Miért NEM a xenofóbiáról szól az Érkezés?
2016. november 15. írta: danialves

Miért NEM a xenofóbiáról szól az Érkezés?

Denis Villeneuve filmje egyáltalán nem érdemtelenül lett a filmes jellegű diskurzusok fő témája az elmúlt hét során (még ha ezek jórészt kimerültek a "Miért feliratos?"-jellegű hisztiben a forgalmazó Facebookján...), és - intelligens darabról lévén szó - ezek közül számos az alkotás által megfogalmazott gondolatokkal foglalkozott. Vagyis egész pontosan eggyel: a nyilvánvaló aktuálpolitikai áthallásoknak köszönhetően az Érkezés motívumai mennyire feleltethetők meg a xenofóbia megnyilvánulásainak.erkezes_jelenetfoto_10.jpg

Persze ez nem példátlan dolog, az amerikai filmes sajtóban mindig is hagyomány volt ún. think piece-eken keresztül átideologizálni bizonyos műveket (amit sajnos magyar kollégáik is hamar eltanultak), így lett például az Entourage-ből óda a hímsovinizmushoz, a Szellemirtókból pedig már megjelenése előtt éppen az ellenkezője (és az sem zavart senkit, hogy a filmnek végeredményben semmi köze nincs a feminizmushoz), arról a botrányról már nem is beszélve, amit a Jurassic World magassarkúi okoztak. És a fenti példák még csak a nemek mozgóképes reprezentációjához kapcsolódnak a filmek számos, ideológiai továbbgondolásra alkalmas aspektusa közül.

Ennek okai pedig nemcsak az érdemi tartalom nélküli blockbustereken tengődő újságírók unalmában és clickbait-kényszerében keresendők, hanem a popkultúra modern szerepében. Richard Brody még augusztus végén írt egy cikket egy másik írásra reagálva a mozi hanyatlásáról, illetve a tévésorozatok ebben betöltött szerepéről, amely rengeteg remek gondolatot tartalmazott, de az alábbi különösen is relevánsnak tűnik most:

The principal quality of quality TV has proven to be its ability to generate discourse—not just on the part of critics and viewers but on the part of journalists. As particular series, and television over all, became the subjects of widespread public discussion—discussion in the literal sense, of writers and viewers responding to each other—that discussion became news. Suddenly, television was propelled from the arts page to the front page, and that trend was accelerated by the nature of the shows. Their emphasis on stories and characters involving iconic phenomena in cultural history and hot-button issues of contemporary sociology and politics grabbed—and still grabs—hold of journalists’ nose for stories. Many series seem to exist only to present topics in ready-to-debate form; they are built to give rise to “think pieces,” which have become the dominant, if easily parodied, critical mode.

Azaz röviden, a tévésorozatok egyre inkább a közbeszéd részévé válnak, ennek megfelelően az újságokban is egyre inkább kiszabadulnak a művészeti rovatok keretei közül - nem kis részben hála annak, hogy a modern sorozatok egyre inkább népszerű társadalmi és politikai kérdésekre reflektálnak. Ahogy Brody cinikusan megjegyzi, néhány sorozat mintha csak azért létezne, hogy bizonyos témákat előemésszen ezekhez a diskurzusokhoz (khmm... Az ifjú pápa... khmm), és ennek megfelelően lehetőséget adjon az egyre inkább a filmkritika domináns formáját jelentő think piece-eknek. (Megjegyzem, szerintem nem feltétlenül csak aktuálpolitikai témák és think piece-ek vonatkozásában értelmezhető ez, a Westworld sokszor filmes újságírók tollából származó rajongói teóriái vagy a Stranger Things easter-egg-vadászata ugyanennek a jelenségnek a megnyilvánulásai.)

Ha ezt vesszük, az Érkezés által kiváltott hatás teljesen természetes, sőt, örvendetes is, hogy ezúttal nem egy sorozat, hanem egy mozifilm nyomán született ennyi reakció. És természetesen a szemfülesebbek a fenti linkek alapján már kiszúrhatták, hogy én magam is bűnős vagyok (meg most már olyan mocsok is, hogy előre elveszem a trollok kenyerét), tehát egyáltalán nem gondolom, hogy ne lehetne egy film álláspontjával, mondanivalójával, az általa felvetett kérdésekkel foglalkozni. Már ha azok tényleg a szóban forgó produkció által vetődtek fel, nem pedig a közhangulatba beilleszthetőség és az esszéírók szemüvegének torzítása szülte őket. Márpedig jellemzően ezek az írások azért születnek meg, mert vannak témák, amelyek éppen népszerűek és amelyek aktuálisan hatalmas vitákat működtetnek, nem pedig azért, mert a szóban forgó mű történetesen meg is fogalmaz azokkal kapcsolatban valamit.transparent.jpg

