"A játszmának van egy mélyebb szintje" - avagy így ver át a Westworld mindannyiunkat
2016. október 19. írta: danialves

"A játszmának van egy mélyebb szintje" - avagy így ver át a Westworld mindannyiunkat

(Az alábbiak spoilereket tartalmaznak a Westworld első három epizódjából, de elképzelhető, hogy későbbi meglepetéseket is lelőnek.)

Valószínűleg elcsépelt közhelynek, az aktuális popkult divattal kapcsolatos hozzászólási kényszernek fog tűnni, ha azt írom, a Westworld az év egyik legizgalmasabb sorozata (vagy egyáltalán önmagában az a tény, hogy a Westworldről írok), de pont azért tartottam fontosnak billentyűzetet ragadni, mert a Westworld teljesen más szempontból izgalmas, mint ahogy azt egy mozgóképtől megszokhattuk. Tagadhatatlan, hogy Jonathan Nolan és csapata jól aknázzák ki a Crichton ötletében foglalt feszültséget, pazarul fűszerezik azt további rejtélyekkel és időnként horrorba is átcsapó, véres western-stílusgyakorlatokkal, de számomra mégsem ezért vált figyelemre méltóvá a sorozat.00_westworld_103_01.jpg

Ha csak a fentieket nézem, még kissé csalódnom is kellett volna a harmadik rész kapcsán: a park önismétlő storyline-jai egyre kevésbé nyűgöznek le, az átívelő motívumok ezúttal csak homályos utalgatásokként jelennek meg, a karakterekbe pedig kifejezetten klisés módon csatornáznak be giccses háttértörténeteket. Ugyanakkor pont a Westworld esetében hiba lenne leragadni a látszatnál, az alkotók gondolatainak már eddig is volt egy rettentően önreflexív olvasata, kezdve azzal, hogy a park hatásmechanizmusa kísértetiesen hasonlít egy sorozatéra: tudatosan tervezik az eseményeket, amelyeknek egyszerre fontos a kiszámítható ismétlődése és az egész élmény sava-borsát adó improvizatív, meglepő jellege. Nolan ebbe már belefűzte A tökéletes trükk végén megfogalmazott ars poeticájának parafrázisát, a második részt záró Ford monológ pedig a kendőzetlen szex- és erőszakábrázolásukról elhíresült, de alapvetőn mindig a történetmeséléssel lenyűgöző HBO-sorozatok egyetemes hitvallása is lehetne.

Ennek fényében érdemes tehát kezelni a harmadik epizódban látottakat is: nehéz nem tudatosságot látni a mögött, hogy miközben a Teddy homályos múltja helyére mesterségesen betoldott backstory alkotja az egyik fő motívumot, két másik emberi főszereplő (Bernard és Ford) is pont egy ilyen korábban nyomtalan, mesterkélt hátteret kap az íróktól. Még képileg is szinte teljesen megegyező megoldásokkal áll elő a három karakter múltja, arról nem is beszélve, hogy azok feltűnése is zavarba ejtően furcsa indoklást kap: tényleg elhisszük, hogy egy hipermodern cégnél, ahol az alkalmazottak tablettel a kezükben rohangálnak mindenhová sorszámot kell húzni egy skype-oláshoz?

És ha jobban belegondolunk, kísérteties párhuzamokat láthatunk a robotok és irányítóik között: utóbbiak is a park falai között élik viszonylag repetitív mindennapjaikat, sőt, az 1973-as filmmel ellentétben egyetlen jelenetet sem láttunk még, amely a külvilágban játszódott volna (még az érkező vendégeket is már a bejárat felé tartó vonaton ismerjük meg). Érdemes feleleveníteni Ford és az útjába akadó gyerek zavarba ejtő találkozását is a második epizódból: a srác szavaiból és tökéletesen emberi viselkedéséből eleinte úgy tűnik, egy látogató családhoz tartozik ("Apa azt mondta, itt bármit megtehetünk"), azonban Ford végül a kígyóhoz hasonló módon, szinte parancsszóval hajtja el.00_westworld_102_09.jpg

