Ez csak a világ vége / Juste la fin du monde (2016)
2017. január 24. írta: 20legendd

Ez csak a világ vége / Juste la fin du monde (2016)

Xavier Dolan sokáig nagy szenzációnak számított, hiszen egészen fiatal kora ellenére több figyelemreméltó művel szolgálta ki a nézőközönséget. Gondoljunk csak bele, hogy első egész estés filmje, a Megöltem anyámat készítésekor még a második ikszet sem töltötte be a kanadai író, színész, rendező, míg nem a 2014-ben megjelent Mommy című alkotásával úgy tűnt, hogy Dolan végre átlépte a határait és művészetében megérkezett oda, ahová kellett. Ennek köszönhetően természetesen nagy várakozás övezte a még mindig csak 27 éves fiatalember új moziját, ami annak rendje és módja szerint hamar beszédtéma is lett. Ám nem azért, mert mindenki odáig volt az alkotásért, hanem azért, mert a meglehetősen vegyes fogadtatás - rendben, mondhatni közutálat - ellenére a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon mégis az Ez csak a világ vége lett a befutó a zsűrinél, megelőzve mondjuk a közönségkedvenc Toni Erdmannt is. A függetlenség jegyében azonban minden erőmmel azon voltam, hogy kizárjam a negatív hangokat, de látva a végeredményt, csak egyet tudok velük érteni.

vilagvege1.png

Már az első képkockákban megismerjük a film alapfelvetését, miszerint Louis (Gaspard Ulliel), a fiatal színházi művész halálos betegségben szenved, és emiatt hazautazik rég nem látott családjához, elújságolni a szomorú hírt. Csakhogy a családtagok nem kitörő örömmel fogadják a tékozló fiú visszatérését, sokkal inkább a múltban elszenvedett sérelmek elevenednek fel ismételten. Kezdetben még mindenki próbál az elvártaknak megfelelően viselkedni, ám ki korábban, ki később kimutatja a foga fehérjét ilyen-olyan módon, majd ahogy az idővel elkerülhetetlenné válik, a rokonok kíméletlenül elkezdik fúrni egymást.

Nem nehéz kikövetkeztetni ennek tudatában, hogy Dolan abból a kijelentésből indul ki, miszerint "azok bántanak a legjobban, akiket a legjobban szeretsz." Ezzel csak az a baj, hogy a képsorokat látva, ezek az emberek már egyáltalán nem szeretik egymást, legalábbis ezt szinte egyáltalán nem mutatják ki. Így drámát is nagyon nehéz építeni a látottakra, hiszen a teljesen elhidegült, egyoldalú kapcsolatok nem éppen szolgáltatnak jó táptalajt annak, hogy átérezzük a megromlott viszonyok súlyát. Ahelyett, hogy finom, érzékletes pillanatokon át tudnánk megismerni a kialakult helyzetet, egy hektikus tempójú, hangos ordibálásokkal kikövezett úton haladunk a végkifejlet felé. Ez utóbbinak persze megvan a létjogosultsága egy melodrámában, de az igazi gond ott kezdődik, hogy a történetnek nincs ritmusa, nincs íve, és a fontosnak szánt jelenetek elvesznek a tömegben, majd a fináléra sem áll össze a látottakból semmi kerek.

vilagvege2.png

Persze ahhoz, hogy vakvágányra fusson a cselekmény, kellett az is, hogy valódi tartalom se bújjon meg a képek mögött. Voltak ugyan körvonalasan érdekes gondolatmenetek, de igazság szerint sem újat, sem értelmeset nem tudott mondani Dolan az Ez csak a világ végében, talán azért, mert csupán felszínes karakterek társaságában járta be a rendező az általa elképzelteket. Mindenki, aki feltűnt a vásznon, csupán egy archetípust alakított, valódi árnyalás nélkül. Még ha voltak is ilyesmire kísérletek a mozi folyamán, ezek eredménytelenek voltak, érzésem szerint legfőképp azért, mert a való életben így senki sem viselkedik, mint ezek az emberek, és emiatt teljesen hiteltelenek voltak azok a jelenetek is, amelyekben például a hideg szívű, zsémbes idősebbik testvér karaktere nyílna meg jobban.

Pedig nem semmi nevek alkották a film stábját. Marion Cotillard, Léa Seydoux és Vincent Cassel is már számtalanszor bizonyította, hogy lehet rájuk számítani, de itt és most valahogy egyikük sem tudott azon a hőfokon tevékenykedni, ami elbírta volna a forgatókönyv és a történetvezetés számtalan esetlenségét. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy senkinek sem sikerült olyan mozgásteret írni, amelyben kibontakoztathatták volna tehetségüket ezek a sztárok, ugyanis egyáltalán nem miattuk lett olyan a végeredmény, amilyen. Talán színpadon jobban érvényesülnek ezek a manírok - merthogy egy színházi darab adaptációjáról van szó - de a filmvászonra talán érdemesebb lett volna egy másfajta stílusban instruálni a szereplőket.

vilagvege3.png

Nem elég ráadásul, hogy a színészek jóformán el lettek pazarolva és, hogy az alapanyaggal meglehetősen keveset kezdtek a készítők, de sok helyen még elképesztően irritáló módon is tették mindezt, többnyire felesleges művészi - inkább művészieskedő - eszközök árán, amelyek egyébként biztosan jobban működtek volna, ha maga a film is erősebb a legtöbb ponton. Így viszont egy olyan alkotást kaptunk, ami nem tudja elérni a megfelelő hatást, de mintha hencegne is ezzel. Ha visszagondolok a záró képsorok végtelenségig modoros szimbólumára, egy hét távlatából is muszáj mindig az arcomba temetnem a kezem, még akkor is, ha tudtam, hogy ezen a területen még bőven lenne hova fejlődnie a rendezőnek, aki inkább csak hátrafelé tett meg lépéseket.

Igaz, néhány dolog még így is nagyon emlékezetesre sikerült, és a változatosság kedvéért ezt most pozitív értelemben mondom. A feszültségteremtés például sokáig egészen jól működött, valamint azt sem gondoltam volna soha, hogy az O-Zone "Dragostea Din Tei" című dala egy szomorkás flashbacket olyan jól alá tud festeni, mint ahogy azt tette ebben a műben. Az ilyen apróságok jelzik, hogy kreatív szempontból volt potenciál az Ez csak a világ végében, és valójában ebben a filmben el van rejtve egy sokkal jobb alkotás, csakhogy mindhiába, ha nem sikerül összehangolni a komponenseket, márpedig ilyen téren ezúttal kudarcot vallott Dolan. 

Az Ez csak a világ vége teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6112124265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.24. 12:02:35

Engem sem nyűgözött le Dolan ezzel a filmmel, de szerintem egy izgalmas és a leírtaknál sokkal koncepciózusabb darabról van szó. Én azt vettem észre, hogy egyszerre próbálja pokolian harsányan (amolyan August: Osage County-módon) és teljesen szubtextusból felépíteni a filmjét. Kegyetlenül irritáló, hogy minden félmondaton összevesznek a szereplők, és hogy milyen semmitmondó marhaságokkal telik az idő, de ha megfigyeled, ezek mögül azért valamilyen szinten kirajzolódik egy teljesen másik történet. Ahol szavak nélkül is mindenki megérti, hogy mit akar Louis, és szerintem végül Antoine összes kiborulása a végső nagy veszekedéssel bezárva is erről szól. Nem hiszem, hogy Dolan szándéka szerint tényleg arról folyt volna ott a vita, hogy ki vigye el a reptérre. Egyébként visszagondolva a Tom a farmonban is rengeteg ilyen motívum van. Ezért van annyi szuperközeli, lassítás, ezért ennyire frusztrálóan bezáródó ez a film, és ebben szerintem hatalmasat alakít Cotillard, ő az első, aki a többiek kiabálása közepette egy nézéssel is felfogja. Szóval furcsa, mert gyakorlatilag ki kell kukáznod mindent, amit látsz és hallasz, de úgy meg hogy nézel filmet, ha kikukázol mindent, amit látsz és hallasz? Úgyhogy én maradok annál, hogy jobban szerettem Dolant, amikor még inkább érezni, mint érteni kellett őt, és igen, a zenés montázsai az első filmjétől az utolsóig hatalmasak, egyszerűen felfoghatatlan, hogy hogyan tudja ezt elérni.

SzarvasJános 2017.01.25. 22:26:05

@danialves: megint az van szerintem, hogy nagyjából hasonlókat gondolunk a filmről, csak máshonnan közelítünk az egész felé :)

Írtad egyébként, hogy érted, de nem érzed. Ez nem lehet, hogy azért van mert több filmben/sorozatban/könyvben/stb... előkerült már hasonló téma, és ezért szösszenetekből is összeraksz egy ilyen sztorit? Bennem legalább is így csapódott le a dolog egy kis gondolkodás után. Mert egyébként én tényleg nem láttam benne olyan tartalmat, amit korábban már ne tapasztaltam volna itt-ott.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.25. 22:49:22

@Szarvas János: Elsősorban azt értem ez alatt, hogy érteni vélem az alkotói szándékot, hogy nem az a fontos, ami a szemünk előtt, a vásznon játszódik, hanem amit ez jelképez. Amúgy minél többet gondolkodom rajta, annál inkább látom már ezt korábban is Dolan filmjeiben, a Tom a farmonban mindenképpen, meg a Mommy utolsó 20-30 perce is egy az egyben ilyen. Imdb-n még indítottam is egy threadet arról, hogy ki hogyan értelmezi a végét meg az egyes karakterek megnyilvánulásait, és elképesztően sokrétű vélemények jöttek össze. (Arról nem beszélve, hogy az enyémen kívül még van 5-6 ilyen beszélgetés ott.)

Mármint nem tudom, hogy ha nem így állok hozzá, akkor egyáltalán mi az, amit összerakhatnék akárcsak más filmekből is? Hazamegy, mindenki jól összeveszik mindenkivel és kész?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.09.21. 14:33:43

Bitang erős, szívbemarkolóan reális, hétköznapi alkotás a családról, ami bármelyikünké lehetne. A szereplők nagyon jók, a képek/zenék hozzák a hangulatot. Hiába kanadai-francia a film simán lehetne hazai.
Nálunk is szokás a nagy családi összejövetelek különböző alkalmakkor, ahol a régi történeteket hozzuk elő a rokonoknak, és ugyanekkor a friss gondjainkkal tudunk idegeneket traktálni. Egyszerre van közös múltunk, és annyira saját jelenünk, hogy tudjuk ezeket ventillálásra, panaszkodásra, és nosztalgiázásra is használni.
(nálunk legalábbis így "szokás")
süti beállítások módosítása