Az első rész kritikáját itt olvashatjátok.

A második rész kritikáját itt olvashatjátok.

A harmadik rész kritikáját itt olvasthatjátok.

A negyedik rész kritikáját itt olvashatjtátok.

Az ötödik rész kritikáját itt olvashatjátok.

Ez volt az a rész, amikor azzal jöttem ki a moziból, hogy nem nézek több Harry Potter-filmet. Ezt azt ígéretemet meg is tartottam, az utolsó két rész már kimaradt az életemből, most fogom először megtekinteni őket. Ezt a döntésemet nem befolyásolta az sem, hogy szénné bőgtem magam Dumbledore halálán, de összességében annyira laposnak és unalmasnak találtam a filmet, hogy elment a kedvem az egész sorozattól. Nem tudom elégszer elmondani, mennyire szerettem a könyveket, és itt már úgy éreztem, a látványra helyeződött a hangsúly a tartalom helyett. Pedig Rowling maratoni könyvsorozatának éppen az volt a varázsa, hogy szórakoztatva tanított, mindent elmondott nekünk barátságról, szeretetről, a jó és a rossz harcáról (amely valójában minden ember lelkében zajlik, csak életkortól függően más-más intenzitással), a mágia csak a külsőség volt, ami nem elfedte a lényeget, hanem meghozta a kíváncsíságot hozzá. És pontosan ez hiányzott nekem ebből a filmből. A professzor halálán kívül az égvilágon semmi sem maradt meg belőle, ezért félve vágtam bele az újrázásba. Nos, a helyzet javult, már nem utáltam annyira, de nem is sikerült megkedvelnem, egy közepesen jól sikerült felvezető rész volt a nagy finálé előtt (igen, két rész van még hátra, de tudjuk, hogy egy könyvet osztottak meg), ennyi és nem több.

Harry Potter (Daniel Radcliffe) éppen becsajozna, amikor Dumbledore professzor lelövi a programot, mert szüksége van a fiúra ahhoz, hogy a Roxfortba csábítsa az egyik régi tanárt, akitől fontos információt kell megszerezni ahhoz, hogy kiderüljön, mi Voldemort gyenge pontja. Ez sikerül is, de borzalmas ára van...

Két és fél órát szántam az életemből erre a filmre, és égnek áll a hajam, ha belegondolok, hogy hány ennél jóval szebb és értelemesebb dologgal is tölthettem volna. Véleményem szerint ez a leggyengébb Harry Potter-film, egyszerűen unalmas és érdektelen lett. Persze nagyon szurkolunk a kölyköknek, hogy úrrá tudjanak lenni a szerelemi életük zűrzavarán, de ez sajnos nem töltötte ki a játékidőt. Nagy nehezen elvonszoltuk magunkat a végkifejletig, ami még mindig széttépte a szívünket (szerencsére előrelátó voltam, és bekészítettem a százas papírzsepit), de Dumledore halálán kívül egyetlen igazán fontos dolgot tudtunk meg: Voldemort legyőzhető, de ehhez meg kell találni a horcruxokat (hét darab van belőlük, ezekbe rejtette a Nagyúr a lelke részeit, ha megsemmisítésre kerül az összes, ő is halandóvá válik), amelyekből kettő már letudva, tehát van még két rész a maradék öt megtalálására. De most már nincs felnőtt segítsége Harry-nek, csak a barátaira számíthat.

Tényleg ér annyit ez a kölyök, hogy Dumbledore feláldozza magát érte, Piton pedig tényleg olyan kegyetlen és szívtelen, mint amilyennek tűnik? A következő részekből választ kapunk ezekre a kérdésekre, de ez a felvonás sajnos nem nagyon vitte előre a történéseket, inkább időhúzásnak tűnt, mint érdekfeszítő alkotásnak. Túl sok időt szántak az alkotók a kamaszlélek gyötrelmeire és túl keveset a valóban fontos kérdésekre, hiszen amúgy a varázsvilág jövője a tét, miközben mi Malfoy látványos szenvedését követhetjük figyelemmel, és jókat mosolyoghatunk Harry, Ron és Hermione érzelmi viharain. Volemort teljes mértékben kimaradt a maga testi valójában ebből a részből, de a fenyegető árnya annál inkább jelen volt. A Roxfort már régen nem a béke szigete, és most alapjaiban omlik össze a varázslóiskola biztonsága, hiszen bejutnak a falai közé a halálfalók, a jók pedig elveszítik a vezérüket, Harry pedig az utolsó apafigurát. Magára maradt, neki kell megvívnia a végső harcot tudjuk kivel, úgy, hogy ő még mindig csak egy gyerek, a másik fél pedig a legerősebb varázsló. És már azt is tudjuk, hogy "nem élhet az egyik, amíg él a másik", tehát Harry tudja, hogy az életébe fog kerülni, hogy legyőzze Voldemortot, mégsem habozik egyetlen percet sem. Bátor a fiú, az biztos!

Nem kétlem, hogy hálátlan feladat a nagy leszámolás előtti részt levezényelni, de ami a könyvben simán ment, filmen egyszerűen nem jött össze. Nem sikerült fenntartani az érdeklődést, nem ragadott magával a történet, ami tényleg csak az utolsó fél órában pörgött fel, de akkor aztán olyan dózist kaptunk a pofinkba, hogy attól koldulunk. Másodjára is letaglózó volt Dumbledore halála, megállt bennem az ütő, és bár természetesen tudom, hogy mi fog történni a következő részekben, hiszen olvastam a könyvet, mégis felvillant bennem a kérdés: és most mi lesz? Sikerül-e majd Harry-nek felnőtt segítség nélkül leszámolnia a nagyúrral, és megmenteni a varázsvilágot a gyehenna tüzétől? A karakterek a látszat ellenére szépen fejlődtek, Piton szála különösen érdekes lett (ki gondolta volna, hogy ő a félvér herceg, nem igaz?), de mindezzel együtt sajnos azt kell mondanom, rendkívül érdektelen és szürke epizódon vagyunk túl.

Alan Rickman végre kicsit több jelenetet kapott, de ez a rész Michael Gambon-ról szólt. Helena Bonham Carter kellőképpen őrült volt, Maggie Smith, Jim Broadbent hozta a tőle elvárható szintet. Tom Felton végre mélységet tudott adni Draco karakterének, Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson egyre inkább a szerepüket játszották, nem saját magukat.

Felejtsük el gyorsan ezt a részt, sírassuk el Dumbledore-t és készünk fel lelkiekben a végső leszámolásra (két felvonásban, ugye). Úgy látszik, bölcsültem az évek során, most nem ment el a kedvem a sorozattól, viharsebesen kivertem a buksimból ezt a gyengus részt, és kíváncsian estem neki a befejező részeknek. David Yates nem állt ugyan a helyzet magaslatán, mégis összehozott egy nézhető családi mozit, a rajongók kitartottak a sorozat mellett, a célegyenesbe fordultunk, már csak két rész van hátra, hajrá Harry, vesszen Voldemort!

6/10

A Harry Potter és a félvér herceg teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.