekintetünk.

A Jurassic Park perceket szentelt a Tyrannosaurus felvezetésének. Majd amikor végre feltűnt, újabb percekig láthattunk, ahogyan széttép egy terepjárót és megpróbálja megenni a főszereplőinket. És akkor most nézzétek meg ezt a förmedvényt:

Persze, jól néz ki, de egy ekkora rombolástól el kéne, hogy durranjon az agyunk. Le kéne döbbennünk azon, ahogyan a dinoszaurusz leszámol egy helikopterrel, de se súlya, se következménye nincs ennek eseménynek. Vagy gondoljunk arra a jelenetre, ahol egy Pteranodon felkap egy nőt és pont a Moszaurusz szájába ejti. Teljesen mindegy, hogy mennyire realisztikus a CGI, mert egy ilyen húzás inkább egy Sharknado-filmbe való.

És ezért mű a Jurassic World, a Hobbit és a többi film. A CGI elképesztő, de az alkotók nem tisztelték a kezükbe adott a hatalmat. Malcolmot idézve: tényleg annyira el voltak foglalva azzal, hogy megtehetik-e, hogy 88 dinoszaurusz dobálózzon robbanó helikopterekkel, hogy bele sem gondoltak, meg kéne-e tenniük.