Manapság, ha betévedünk egy könyvesboltba, vagy valamelyik kiadó webshopját böngésszük, nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy belebotoljunk valamilyen tévéből ismert sztárséf friss szakácskönyvébe, töménytelenül érkeznek ezek a darabok a boltok polcaira, és ezek minősége finoman szólva sem mindig garantáltan jó. Ettől függetlenül felkaptam a fejem, amikor Széll Tamás megjelenő könyvéről olvastam, az életrajzinak ígérkező darab két dologgal keltette fel a figyelmem: egyrészt, Széll a tévés megjelenései, az interjúi, és az interneten megjelenő podcastek/rádióadások alapján nem az a könnyen dekódolható tucatfigura, és pont ezért érdemes odafigyelni arra, amit és ahogyan mond. Másrészt, Tamás és csapata hatalmas sikert aratva tarolt az idén itthon megrendezett Bocuse D'or európai döntőjén, gasztronómia-mániákusként pedig eléggé érdekelt, milyen munka állt a sikereik mögött. Nem sokat teketóriáztam, két héttel a megjelenés előtt előrendeltem a november 7-én megjelenő könyvet.

A Széll Tamás sokszínű élete c. kötet nem teljesen életrajzi könyv, de ez nem is igazán várható el egy olyan kötettől, ami egy 34 éves emberrel foglalkozik. Gondolhatnánk, hogy kissé elhamarkodott volt a megjelenés, azonban ez koránt sincs így: Tamás eddigi karrierje rengeteg olyan - a könyvben is leírt - sztorit tartalmaz, ami minimum lebilincselő, sőt, tanulságos egy olvasó számára, ehhez nem feltétlenül kell az embernek szakácsnak lennie. A szűk 200 oldalas kiadvány igazából két részre bontható: az egyik felében Széll Tamást, mint embert ismerhetjük meg, a másik felében pedig a séf és konyhafőnök arcát láthatjuk, a két fő pólus pedig egymásra támaszkodva alkotja meg a "történetet". 

Nyilván butaság lenne elvárni, hogy a könyv mély filozófiai fejtegetésekkel operáljon, és a kötet pont ezek ügyes kikerülése miatt tud szórakoztató lenni: megvan a sorok között a gondolat, ugyanakkor Széll nem árasztja el részletekbe menően a saját szemléleteivel az olvasót, hanem az egyes témákkal kapcsolatban (például az Onyx-ban nyújtott szerepe, vagy a skandináv gasztronómiához kötődő viszonya) szolgáltat egy szubjektív véleményt, és ránk bízza annak feldolgozását. 

Ebből adódóan lehetne felületes is ez a félig életrajzi-, félig karrierkötet, azonban pont a könnyedség és a kellő gondolatok jó vegyítése miatt hamar a végére érhet az egyszeri olvasó. Széll persze nem bízza a véletlenre a dolgot, és gondoskodik arról, hogy az olvasás végeztével is kezünkbe vegyük a könyvét: az utolsó előtti fejezetben 10, általa vagy valamelyik családtagja által kitalált egyszerű recepteket olvashatunk, amelyek bármelyik családi háztartásban is kivitelezhetőek.A záró etapban pedig egy kis gasztrolexikont találunk a mostanság előszeretettel használt kifejezések magyarázásával.

Persze mint a legtöbb könyv, ez sem tökéletes. Sokszor nem éreztem elég összeszedettnek a szerkezetét, a beillesztett képek néha érdekesen vágják el a szöveget, és a könyv első pár oldalán sem túl pattogós a megfogalmazás. De ezek a hibák idővel vagy eltűnnek, vagy a szórakoztató fejezetek képesek felülírni őket, az pedig külön öröm, hogy Széll kellő, de nem túlsúlyos szerepet szán a Bocuse d'Or sikerére (pedig biztos vannak olvasók, akik ezzel kapcsolatban ismerték meg), kielégítő mértékben foglalkozik a versennyel, de nem fejtegeti azt feleslegesen hosszan, sőt, szimpatikus csapatemberként ahol tudja, kiemeli a körülötte dolgozó emberek munkáját is. Külön öröm az is, hogy Széll nem áll be a sorba ostorozni a magyar gasztronómia helyzetét, sokkal inkább arról beszél, hogy hogyan fejlődhetnénk arra a szintre, ahol mondjuk a skandináv éttermek tartanak.

Széll Tamás első könyvének legfontosabb olvasata azonban az, hogy nem a hírnévvel próbálja eladni magát a közönség számára, hanem sokkal inkább a kemény és innovatív munkára, a jó csapatjátékra, a megfelelő oktatásra, és a lehetőségek megragadására helyezi a hangsúlyt. Ezek a gondolatok pedig nem csak az éttermek világában, de úgy általában minden téren megfontolandóak. Tamást lehet szeretni vagy nem szeretni, de mindenképp van mit tanulni tőle.

8,5/10