Ó, ez bizony egy pazar regény volt! - állapítottam meg magamban, mikor Blake Crouch Sötét anyag című kötetét az utolsó oldal elolvasása után a polcra helyeztem. A Wayward Pines-trilógiával (a regényből készült sorozat pilotjáról itt írt danialves kollégám) elhíresült író egy sodró lendületű, a sci-fi és a thriller műfajokban egyaránt jeleskedő alkotást tett le az asztalra, amely elsősorban azt a kérdéskört boncolgatja és gondolja tovább, hogy egyetlen, nagy jelentőségű múltbeli döntés hogyan hathat ki a jelenlegi életünkre, és mi történne abban a hipotetikus esetben, ha kapnánk egy második az esélyt az élettől ugyanerre a döntésre.
A szinopszis szerint Jason Dessent, az átlagos életet élő, középkorú fizikaprofesszort egy este egy titokozatos idegen megtámadja az utcán és egy elhagyatott gyárépületbe viszi, ahol elkábítja. Másnap, amikor felébred, Jason egy teljesen más életben találja magát. A felesége ebban az életben nem a felesége, a fia meg sem született, ő maga pedig egy ünnepelt tudós, akinek a találmánya megrengetheti az egész világot...
A regény három, megközelítőleg egyenlő részre oszható. Az első etap a legkevésbé érdekes, itt Jason egy, a sajátjától idegen világban találja magát, ahol nem találja az eredeti identitását. Megkérdőjelezi a saját épelméjűségét, de aztán arra jut, hogy a lehető legvadabb feltételezései váltak valóra. Ebben a részben Blake Crouch meglehetősen sablonosan, a rutinosabb sci-fi olvasókat bizony nem egyszer ásítozásra késztető módon vezeti a cselekményt. Az íróval való együtt gondolkodás - ami Zsoldos Péter szerint a sci-fi lényege - itt bizony erősen csorbát szenved, hiszen a kicsit is olvasottabb olvasó itt már régen tudja, hogy Jason milyen helyzetbe került, ki rabolta el, stb. Hiába vezeti Blake Crouch biztos kézzel a cselekményt, hiába alkalmazza a következetesen a pattogós tőmondatokat, és hiába sokkol néha meglepő és brutális fordulatokkal, bizony ez a mű leggyengébb része. De nem szabad ezen a ponton feladni, mert ennél sokkal izgalmasabb dolgok következnek!
A kötet második egységében egy olyan sci-fi utazás zajlik, ami már nem egy filmsorozatból ismerős lehet (nem írok példákat, mert nem kívánok spoilerezni), de talán minden eddiginél hihetőbben és következetesebben van levezetve ennek a megvalósítása. Ez a második rész tele van kalandokkal, és meglepő szituációkkal, számomra nagyon élvezetes volt, és ezen a ponton az író már komolyan elgondolkodtató morális dilemmákkal is eljátszott.
A harmadik etap volt azonban az, ami szerény véleményem szerint a legmeglepőbbre és legizgalmasabbra sikeredett. Itt az író átnyergelt egy másik sci-fi alkategóriára (szintén nem árulhatom el, melyikre), és bizony fergetegesen sikerült a váltás. A korábbi részekben felvetett nyomasztó kérdések egy olyan helyzetben kulminálódnak, amely tökéletesen megragadja a múltbeli jó/rossz döntések és megragadott/elszalasztott lehetőségek mátrixát, valamit parádésan fűzi ebbe bele az önazonosság kérdéskörét. Nem mellesleg jó fináléhoz méltóan itt kapjuk a legnagyobb dózisban az izgalmakat, az érzelmeket és az akciót is.
A regény lelkét a szereplők jelentik, ilyen szempontból Blake Crouch alkotása kissé kiegyensúlyozatlan, mivel nagyon a főhősére, Jason Dessenre fókuszál, a többi karakterről, az ellenlábasairól, valamint a fiáról csak minimális tapasztalatokat szerzünk, a főszereplőn kívül csak a felesége, Daniela még olyan, akit viszonylag jobban felépít és bemutat az író. Az ügyesen árnyalt és hitelesnek ható Jason-Daniela pároson kívül mindenki más a margóra szorul. Ez természetesen a koncepció része (aki elolvassa a könyvet, pontosan megérti, hogy miért), a kötet hangsúlyosan a hősére és a szerelmére koncentrál, mégis, nekem néhol hiányérzetem volt, főként Jason elrablójával kapcsolatban... szívesen kaptam volna egy kicsivel több betekintést a gondolataiba és az érzéseibe.
A írás katonás, de magával ragadó stílusa Farkas Veronika fordításában tökéletesen illik a történethez; a sodró tempó ideális; a borító nincs túlcizellálva, de nagyszerűen leképezi a mű fókuszát.
Én nagyon jó élménynek éltem meg a kötetet, ami bár abszolút nem eredeti elemekből építkezik, és a kezdetekben bizony nem csigázta fel eléggé az érdeklődésemet, a közepétől már teljes mértékben magával rántott, és erősen ösztönzött az olvasásra. Egy logikusan felépített, a sci-fi ponyva elemeket egy komolyabb és hitelesebb mondanivaló artikulálására kiválóan felhasználó, izgalmas történetet ismerhet meg a vállalkozó szellemű olvasó a Sötét anyag elolvasásakor. Erősen ajánlott kötet!
8,5/10
A könyvet az Agave kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.