A hosszú bevezető tehát azt volt hivatott indokolni, hogy miért is tartom az Érkezés xenofóbiával kapcsolatos olvasatait már jelenség szintén is félrevezetettnek, ezzel pedig rátérnék arra (innentől már SPOILERESEN), hogy a film ismeretében miért nem is tudok velük egyetérteni. A think piece-ek számára egyértelműen az a szakasz szolgáltatott muníciót, amikor a katonák egy része félig-meddig egy konteós vlogger hatására gyakorlatilag öngyilkos merényletet hajt végre az idegenek ellen, ezzel még nagyobb veszélybe sodorva az egyébként is az összeomlás határán álló kapcsolatfelvételt. De addigra már a vezetés is a támadást fontolgatja, hiszen biztosak abban, hogy az idegenek fegyver birtokában vannak, és kizárólag félnivalónk lehet tőlük.

Természetesen a Villeneuve ábrázolta ismeretlentől való félelem abszolút párhuzamba hozható a kortárs populizmust részben tápláló bevándorlási válságokkal, akár Trump Amerikájáról, akár Európáról beszélünk (csak hazánkban a Nógrádi György-ök a közmédiából szólnak hozzánk, nem az internet sötét bugyraiból...), és a District 9 révén már ismerünk is egy kiváló példát arra, hogyan lehet az idegeneket megfeleltetni az etnikai feszültségek résztvevőinek vagy a szegregáció áldozatainak. De talán éppen Blomkamp miatt is olyan kézenfekvő most ez a párhuzam, annak ellenére, hogy az Érkezésben számos jelentős eltérés is mutatkozik.

Először is, ez a motívum jobban megfigyelve nem az ismeretlentől való félelemről szól: a híradásokban száműzött reakciók, a kormányban megrendülő bizalom ugyan valóban a jelenleg lejátszódó folyamatokat visszhangozza, maguk a katonák azonban (a briteket no-go zónákból kioktató külügyminiszterünkkel ellentétben) első kézből tapasztalhatták meg az idegenek közelségét, jelentőségét és képességeit - ez alapján pedig inkább racionális, mint emocionális döntést hoztak. (Arról nem is beszélve, hogy pont a fegyveres erők esetében a legirreálisabb egy ilyen ösztönös, önszerveződő akció.) A nyitottság tehát tényleg hiányzott, azonban ebben a cselekedetben nem az előítéletekből, félelemből fakadó ignorancia manifesztálódik, hanem egy teljesen tudatos bezárkózás.forest-whitaker-arrival-movie.png

Ugyanakkor éppen ettől lesz súlyosabb a Érkezés valódi mondanivalója, amelynek csak kisebb része a fenti közjáték. A két főszereplőn kívül ugyanis nem azért viselkedik mindenki rosszindulatúan, mert irracionális, érzelmi választ adnak, egyúttal pedig képtelenek az empátiára (ezt jól példázza, hogy Louise számára értelmi és nem érzelmi képességei teszik végül lehetővé a kapcsolatfelvételt), hanem mert teljesen logikusan a legrosszabbat feltételezik a másik félről, legyen szó a kínaiakról vagy a heptapodákról (ahogy a CIA-ügynök megfogalmazza, a Föld történelméből kiindulva egyértelműen csak a kolonizációs szándék képzelhető el). Az Érkezés alapvetően egy hatalmas fogolydilemmát ábrázol, ahol mindenki jól járhatna, de mivel senki sem jóindulatra számít a másik részéről, mindenki veszíteni látszik. Erre a robbantást végrehajtó katonák mellett felhozhatjuk az információcsere diplomáciai kudarcát, az egész kutatást átható defenzív attitűdöt (Louise és Ian kivételével mindenki vegyvédelmi ruhában lép be az űrhajóba még akkor is, amikor előbbi kettő már bebizonyította, hogy ez semmilyen veszélyt nem jelent), tehát ez a motívum a film szinte minden elemében megjelenik.

Ebből a szempontból pedig ugyan látszólag irreleváns Hannah történetszála (amely az addig látottaktól függetlenül azt a kérdést teszi fel, hogy van-e értelme a boldogságért cserébe elviselni a fájdalmat), de ha jobban belegondolunk, ez is tökéletesen illeszkedik az Érkezés mondanivalójába. A játékidő egésze során a szereplők csak feltételezéseknek voltak birtokában a várható következményekről, Louise azonban ezúttal már tisztában van azzal, hogy döntése biztosan gyermeke halálával fog végződni. Az ő karakterfejlődése tehát az, hogy a többiekkel szemben már nemcsak a lehetséges negatívumokat vállalja fel a bizonytalan eredményekért cserébe (mint tette azt a ruha levételével, az idegenek önálló megkeresésével és a kínai tábornok felhívásával), de a biztosan bekövetkező tragédiát is a biztos boldogságért. Louise nemcsak attól nem rettegett, amit nem ismert, hanem attól sem, amit ismert, és éppen ezért kellett volna rettegnie tőle. Avagy a lecke nem az, hogy falakat építeni önpusztító botorság, hanem hogy ettől félve és ezen görcsölve boldogtalanná válni még inkább az.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2411960321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2016.11.16. 09:35:24

Minden kritikai észrevétel alapja a gondos megfigyelés, ezt az elvárást a cikk szerzője kiválóan teljesítette.
Tehát beírhatnánk számára a jelest.
Ámde van itt egy aprócska gond, éspedig az, hogy kor tünet, politológusi néző pontból vizsgálódik a szerző, ezért a szabad bölcselet kérdés felvetése, már fel sem merülhet.
Azaz egy harmadik alternatíva keresése, a befogadást és az elutasítást meghaladó lehetőség, felmutatása hiányzik.
Ugyanis az a "jó kritika" amely inspirálóan hat mind az alkotókra mind pedig a befogadóra.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.11.16. 11:56:55

@Jakab.gipsz: Minden hozzászólás alapja az értő olvasás, ezt az elvárást a komment szerzője jól teljesítette (habár tévesen azonosítja kritikaként a posztot, de mivel ez nem közvetlen, hanem közvetett módon derül csak ki, bocsánatos bűn).
Ámde van itt egy aprócska gond, éspedig az , hogy a saját véleményét kéri számon az íráson a szerző. Az fel sem merül, hogy az én olvasatomban nem létezik ilyen harmadik alternatíva, és inspiráció tekintetében megelégszem azzal, hogy be tudtam mutatni az eddigiektől eltérő szempontot (reményeim szerint ezzel a saját véleményük megfogalmazására késztetve a hozzászólókat az írásom vizsgáztatása helyett...), az alkotókra pedig (lévén, hogy egy francia-kanadai, illetve amerikai úriemberről van szó, akik még ha olvasnák is ezt a blogot, akkor sem értenék magyar nyelvtudás híján) nem is kívánok hatni. Ahogy az is ebből fakadó félreértés lehet, hogy én szűk látókörűen csak aktuálpolitikai jellegű értelmezés keresek a filmben, amikor már a címben egyértelművé van téve, hogy az Érkezésnek erre az olvasatára kívánok reagálni, és mellesleg noha észrevételeimet rendre ezzel a gondolatmenettel kötöm össze, alapvetően maguk az észrevételek sokkal általánosabb érvényűek.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.11.19. 21:09:40

Na, végre megnéztem moziban. Két fontos tapasztalathoz jutottam:
1. Valóban nem az idegengyűlöletről szól, akinek ez esik le belőle, az meg is érdemli magát. A cikkben található megfejtés szerintem is helytálló, vagyis helytállóbb (elég rétegelt élményt nyújt a movie).
2. Tényleg pampogtak mögöttem arról, hogy ez mekkora szar, mert olvasni kell a feliratot. Konkrétan a fickónak tízpercenként a felesége foglalta össze az elhangzott dolgokat... aú.

AldoWinnfield 2016.11.19. 22:50:09

@Werewolfrulez: Még jó, hogy nem valami rapper film, amiben pörgetik a szöveget... :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.11.19. 23:01:35

@AldoWinnfield: Tényleg jó, mert akkor be sem hozták volna. ;) (Straight Outta Compton...)

Amúgy valahol szomorú, hogy itt van egy ilyen remekmű, és a két téma, amivel láthatóan meg fog ragadni a köztudatban:
a) aktuálpolitikai hisztéria
b) az emberek funkcionális analfabetizmusa
süti beállítások módosítása