I Am a Hero (2015)
2017. március 17. írta: Werewolfrulez

I Am a Hero (2015)

egy hős, aki nem az, de aztán mégis... meg egy csomó kiszámíthatatlan zombi

iamahero-h20162.jpg

De jó is volna egyszer hőssé válni! Ha bekövetkezne egy apokaliptikus zombiinvázió, én bizony levetkőzném végre a joviális hivatalnok álarcát, elcsakliznám édesapám vadászpuskáinak egyikét, és a szeretteimet megvédve igazi hőssé válnék... avagy jó eséllyel elbénáznám az egészet, az első zombi megharapna, vagy az első útonálló elvenné tőlem a fegyvert... hiszen nem születhet mindenki IGAZI hősnek.

Az I Am a Hero című japán horror főszereplője, Hideo Suzuki (Yô Ôizumi) neve japánul ugyanazokból a karakterekből áll, mint a "hős" szó, ám mégsem egy tipikus hős alkat. Szemüveget hord, mangákat rajzol, álmokat kerget, az élete nem halad sehova, a barátnője pedig kidobja. Amikor azonban beüt a baj, és támadásba lendülnek a zombik, hirtelen összeállni látszik minden. A csak lőtéren használt vadászpuskája, "pokémonvadász" baseballsapkája, és társaságot kerülő életmódja predesztinálja a magányos hős szerepre - azonban az események úgy hozzák, hogy sokáig képtelen legyőzni a saját korlátait, és megmutatni, hogy mi rejlik benne.

Ez a film (ami egyébként Kengo Hanazawa 2009 óta futó mangasorozatának mozgóképes adaptációja) eleinte nem fog tetszeni azoknak, akik egy tipikus Resident Evil-féle zombiaprító akcióhorrorra vágynak. Első körben ugyanis a főszereplő maga a megtestesült töketlenség, és ez az állapot ki is tart a film 3/4 részéig. Sok néző azt fogja mondani, hogy amit lát, az vígjátéknak túl kevés, akcióhorrornak meg túl eshetőleges. Hideo csetlik-botlik, minden helyzetet túlél, jórészt a véletlennek, nem a talpraesettségének köszönhetően. Tökfilkóságából következik ugyan egy-két poén, ami jobbára a geek-kultúra irányába állít görbe tükröt, ám alapvetően nem a komikum, nem is a cselekmény, vagy a főhős személye az, ami elviszi a hátán a film első felét, hanem a zombik.

i-am-a-hero-twitchfilmfb.jpg

Ebben az alkotásban ugyanis a zombik teljesen kiszámíthatatlan módon, kancsal szemű, de változatos tulajdonságokkal bíró szörnyekként jelennek meg. A legtöbbjük lassan csoszog, némelyikük viszont gyorsan fut; az egyikük pókként mászik, míg egy másik meg hatalmasakat ugrik. Nem némák, nem igazán hörögnek, inkább az elmúlt életük egy-egy pillanatát ismételgetik folytonosan, mintha csak időhurokba kerültek volna. A kivitelezésük nagyszerű, az ember tényleg iszonyodik tőlük, de van bennük valamiféle groteszk humor is, ami a japánok sajátja már a Tetsuo: The Iron Man óta.

És akkor beszéljük a vérbő megvalósításról is, ami a mozi másik nagy erejét képezi. Itt bizony nem finomkodtak a készítők, a gore tombol rendesen, főleg a végjátékban, ahol a fejlerobbantások már-már Hullajó-szintű vér- és agyvelőmennyiséget produkálnak. A vérengzés kivitelezése pazar, jobbára a praktikus trükkök dominálnak, zavaró CGI csak ritkán bukkan fel.

Ha már a végjátékot említettem, gondolom senkit nem ér meglepetésként (ha mégis, akkor VIGYÁZZ, SPOILER!), hogy Hideo a történet végére megtalálja a benne rejtőző IGAZI hőst, és véres aratást rendez a zombik között. A történet itt már nem sok meglepetést tartogat, a készítők láthatóan igyekeztek egyfajta fanservice-jelleget adni a befejezésnek, ahol a korábban elégedetlenkedő nézők is megkaphatják azt, amire vártak: kíméletlen, vérben tocsogó zombiaprítást.

Sajnos azonban a lerobbanó fejekkel tarkított finálé sem küszöbölte ki számomra azt a picit keserű szájízt, amit a történet első, "szerencsétlenkedősebb" és ezáltal unalmasabb fele hagyott bennem. Hideo eső-kelő karaktere, hiába volt emberi és kisszerű, számomra nem volt igazán szerethető, még akkor sem, amikor végre a hőssé válás útjára lépett. Hiromi, a főszereplőnél sokkal izgalmasabb félzombi diáklány csak eleinte kapott teret, a későbbiek során csúnyán - és logikátlanul -  megfeledkeznek róla az írók, pedig rendhagyó képességei már csak praktikus szempontból is sokat lendíthettek volna a történeten. Tsugumi Oda, az ápolónőből lett harcias amazon pedig túl későn kerül lép be az eseményekbe ahhoz, hogy valóban komoly tényezőként tekintsünk rá, és igazán különleges figurának sem nevezhető. A többi szereplő, bár alapvetően ellátják a feladatukat, nem tűnnek maradandó figuráknak - kivéve talán Iurát, a nyugodt és számító kertészgatyás vezért, akit Hisashi Yoshizawa vérprofin hoz.

iamahero-h2016.jpg

A film javára kell írni, hogy a zombifilmekben kötelezőnek tekinthető társadalomkritikai él, és az apokaliptikus, majd poszt-apokaliptikus jelenetek jól működtek benne. A felső társadalmi réteg jelképének számító Rolex-órák motívuma nagyon mulattatott, a zombiinvázió elhatalmasodása során Hideo vesszőfutása nagyszerű volt, míg később a háztetőkre húzódó túlélők közössége is pompás ötlet volt.

Mindent összevetve az I Am a Hero nem reformálja meg a zombifilmek műfaját, de néhány zavaró hibától eltekintve kedvelhető élményt nyújt az ázsiai akcióhorrorok szerelmesei számára. Mondhatnám azt is, hogy ha a Train to Busan tetszett, valószínűleg ez az alkotás is be fog jönni. Ez a japán film ugyan kissé humorosabban, szatirikusabban áll hozzá a zombi-témához, mint dél-korai társa, de alapvetően igen hasonló eszközökkel és minőségben dolgozik.

7,5/10

A film teljes adatlapja a MAFAB oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9312300977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása