A Skull Island előzetesének zárósnittjét napok óta nem tudom kiverni a fejemből. Nem azért, mert annyira mélyen megindított volna a kék éjszakába mosódó narancsszínű robbanás a felordító óriásmajom mögött, hanem mert ennél látványosabb példát keresve sem lehetne találni a mozifilmek fantáziátlan színezésére. Amióta feltűnt a digitális color grading az utómunkában (amit hagyományosan az Ó testvér, merre visz az utad?-tól számítanak, amelynek ezzel a technikával még régies külsőt kívántak kölcsönözni) pofonegyszerűvé vált egy adott színbeállítást alkalmazni minden egyes jelenetre. És hogy miért pont a naranncssárga és a kék? A naracssárga nagyjából jól illeszkedik az emberi bőr összes tónusához (márpedig emberek a legtöbb jelenetben szerepelnek), a látványfilmek robbanásaihoz, a kék pedig a narancs komplementer színe, de előszeretettel alkalmazzák különböző sci-fi környezetekben (Blade Runner, csak hogy egy digitális kor előtti példa is szerepeljen). (Minderről bővebben itt.)
Ez pedig azt eredményezi, hogy gyakorlatilag minden film egyformán néz ki. Ha pedig történetesen nem, az már zavaró. Pont a napokban jelent meg egy videóesszé a Marvel univerzum színvilágáról, amely a zenéihez hasonlóan kissé laposnak és szürkének tűnik. A videó számos jogos észrevétellel él: tényleg hiányoznak a valódi feketék a palettáról, mint ahogy az is elmondható, hogy a parádés látvánnyal bíró Pacific Rimhez képest valóban ingerszegény ez a képi világ. A furcsaság ott jelenik meg, amikor az ellenpéldák között kezdenek olyan látványosan narancs-kék produkciók is feltűnni, mint a Jupiter felemelkedése, a Transformersek, sőt, a szerző által saját kezűleg átszínezett Galaxis őrzői részletekben is Shia LaBeouf digitális agyonszolizottságát idézi Star Lord arca. Ezzel pedig felvetődik a kérdés, hogy tulajdonképpen nem az a baj a Marvel-filmek színskálájával, hogy eltér a megszokottól?
Ami minden bizonnyal elsődleges célja is lehet a Kevin Feige vezette projektnek: egységes kinézetet adni az összetartozó filmeknek, de megkülönböztetni őket minden más darabtól. Egyben pedig más képregényes univerzumoktól is: a mindent sötétségbe burkoló, és a színeket valóban képregényhűen kihangsúlyozó DC-vel szemben éppen egy ilyen deszaturált ad kellő kontrasztot. (Ráadásul jól emeli ki azt is, hogy a riválisok görcsös hivalkodása ellenében a Marvel igyekszik sokkal emberibb, földhözragadtabb történetek látszatát kelteni.)
Félreértés ne essék, egy alkotás külsejében nem feltétlenül létezik arany középút vagy követendő minta. A Marvel mellett Wes Anderson, Zack Snyder vagy éppen Transformers színvilágának megvan a maga szerepe, és nem tiltakoznék valaki narancssárgára színezett feje vagy Amerikai kapitány deszaturációja ellen azon az alapon, hogy ez önmagában esztétikus-e vagy sem. Ahogyan azt a videó is kimondja, a filmek ilyen szempontból alapvetően összehasonlíthatatlanok: míg a Fury Roadnak a túlhangsúlyozott színek állnak jól, addig a Spotlightnak éppen az ellenkezője (bár ironikus, hogy George Miller most éppen fekete-fehérben adja ki művét, mint hogy ez volt a valódi elképzelése a látványról). Így tehát azzal sem tudok egyetérteni, hogy a Marvelnek olyan színvilágot kellene képviselnie, amilyen a képregényektől elvárható - hiszen a világ egyik legünnepeltebb képregényes feldolgozása is számtalan ponton mond ellent az alapanyagának.
A probléma inkább azzal van, amikor ez fantáziátlan sémává, berögződött szokássá válik. Feltétlenül ugyanúgy kell kinéznie a Skull Islandnek, mint a Transformersnek vagy A függetlenség napjának? Ugyanazt a vizualitás követeli a humoros heist movieként megvalósult, majdnem-Edgar-Wright-rendezte Hangya, mint a baljóslatú hangulatú, súlyos drámákat felvonultató, rendezői által A Birodalom visszavág-hoz hasonlított Polgárháború? Ugyanolyan színekkel dolgozna Taika Waititi és Shane Black? Ha ezekre a kérdésekre "nem" a válasz, akkor bizony a Marveltől a Universal bimbózó szörny-univerzumáig valamit rosszul csinálnak - és nem azért, mert túl szürke / narancs-kék / piros / zöld egy produkció.