Nőiesen bevallom, még soha nem játszottam egyetlen videojátékkal sem (teljesen hidegen hagy a zsáner, maradok a könyvmolyságnál és a filmmániánál), a rajongók körében kultikus Mortal Kombat filmváltozatát azonban kivételesen láttam a bemutató idején. Nem általtok senkit, kizárólag Christopher Lambert kedvéért ültem be anno a moziba, és miután sikerült túllépnem a csalódáson, hogy igencsak nyúlfarknyi szerepet játszott a filmben, és belenyugodtam abba, hogy erősen trash harcművészeti alkotásra sikerült betévednem, meglepően jól szórakoztam rajta. Ennyi év után is megmaradt a film zenéje, és a Mortal Kombat kiáltás, és egy-két zúzás, de semmi érdemleges magyarázatot nem tudok rá adni, miért keltem fel úgy, 20 év után hogy nekem ezt az alkotást azonnali hatállyal újráznom kell. A minőség azóta sem javult, de még mindig igazi bűnös élvezet, semmi értelme sincs, a trükkök felett rég eljárt az idő, de a coolság még mindig ott van a szeren, és bár az akciók még laikus szemmel nézve is eléggé amatőrök, mégis tökéletesen el tudja lazítani a nézőt egy fárasztó munkanap után.

Liu Kang (Robin Shou) öccse halála után bosszút akar állni Shang Tsung-on (Cary - Hiroyuki Tagawa), és nem igazán figyel oda Lord Rayden-re (Christopher Lambert), amikor elmondja neki, hogy a viadalon, ahová készül, a világ sorsa múlik. Kezdetét veszi a Mortal Kombat, amelynek valóban komoly tétje van, és csak a kiválaszott győzheti le a boszorkánymestert, aki sok ezer harcos lelkét birtokolja...

Egy videojáték-adaptációtól nem várunk ugye shakespeare-i mélységeket, de azért egy közepes forgatókönyv elkelt volna, mert olyan sablonhegyet hordott össze nekünk Kevin Droney, hogy attól koldultunk. Viharsebesen rá lehet jönni, hogy nem ettől a filmtől fogunk padlót fogni karakterépítés és történetvezetés terén, de ha helyén kezeljük ezt az alkotást, egészen jól tudunk szórakozni rajta, ez bizony az "annyira rossz, hogy az már jó" kategória. Ha eljutunk erre a felismerésre, és nem teszünk mást, mint ülünk, és hagyjuk, hogy áramoljon bennünk a csí, vagyis magasról teszünk arra, hogy bármit is elvárjunk a filmtől, még jól is fogunk szórakozni rajta. Talán Christopher Lambert laza stílusa jellemzi leginkább az alkotás mondanivalóját: bulizzunk! Ennyi a lényeg és nem több.

Nem túl bonyolultak a fő karakterek: van nekünk egy kiválaszottunk, aki nagyon nem akar hinni benne, hogy ő lenne a megfelelő személy a világ megvédésére, csak az öccséért akar bosszút állni, de aztán persze a mindent eldöntő csatában hirtelen ráébred arra, hogy nem is olyan rossz ez a hősködés. Aztán van egy filmsztárunk, aki szintén nem hiszi el magáról, hogy ő tényleg van olyan jó harcos, mint amit el szokott játszani (teljesen laikusként mondom, hogy nem, de legalább nem veszi magát véresen komolyan), és egy durcás nőszemélyünk, aki szintén annyit ért kb. a harcművészethez, mint én (=semmit), akinek az a célja, hogy bosszút álljon a barátjáért, ami sikerül is neki, de ezen kívül elsősorban biodíszletként funkcionál. Őket pátyolgatja Lord Rayden. akit leginkább egy kedélyes nagybácsihoz tudnék hasonlítani, amit nem biztos, hogy elvárnánk a  viharistentől és az emberek védelmezőjétől. Az igazán menő arcok a rosszak oldalán sorakoznak fel: a boszorkánymester annyira túljátszottan gonosz, hogy egy idő után komolyan elkezdenénk szurkolni neki, ha nem a jóknak szurkolnánk, az erősen gumírozott Goro nem túl eszes, de legalább kellőképpen kigyúrt fazon, akit arra tartanak, hogy földhöz vágja az ellent (a sorsa természetesen a bukás, mi más lenne, és egy nem kicsit túltolt Van Damme-os trükk segítségével sikerül megzavarni a ...buksiját). A Császár csak pillanatokra tűnik fel a végén, de szinte sajnálom, hogy csak ennyi jutott nekünk belőle, annyira jó gonosz karakter lehetett volna belőle.

Meglepően gyengék az akciójelenetek (annyira látszik, hogy koreográfia alapján történik minden, hogy az még nekem is elég illúzióromboló, hát még annak, aki ért is a harcművészetekhez), de legalább mi lányok kedvünk szerint legeltethetjük a szemünket a jól kidolgozott izomzatú akcióhősökön (az uraknak most nincs szerencséjük, a hölgyek nem vetkőznek ki magukból)  és ha nem vesszük komolyan, amit látunk, egynek elmegy. A karakterek faék egyszerűségüek, nem érnek rá fejlődni a sok verekedés közepette (gonosz vagyok, fúj), vannak a jók és a rosszak, nincsenek túlbonyolítva a dolgok. Ami igazán magmarad a filmből az, a Mortal Kombat, a zene, és a "francnak nézem, olyan rossz, de trash nélkül lehet élni, csak nem érdemes, úgyhogy nézzük már végig, ha elkezdtük" hangulat.

A casting finoman szólva is felemásra sikeredett, Christopher Lambert simán verte a mezőnyt színészileg, és rajta legalább látszott, hogy istenien érezte magát a forgatáson (amúgy a pénzen kívül nem sok keresnivalója volt a filmben, de legalább jó képet vágott hozzá). Robin Shou hitelesen hősködött, Linden Ashby viszont tökéletes melléfogás volt, akárcsak Bridgette Wilson, Talisa Soto tette a dolgát, vagyis szép volt. Cary - Hiroyuki Tagawa) olyan szinten játszotta túl a szerepét, hogy az már szinte zseniális volt.

Paul W.S. Anderson nem éppen A-kategóriás rendező, ez az alkotás sem lett éppen hibátlan győzelem, de kellő humorérzékkel kezelve egészen jól lehet szórakozni rajta. A trükkök nem kicsit gagyik, a látványvilág eléggé szegényes, ez bizony egy nagyon erősen B-kategóriás akciófilm, amelyet elsősorban a rajongóknak ajánlok, de ha csak egy sima agyzsibbasztó nosztalgiamozira vágyunk az egyre hosszabbodó estéken, nyugodtan tegyünk vele egy próbát, nem veszítünk vele semmit.

5/10

A Mortal Kombat teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.