Számos elem utal arra is, hogy több egymásba foglalt világról van szó: a fő forgatókönyvíró már a pilotban azt a sejtését fogalmazza meg, hogy az igazgatótanácsnak titkos céljai vannak, a feketébe öltözött ember a "játszma újabb szintjét" keresi, és az is érdekes kérdeseket vet fel, hogy Crichton eredetijének három világából csak egy maradt. Utóbbira több egyszerű magyarázat is van, kezdve attól, hogy a filmben sem képzett hozzáadott értéket a másik kettő, egészen addig, hogy költségvetés és logisztika szempontjából is egyszerűbb az alkotóknak csak a Westworldre koncentrálni, és bár mindkettő valószínűleg igaz, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az általunk láttott komplexum ad ki valójában három, de legalább két világot.

Ed Harris karakterére érdemes külön is kitérni, ugyanis esetében is adja magát az a kézenfekvő megoldás, hogy ő a Ford által említett Arnold: ahogy a pilotban is említi, már régóta járja a parkot, ő az egyetlen nem nevesített figura, meggyőződésem, hogy Harris hangját halljuk Dolores fejében, és a közös jelenetük új flashbackje is újjáértelmezést kíván: ha csak megerőszakolta a lányt, miért vette elő a kést? Talán azért, hogy szétszedje és módosítsa? És arra is emlékezhetünk, hogy Maeve visszaemlékezésében is hasonló szerepet töltött be. Itt sem arra érdemes tehát fókuszálni már most sem, hogy állítólagos halála valóban megtörtént-e, esetleg robotként folytatta életét és hogy miért hagyják szabadon garázdálkodni a parkban - ezek mellékes kérdések annak fényében, amit ez az első látásra elcsépeltnek tűnő fordulat a narratíva egésze szempontjából jelenthet.01_westworld_103_05.jpg

Hiszen pont Jonathan Nolantől tudjuk a tökéletes bűvésztrükk anatómiáját, annak pedig kardinális pontja, hogy a megfelelő elterelést alkalmazzák: miközben a többség azt találgatja, hogy valójában tényleg Arnoldot látjuk-e a képernyőn, vagy éppen mi Ford új történetszála, valami sokkal nagyobb dobás készül. Mindig létezik egy kézenfekvő válasz: az eredeti Westworld kezekkel kapcsolatos megkülönböztető jegye valószínűleg azért nincs jelen, mert eleve egy hiteltelen megoldás volt, az ott látottaknál is tökéletesebb androidokat gyártó vállalatok esetében pedig végképp az - de mi a helyzet, ha valójában azért nem tudjuk egyértelműen megkülönböztetni a robotokat és az embereket, mert az alkotóknak mindent erre alapoznak?

A Westworld mintha egy borzasztó kifinomult játékot játszana, amelynek befogadóiból mi is egyre inkább alanyaivá válunk: észrevesszük-e, hogy az epizód kezdetével Teddy oldalán már egy új karakter áll, akiről senkit nem tudunk - pont, mint ahogy a robotok is megélik az új vendégek érkezését? Feltűnik-e, hogy az emberi karaktereknek is éppen úgy pótolják be az írók a hátterét, ahogy ezek a karakterek a robotokkal teszik? Vagy éppen az, hogy az eddig vérprofi és pragmatikus Bernard a szóban forgó backstory hatására szentimentálissá válik a gépekkel kapcsolatban, míg az eddig azok emberi vonásait kihangsúlyozó Ford pont művi jellegük mellett kardoskodik? Akár tudatosan implikált kérdések ezek, akár túlzó rajongói elméletek, akár létezik rájuk válasz, a Westworldben tényleg van a játszmának egy mélyebb szintje.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4011818351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aere perennius 2016.10.24. 19:58:49

Ilyen intelligens sorozatkritikát még aszem nem olvastam eddig! Bravó!
süti beállítások módosítása