Könyvkritika: William Goldman: A herceg menyasszonya (1999)
2017. február 20. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: William Goldman: A herceg menyasszonya (1999)

Teljesen elborult, zseniális könyv, amelyben az író minden műfaji sablont felülír

william_goldman.jpg

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tíz éves kisfiú, aki egy betegség miatt nagyon nyűgős volt, ezért az édesapja elkezdett olvasni neki egy mesekönyvet, hogy megnyugtassa. Olyan jól sikerült a projekt, hogy a fiúcska kedvence maradt felnőtt korában is a történet, és amikor a saját fia 10 éves lett, úgy érezte, eljött az idő, hogy ő is megismerkedjen a varázslatos történettel. Azonban a gyermek lazán közölte, hogy dögunalom a cucc, amit apuka kénytelen volt belátni, és mivel amúgy ő volt Hollywood egyik legjobb forgatókönyvírója (csak annyit mondanék, hogy Butch Cassidy és a Sundance kölyök), nekilátott, hogy izgalmassá tegye a régi mesét. Az eredmény egy nagy sikerű könyv, amelyből filmadaptáció is készült, ezért nagyon kíváncsan vágtam bele az elolvasásába. Le sem tudtam tenni ezt a besorolhatatlan műfajú könyvet, amely sokszorosan könyv a könyvben, Goldman nem szívbajos, a feje tetejére állít minden műfaji sablont, így a sima romantikus meséből egy megzabolázhatatlan humorú, akciódús, sírva nevetős valami lesz, amelynek tökéletesen kiszámíthatatlanok a fordulatai, olyan szinten van túltolva, hogy az már fáj, és ajándék minden sora a betűk szerelmeseinek. Zseniális darab, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Pintypang egy szép fiatal lány, aki általában ügyet sem vet kisbéresükre, Márkóra, azonban amikor meglátja a grófnéval, rájön, hogy ő bizony szerelmes belé. A fiú azonban nem úgy reagál a hírre, ahogyan várja, elutazik Amerikába, hogy vagyont gyűjtsön és utána vegye feleségül. Azonban a hajóját kalózok támadják meg, és mindenki azt hiszi, hogy meghalt. A lánynak már minden mindegy, ezért belegyezik, hogy hozzámegy Florin hercegéhez, azonban egy nap elrabolják, és a fiú váratlanul újra feltűnik az életében...

"Jó napot. A nevem Inigo Montoya. Megölted az apámat, készülj a halálra". Elcsépelt szövegnek tűnik, ugye? Nos, mindenkit biztosíthatok, hogy nem az, feltéve, ha olyan extrém helyszíneken és időpontokban mondatja el ezeket a szavakat a karekterrel Goldman, amire álmunkban sem gondoltunk volna. Ez az igazi titka ennek a könyvnek, a szerző sportot űz abból, hogy a feje tetejére állítsa a romantikus mese minden kliséjét, minden kreativitását bedobja, hogy gyakorlatilag minden oldalon padlót fogjon szerencsétlen olvasója, és mohón kövesse az eseményeket. A legutolsó jelenetig képes fenntartani a feszültséget és a magas szívonalat, nem törődik azzal, hogy holmi műfaji kereteket betartson, minek, hiszen ennek az alkotásnak nincs ilyene, egy hatalmas blöff az egész, de annak olyan zseniális, hogy én tényleg elhittem, hogy létezik az eredeti könyv, amelyet az író a mi kedvünkért írt át. Francokat, a bolondját járatta velünk mindvégig, de kit érdekel, amikor olyan rendkívüli szellemi kalandot kaptunk tőle, amelyet nem felejtünk el, az tuti.

goldman2.jpgElég nehéz kedvenc idézetet választani a könyvből, amikor az ember lánya folyamatosan le akar esni közben a székről a nevetésről, de azért ezt a kettőt mindenképpen kiemelném: "Egyetlen manoszekundumig sem gondoltam komolyan", "a szerelem a legnagyszerűbb dolog a világon, a kanalas orvosság után". A szerző mindent tud a párkapcsolatokról, a férfi-nő viszonyról, és ezt nem resteli humoros formában a tudtunkra adni. Főhőseink ugyanis a legvadabb kalandok kellős közepén is képesek tökéletesen félreérteni egymást és meginog a szerelmbe vetett hitük (abszolút kedvenc: Márkónál világvége van, amikor a lány a herceggel tér haza, az egy pillanatig sem fordul meg a fejében, hogy csak azért tette, hogy megmentse az életét), folyamatosan veszekednek, miközben állandóan biztosítják egymást örökké tartó érzelmeikről. A lehető legőrültebb módon jön rá Pitypang, hogy rég elveszett szerelmével találkozott újra (hosszú, a lényeg az, hogy éppen lelöki egy szikláról, és amikor rájön, hogy mit tett, azonnal utánaugrik, az olvasó pedig előbb szívszélhűdést kap, hogy most mi lesz velük, aztán előveszi a józan eszét, és rájön, hogy a könyv kellős közepén csak nem halnak meg a főszereplők, és tényleg nem), de persze a hercegnek is lesz egy-két szava ehhez a románchoz.

Goldman kiválóan keveri a kártyákat, folyamatosan meghökkenti az olvasót az előre nem látható fordulatokkal, a sablonoknak itt nincs helye, ez az őrület hona, ahol minden megtörténhet, és annak az ellentéte is. Így fordulhat elő, hogy Márkó meghal, amitől tökéletesen depressziós lesz szegény betűfaló (hogyan lesz ebből happy end?), és aztán minden jel arra mutat, hogy itt most bizony a rossz fog győzni, de aztán jön egy olyan csavar, hogy a fal adja a másikat, és természetesen a végére is jut egy ilyen. Óriási kaland végigolvasni ezt a könyvet, teljesen kiszámíthatatlan, mi fog történni, ráadásul a szerző időnként belekontárkodik a saját könyvébe, amivel még jobban összekavarja szerencsétlen olvasót, aki egy idő után feladja a felnőtt énjét, és gyermeki kíváncsisággal figyeli az egyre elborultabb eseményeket.

Nem kell logikát keresni ebben az alkotásban, mert az nincs benne, pontosabban Goldman betartotta a forgatókönyvírás minden szabályát, eleresztette a fantáziáját, és teljesen átgondoltan fordította ki a sablonokat, melynek eredményeként egy fantasztikusan jó könyvet hozott össze nekünk, felejthetetlen, übercool, csak szuperlatívuszokban tudok áradozni róla. Mentem is megnézni a filmet, bár szerintem a nyomába sem fog érni ennek a rendkívüli alkotásnak...

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6612269046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.