Chato földje / Chato's Land (1972)
2016. október 03. írta: FilmBaráth

Chato földje / Chato's Land (1972)

inkább lélektani drámáról van szó, mint hagyományos értelemben vett westernről

chato_foldje.jpg

Kevés olyan színészt tudnék mondani manapság, akinek van olyan súlya a filmvásznon, hogy gyakorlatilag egyetlen szó nélkül, pusztán a jelenlétével emlékezetes alakítást tud nyújtani. Charles Bronson ilyen volt. Egy olyan férfitípust testesített meg, amely ma már divatjamúltnak minősül, pedig szerénytelen női véleményem szerint sokkal többet ér egy hallgatag pasi, aki a végsőkig ragaszkodik a saját erkölcsi nézeteihez, nemcsak karizma van, hanem karizmája is, és tökéletesen biztonságban érzi magát mellette az ember lánya, mint a manapság divatos szuperszexi, kívülről szálkásra gyúrt, belülről azonban végtelenül üres tucatsztár. Rengeteg filmjét láttam már az évek során Bronson-nak, westernfüggőként nyilván csakis a Volt egyszer egy Vadnyugat lehet a kedvencem tőle, de erről az alkotásról is szép emlékeket őrzök gyerekkoromból, ezért kicsit félve újráztam sok év után. Nos, nem kellett nagyot csalódnom, nem rossz film ez, de annyira nem is jó, túlságosan lassú és időnként unalmas, de a kezdő képsorok, és az utolsó negyedóra simán zseniális, a köztes játékidőből pedig a hangulat utánozhatatlan, ezért egyszeri megtekintésre mindenképpen ajánlom ezt a rendhagyó westernt, amelyben nem az akció a lényeg, hanem a lélektani dráma.

A félvér Chato (Charles Bronson) csak egy italra tért be a kocsmába, azonban a nem kicsit rasszista seriff megjegyzéseket tesz indián voltára, amit egy idő megun, és lelövi. A helyi lakosok közül néhányan ezért önbíráskodásba kezdenek, és az egykori katonatiszt, Quincey (Jack Palance) vezetésével utána indulnak, hogy felkössék. Chato eredetileg nem akarta bántani őket, csak el akarta venni a kedvüket az ilyenfajta szórakozástól, azonban a csapat néhány tagja elköveti azt a hatalmas hibát, hogy meggyalázza a feleségét, és megöli egy indián barátját, és ezzel megpecsételik a saját sorsukat...

Iszonyúan erős a kezdés, semmi laca-faca, seriff jő, kötekszik, Bronson nem vitatkozik, lő. Majd laza csuklóval kilovagol a településről. Már tudjuk, hogy ezzel az emberrel nem lehet szórakozni, és nem a szavakban hisz, hanem a tettekben. Aztán jönnek a nem kicsit elbizakodott fehérek, akik egyáltalán nem tekintik komoly kihívásnak az ő megregulázását, azt hiszik, rövid időn belül fellógatják az indiánt (aki egyébként félvér, de ez nekik teljesen mindegy), és ezzel letudták a heti bulizást. Elég hamar megtanítja őket a rendre Chato, akinek természetesen az első perctől fogva drukkolunk annak ellenére, hogy ő sem éppen hótsizta jellem, hiszen mégiscsak lelőtte a seriffet. A dolgok akkor durvulnak el, amikor az asszonyt megerőszakolják (westernfimhez képest eléggé látványosan, megdöbbentően erős képsorokkal illusztrálják az alkotók a vérlázító eseményt), innentől kezdve ez már személyes ügy, egyetlen ember sem menekülhet Chato bosszúja elől.

Az a legnagyobb probléma a filmmel, hogy a bosszúhadjárat egyszerűen nem tölti ki a játékidőt, a puskapor az utolsó felvonásra marad, a fennmaradó időben pedig kicsit belealudhatunk a csapat tagjai között törvényszerűen kitörő belső viszályokba. Túl lassan indulnak be az események, amelyek csak a végére pörögnek fel igazán, addig lassított felvételként követhetjük az eseményeket, amelynek megvannak a maga előnyei (női szemmel nézve nem megvetendő látvány Charles Bronson egy szál ágyékkötőben lóháton, és természetesen westernfilmekben szokásos lovas vágták és méneshajtások sem maradhatnak el), de azért bele lehet unni egy idő után a szép, de egyre inkább kiüresedő képekbe. Továbbá túlságosan a szánkba akarták rágni az alkotók az erkölcsi mondivalót, mely szerint Chato-nak voltaképpen igaza van a saját szempontjából (a saját földjét és a saját családját védi), és az indiánok keserű sorsa is szóba kerül a műfajban szokatlanul erős drámaisággal, nem éppen a fehérek dicső tetteit zengedezi ez az alkotás, de sajnos sok beszédnek sok az alja, kevesebb sokkal több lett volna. Az erkölcsi dilemmákat is túl lehet tolni, túlfeszítették a műfaj határait az alkotók, egy westernfilmhez képest túl kevés az akció, és túl sok a szöveg, igazából annak köszönhetően lett emlékeztes alkotás ez a film, hogy az eleje és a vége simán zseniális.

chato_foldje2.jpg

Michael Winner ebben a filmben dolgozott először együtt Charles Bronsonnal (később együtt vitték sikerre a Bosszúvágy - sorozatot, amelyből természetesen az első az igazán remek darab, a többi csak utánérzés), a rendező és a főszereplő sem volt kezdő a western műfajában, mégsem sikerült mesterművet alkotniuk. A műfaj akkoriban már komoly válságban volt, ezért egy kísérletként érdemes tekinteni erre az alkotásra, amely felemásra sikeredett ugyan, és lássuk be, nincs helye a nagy klasszikusok között, de mégis kihagyhatatlan a zsáner szerelmesei számára, elsősorban az egészen egyedi hangulata miatt, inkább lélektani drámáról van szó, mint hagyományos értelemben vett westernről.

Charles Bronson úgy nyújtott remek alakítást, hogy nem sokat szólt, de olyan erős jelenléttel bírt a fimvásznon, ami párját ritkítja még a műfajon belül is (talán csak John Wayne mérhető hozzá, neki volt elég megjelennie ahhoz, hogy tudjuk, róla fog szólni a film, tegyen bárki bármit). Jack Palance ismét bebizonyította, hogy milyen kiváló színész, James Whitmore szintén remek alakítást nyújtott.

Kőkemény macsó filmről van szó, férfitörténet ez a javából, romantikának itt helye nincs, becsületről, erkölcsről, bűnről és erényről szólnak az alkotók, itt nincsenek hősök, csak áldozatok vannak. Benne volt a klasszikus lehetősége ebben a filmben, azonban túlságosan mélyenszántó akart lenni, holott elsősorban zseniális thriller, amely a műfaj határait feszegeti, sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel.

7/10

A Chato földje teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7511739877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása