Az ifjú Frankenstein / Young Frankenstein (1974)
2016. október 15. írta: FilmBaráth

Az ifjú Frankenstein / Young Frankenstein (1974)

Egy klasszikus horror brilliáns vígjátéki feldolgozása

ifju_frankenstein.png

Hogyan lesz Frankensteinből Frankensztin, Igorból Ájgor, Mary Shelley szörnyetegéből musicalsztár? Hát úgy, hogy az alkotóereje teljében lévő Mel Brooks és Gene Wilder összedugta a buksiját, és úgy döntött, bebizonyítja azt az alapvetést, hogy a horror és a humor egyazon tőről fakadnak abban a tekintetben, hogy mindkét műfaj az elemi ösztönökből táplálkozik, és a félelem legjobb feloldási módja az, ha kinevetjük azt. Nem laca-facáztak, fogták a legendás Boris Karloff-féle Frankenstein-filmet és tökéletesen kifordították, melynek eredményeként konstans nevetőgörcsöt szabadítottak a mit sem sejtő közönségre, jelen esetben rám. Ugyanis annak ellenére, hogy hatalmas Mel Brooks fan vagyok, ez az alkotás kimaradt az életemből, melyre egyetlen magyarázatot tudok adni: ki nem állhatom a horrorfilmeket, ezért nem igazán érdekelt egy,  azt kifigurázó alkotás. Időközben azonban egyrészt bölcsültem egy picit, megnéztem a klasszikus Frankenstein-filmet, és nagyon tetszett, valamint Gene Wilder nemrégiben bekövetkezett sajnálatos halála miatt méltó módon szerettem volna emlékezni rá. Mindezen okok vezettek addig, hogy nemes egyszerűséggel betegre nevettem magam ezen a remek vígjátékon, mindenkinek csak ajánlani tudom a megtekintését, vicces, szellemes, tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani a nézőjének.

Dr. Frederick Frankenstein (Gene Wilder), Viktor Frankenstein unokája, Amerikában élő komoly tudós, aki őrültnek tartja nagyapját, mindent megtesz, hogy különbözzön tőle. Aztán, amikor elmegy Erdélybe, természetesen győz a vér szava, megismétli a legendás kísérletet, és életre kelti a szörnyeteget. Innentől kezdve azonban nem kicsit alakulnak másként az események, mint ahogyan eddig tudtuk...

Nem kevés bátorság és önbizalom szükségeltetik ahhoz, hogy egy valódi klasszikushoz értő módon nyúljon hozzá valaki, ráadásul egy teljesen más műfaj keretei között tisztelegjen annak emléke előtt, miközben tökéletesen szórakoztatja a közönséget (és nem utolsó sorban saját magát). Gene Wilder-t elsősorban komikusként ismertük, kevesen tudják, hogy egyébként kiváló író volt, és forgatókönyvírónak sem volt utolsó, melynek legfőbb bizonyítéka ez a film, melynek szkriptjéért Oscar - díjra is jelölték (Mel Brooks-szal megosztva). A szobrocskát végül nem vihette haza, ellenben sikerült a vígjáték műfajában kiemelkedőt alkotnia. Mel Brooks ezúttal visszafogta magát, "csak" rendezőként vett részt a produkcióban, Gene Wilder azonban a főszerepet is eljátszotta, természetesen kiválóan.

Egyetlen hibája van ennek a brilliáns vígjátéknak, kicsit nyögvenyelősen kezdődik, de amint elérünk a vadregényes Transszilvániába, azonnal hangulatba kerülünk, és abban is maradunk egészen a legutolsó jelenetig, amelyben még mindig sikerült egy olyan poént behozni a történetbe, hogy simán le lehet fordulni tőle a székről a nevetéstől. Hihetetlenül kreatív vicc-cunami zúdul ránk, a zseniális szinkronnak is köszönhetően (Szombathy Gyula, Balázs Péter és megannyi kiváló kollégája tett meg mindent azért, hogy emlékezetes filmélményt kapjunk). A helyzet és jellemkomikumok végtelelen sokaságát tolják a pofinkba az alkotók, és olyannyira fellazítják az ingerküszöbünket, hogy már azon sem lepődünk meg, hogy a szörnyeteg táncolni-dalolni (vagy valami olyasmit) sem szégyell. Mindvégig megmarad egy elég magas minőségi szinten a humor, még az altesti poénok is szellemesek, a mai vígjátékokból sajnos már fájóan hiányzik ez a színvonal (tisztelet a kevés kivételnek természetesen), habár ebben a helyzetben talan az is ludas lehet, hogy ma már nem nagyon készülnek olyan maradandó alkotások, amelyek megfelelő alapanyagot tudnának képezni egy kiváló kifigurázáshoz.

ifju_frankenstein2.jpg

Egyáltalán nincs olyan érzése a nézőnek, hogy csak egy újabb bőrt akartak lehúzni a Frankenstein - mítoszról, üdítően eredeti poénzuhatagban jutunk el a meglepő végkifejletig, le sem tudjuk venni a szemünket a filmről, nehogy véletlenül lemaradjunk egy újabb agymenésről. Tökéletesen sikerült megidézni a klasszikus film hangulatát, köszönhetően annak, hogy fekete-fehérben forgott a film, és a szereplők sminkje is megfelelt a 30-as évek gótikus horrofilmjeinek. Azonban paródiáról van szó, nem a félelemkeltés volt a cél, hanem a szórakoztatás, rengeteg eredeti ötlettel turbózták fel a mindenki által jól ismert történetet, olyan fordulatokkal lepve meg a nézőt, hogy az szegény csak pislogni tud. Pontosan sikerült eltalálni azt a nagyon keskeny sávot, amelyen a poénok még viccesek és nem kínosak, ritka kincs az ilyen!

Gene Wilder tökéletes mesterségbeli tudással kápráztat el bennünket, simán lemos a vászonról mindenkit. Marty Feldman hihetetlen arcberendezése elég ahhoz, hogy Igorból szinte főszereplő legyen, Peter Boyle mindent kihozott az újragondolt szörnyeteg karakteréből, Teri Garr szép volt, Madeline Khan tehetséges is, Gene Hackman pedig egy zseniális cameoval ajándékozott meg bennünket.

Mel Brooks-ot lehet szeretni vagy nem szeretni, de az biztos, hogy Az ifjú Frankenstein nem véletlenül lett majdnem olyan kedvelt darabja az életműnek, mint a zseniális Űrgolyhók. A humorban nem ismert tréfát az írópáros, Brooks jól megrendezte ezt a kiváló filmet, a színészek remekül eljátszották jól megírt szerepüket, mindenki tette a dolgát ebben a szerencsés csillagzat alatt született alkotásban, melynek eredményeként már évtizedek óta szénné nevethetjük magunkat rajta. Kell ennél több?

9/10

Az ifjú Frankenstein teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1911803579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.