Werewolfrulez kritikáját itt olvashatjátok
Rettentő igazságtalannak tartottam, hogy miközben a horror napjaink egyik legjobb befektetése (és ennek megfelelően filléres hulladékok is elképesztő sikert tudnak aratni a mozipénztáraknál), egy olyan gyöngyszemnek ígérkező darab, mint a Before I Wake még a mozis premierig is alig jut el a világ nagy részén. Főleg, hogy az a Mike Flanagan jegyzi ezt a művet is, aki idén már szállított nekünk egy kiváló horrort a Hush képében. Csakhogy a Before I Wake tökéletes ellentéte a Hushnak: egy egyszerű, ötletes stílusgyakorlat helyett egy hangzatosnak és mélynek szánt, de összességében működésképtelen alkotást kaptunk.
Kollégám jogosan írta, hogy a Before I Wake személyében nem egy horrorra kell számítani, legalábbis nem a klasszikus értelemben vett horrorra, hanem egy Babadook-féle allegóriára, ahol a rémisztő elemek csak eszközként szolgálnak az alkotók gondolatainak megfogalmazására. Viszont ezzel együtt is probléma, hogy Cody álmai a mű során végig gyakorlatilag 3-4 db visszatérő elemből állnak, nélkülözve azt a kreativitást, amellyel valóban át tudnák adni az alapötletben rejlő érdekességeket. Ez azonban egyáltalán nem független a produkcióval kapcsolatos legnagyobb tévedéstől: Flanagan annyira görcsösen próbálja átadni mondanivalóját, hogy közben elfelejt mesélni.
A szándék abszolút nemes és intelligens, ahogy a saját veszteségeikkel küzdő feleket egymás felé közelíti, és ahogy a fantáziavilághoz köti ezeket a fájdalmas tragédiákat, sőt, a Before I Wake remekül penget érzelmi húrokat is, az egész élmény legjobb részeit szolgáltatva ezekkel a megható pillanatokkal. De a játékidő előrehaladtával egyre inkább az írói akarat, és nem az emberi sorsok kigöngyölítése dominálja az eseményeket, amelyek így egyre mesterségesebbé válnak. Ha pedig a film minden szegletében a természetesség helyett egy vaskezű alkotói akaratot látunk, ennek felismerésével már nagyon könnyű kitalálni azt is, hogy merre kanyarodik majd a történet. Az erőlködés ráadásul abban is megnyilvánul, hogy Flanagan elképesztően szájbarágósan és közönségesen kommunikál a nézővel: minden érzelmet, dilemmát és motivációt kényszeresen megmagyaráz és externalizál.
És mivel a hangsúly állandóan ezen az egyértelművé tett szimbolikán van, olyan mentőöveket sem tudok felsorolni, hogy legalább a zsánerelemek vagy az atmoszféra működnek: még ha ez igaz is valamilyen szinten, ezek a motívumok egyre irrelevánsabbá degradálódnak. Flanagan mindent üzenetére és metaforáira tett fel, de azokat megfelelően közvetíteni már nem volt képes. Így a Before I Wake tökéletes példája annak, hogy egy mozgóképben nem elég jó gondolatokat megfogalmazni, azokat át is kell tudni adni, méghozzá ennél sokkal értőbb, természetesebb és részletgazdagabb módon.
5,5/10
A Before I Wake teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán