2016 egyik legjobban várt mozijával kapcsolatban mindenkinek megvolt a maga véleménye. Most, hogy már be is mutatták a filmet, a kritikusok ítéletei legalább annyira megosztott, mint amilyen a trailerek után is volt. Persze fontosak az előzetes elvárások, hiszen képesek merőben befolyásolni a végeredményről alkotott gondolatainkat. Viszont az olyan filmek, mint az Öngyilkos osztag esetében, nem értem a megoszló kritikák okát. David Ayer filmje ugyanis nem árult zsákbamacskát: már hónapokkal a premier előtt lerítt az Öngyilkos osztag alapjairól, hogy ez nem lesz más, mint egy képregényes akciózúzda, különösebb elmélkedések és filozófiai mélységek nélkül. A hangsúly ezáltal sokkal inkább a karakterek közti kémiára és az akciójelenetek koreográfiájára, kidolgozottságára tevődött át.

A történet szerint egy brutális erejű nem humánus entitás tartja rettegésben a várost. A kormány pedig úgy látja, hogy esélyük csak úgy lehet a harcban, ha egyfajta zsoldosokként bedobják a mély vízbe a környék rosszfiúit, Persze az akció csak hosszas alkudozások és kompromisszumkötések árán jön létre, de a terv végbemegy, innentől fogva pedig már csak a misszió sikeressége kérdéses.

Az a fajta műfaj, amikor a különálló egyéniségeket, színes karaktereket összeverbuválják egy ütőképes csapat megalkotása végett, ne egy új keletű dolog. Az viszont már kicsit érdekesebb felállás, mikor alapvetően negatív figurákat egyesítenek egy nemes cél érdekében. Dicsérendő, hogy Ayer úgy tudta eszközölni ezt az alapkoncepciót, hogy nem válik ellentmondásossá, nem hazudtolja meg önmagát. Nem lesz egy csapásra megtérült igazságvédelmező az osztagból, csak azért vállalják a balhét, mert muszáj nekik. Minden romlottságuk ellenére olyan árnyalást kapunk róluk, amik képesek azért szerethetővé tenni őket. Persze nem a legkidolgozottabb módon kapunk betekintést a karakterek hátterébe, de egy ilyen tömény akciófilmnél nem is ez az elsődleges szempont. Minimálisan annyi szimpátiát árasztanak ezek a szereplők magukból, hogy tudjunk nekik szurkolni, a felfogásukat ne támogassuk.

Erre a tényezőre a színészek is elég ügyesen rásegítettek. Margot Robbie abszolút viszi a prímet Harley Quinn-ként, Will Smith kisujjból kirázza a profi bérgyilkos Deadshot-ot, és Jared Leto is egy emlékezetes, méltó Joker-alakítást tesz le az asztalra. A stábtagok jól mozognak együtt, látszik, hogy élvezték a forgatást, ami a későbbi végeredményen is meglátszik. Jó a színészvezetés, a csapattagokat is profin építi be a film a történetbe, a hangulat pedig egész egyszerűen frenetikus. Szinte vibrált a vászon, áradt a filmből egy hihetetlenül stílusos és szemtelen profizmus, amire a szenzációsan kiválasztott betétdalok csak rátesznek egy lapáttal. Ellenben az eredetileg a filmhez komponált zenék sajnos elég középszerűek.

Képi humorban is erős az Öngyilkos osztag, noha nem a klasszikus, térdcsapkodós, sírva röhögős jelenetektől lesz emlékezetes darab. Inkább apróbb kis szegmensek bukkannak fel időnként, amik megmosolyogtatják az embert, és abban is biztos vagyok, hogyha másodszorra nézem meg a filmet, fel fognak tűnni olyan humorelemek, amik elsőre nem szúrtak szemet. Viszont a sok pozitívum mellett azt is meg kell említeni, hogy a film utolsó harmada kissé jellegtelen zúzásba torkollik, amire mindent rá lehet sütni, de azt, hogy eredeti lenne, aligha.

Ha az ember a helyén tudja kezelni a filmet, akkor páratlan élményben lehet része. Egy pörgős adrenalinbomba az Öngyilkos osztag, amit jó szívvel tudok ajánlani mindenkinek!

9/10

Az Öngyilkos osztag teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán