Állj mellém! / Stand By Me (1986)
2016. szeptember 07. írta: danialves

Állj mellém! / Stand By Me (1986)

stand-by-me-cast1.jpgStephen King életműve, illetve annak meglehetősen hullámzó színvonalú filmes feldolgozása között mindig is egyfajta különleges gyöngyszemként szokás kezelni a The Body c. novellát, illetve az abból készült filmet. Nemcsak azért, mert a horror mestere ezúttal (egy hullát leszámítva) védjegyei nélkül mesélt el egy történetet, hanem mert neki sikerült az is, amely sok más szerzőnek nem: így is egy remek történetet alkotott. Négy fiú egy kirándulását meséli el, akik egy nyári napon úgy döntenek, megkeresik egy eltűnt helybéli fiú holttestét, amelynek hollétéről hallottak egy pletykát. A semmi közepén húzódó vasúti síneknek nekivágva megkezdik túrájukat, hogy az végül ne csak egy kaland, de barátságuk lenyomatát örökre megőrző élmény legyen.

A Stand By Me-t a mai napig etalonként szokás emlegetni a hasonló témájú alkotások között, nem ok nélkül.Annak ellenére, hogy egy 30 éves alkotás, amely több, mint 50 éve játszódik, ma is átérezhető benne a felnövéstörténetek és a gyerekkori barátságok esszenciája. Természetesen a narráció ezt belénk is sulykolja, de a párbeszédek, a fiúk közötti csipkelődések és a nagynak tűnő kaland mögött meghúzódó hétköznapiság szinte nem is kívánja ezt a kiemelést. Rob Reiner filmjében (és természetesen az alapjául szolgáló King-novellában) éppen az a remek, hogy szemben a teljesen átlagos történéseket varázslatos eseményekké felfújó ifjúsági művekkel szemben egy tárgyilagos, a felnövés kiábrándulását is magában hordozó nézőpontot használ, ami nemcsak a narrációban, hanem a történet hangsúlyaiban, a karakterek kidolgozásában is megmutatkozik - ezzel a nézőre bízva, hogy pontosan milyen kontextusban értelmezi a látottakat.

stand-by-me-coin.jpgUgyanakkor sok ponton már ezzel is sikerült túlzásba esni, és magukkal a szereplőkkel megfogalmaztatni olyan gondolatokat, amelyek ugyan relevánsak a mondanivaló szempontjából, de egyáltalán nem jellemzők 12-13 éves gyerekekre. Nehezen tudom például elképzelni, hogy Chris ennyi idősen tökéletesen perspektívába tudta volna helyezni, mit jelent családi környezete továbbtanulása szempontjából (bár a szerepből időről időre kieső társait messze felülmúló River Phoenix szájából még ezek a mondatok is hitelesen hangzanak), és a többiek önelemző epizódjai is hasonlóan mesterkéltnek tűnnek. Valószínűleg a novella karakterívet nem sikerült egy egész estés filmhez méltó terjedelemre bővíteni, így azok nemcsak elnagyoltakká váltak, de meglehetősen esetlegesen kerülnek előtérbe, éppen amikor a forgatókönyv elérkezettnek érzi az időt a drámázásra. Ez a fajta szerkesztettségről árulkodó, felnőtt szemszögből megvalósított előadásmód pedig sok esetben éppen az élmény őszintesége ellen dolgozik, az antagonistaként funkcionáló tinédzserek például egyszer sem tudnak túlnőni néhány karikatúrának is beillő közhelyen.

A Stand By Me tehát egyszerre a gyermeki ártatlanság tökéletes mozgóképes megjelenítése, ugyanakkor az azt kínosan nagyívű tanulságokkal felruházni vágyó felnőttkori nosztalgia mintapéldája is. De talán éppen ezért működik jól generációkon átívelve is: mindenki megtalálja benne az életkorának megfelelő olvasatát - még ha ez nem is a zseniális tervezés, hanem az abba beszűrődő diszharmónia érdeme.

7,5/10

Az Állj mellém teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5811679495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.