Zoom (2015)
2016. július 29. írta: Werewolfrulez

Zoom (2015)

A Felforgatókönyv és Az órák agyasan vicces szerelemgyereke

zoom1.jpg

Filmek esetében csak a legritkább esetekben fordul elő az, hogy a formabontó külsőségek, a szórakoztató mesélői attitűd és a magvas tartalom tökéletes egységben forrjon össze. Pedro Morelli (ezt a nevét jó lesz megjegyezni!) szinte teljesen ismeretlen, Zoom című tavalyi filmje ha nem is hibátlan, de mindenképpen frissnek ható, és rendkívül humoros példája annak a szerencsés együttállásnak, amikor sikerül a szokatlan és viszonylag újszerű mesélői ötleteket értelmes mondanivalóval megtölteni.

A történet magva nem teljesen eredeti, kb. a 2002-es Az órák és a 2006-os Felforgatókönyv keverékének tekinthető a koncepció. Az első filmhez hasonlóan a Zoom esetében is három különböző síkon zajlanak az események, ám míg Az órákban a síkok között Virginia Woolf könyve és a főszereplőnők boldogságkeresése jelentette a közös pontot, addig itt elsősorban Felforgatókönyv-szerű alkotói viszony húzódik meg a három történet között. A modelléletből kitörni vágyó brazil Michelle (Mariana Ximenes) egy regényen dolgozik, amelynek főszereplője Emma (Alison Pill), aki egy szexbabákat gyártó üzem szürke alkalmazottja. Emma a szabadidejében képregényeket rajzol, amik főszereplője mindig az elképzelt álompasi, egy Edward nevű, veszedelmesen jóképű filmrendező (Gael Garcia Bernal). 

A három történet eleinte mind hangvételében, mind külsőségeiben markánsan eltér egymástól. Michelle sztorija egy igazi mélylélektani dráma, egy belső utazás, amely Michelle önkeresését mutatja be művészfilmes képi eszközökkel, fekete-fehérré szűrőzött képekkel, torzított képarányokkal, szokatlan beálltásokkal, stb.. Humor csak nagyritkán csillan meg benne, ellentétben Emma jeleneteivel, amelyek csak úgy sziporkáznak a poénoktól. A szexbaba készítő lány kálváriája, amely egy önbizalomnövelő mellnagyobbító műtéttel kezdődik, és szerencsétlen kábítószercsempészésbe torkollik, egyszerre megmosolyogtató és szánni valóan kisszerű. A narratíva ennél a síknál a leghagyományosabb, viszont a történet kifejezetten szórakoztató. A harmadik réteg, Edward története egy megelevenedett képregénynek megfelelően animációs kivitelezésű, az események pedig ezen a síkon a legelrugaszkodottabbak a valóságtól. Az akciófilmek világából a művészfilmekre átnyergelni kívánó fiatal rendező hollywoodi életét ugyanis nem várt események nehezítik meg...

Az igazi agybaj akkor indul el, amikor a három sík elkezd keveredni egymással, mind történeti, mind filmformanyelvi szempontból. Spoilerveszély miatt nem mehetek bele a részletekbe (lehetőleg az előzetest se nézzétek meg,  mert a film történetének 95 %-át ellövi), de fergeteges gegek váltják egymást a rejtett utalásokkal, és agyfacsaró "minden-mindennel-összefügg" pillanatokkal.

zoom2.jpg

Ami a legjobb az egészben, hogy nem öncélú trükközésnek tűnik a mozi, hanem valóban van neki mondanivalója, amit azonban csak akkor fogunk fel, ha tényleg "magunkhoz engedjük a filmet", és átgondoljuk azt, amit látunk. Mindhárom szereplő ki akar törni a saját kliséjéből: Michelle a modelléletből, Emma a szürke kisegér státuszból, Edward pedig az akciófilmes imázsából. Mindhárman elhamarkodott tettekre sarkallják magukat, amelyet a környezetük hatására rendre megbánnak, ám már túl későn. A hibáik olyan eseményláncolatokat indítanak el, amiket megállítani szintte csak isteni beavatkozással lehetséges. Párhuzam a fő karakterek között, hogy mindhárman alkotók, ezzel együtt álmodozók is, akik nem a való világban élnek, hanem elképzelt ideák között. Mindhármójuknak olyan kihívásokkal kell szembenézniük, ami végső soron a nemi identitásukat kérdőjelezi meg. Emma így nem véletlenül akarja nagyobb mellekkel kihangsúlyozni a nőiességét, Michelle sem ok nélkül hagyja ott az alfahím pasiját és Edward sem pusztán véletlen miatt szembesül olyan problémával, amilyennel. A három főszereplő sorsa kihatással van egymásra, és akkor, amikor rádöbbennek, hogy nem csak maguk vannak a világban, hanem cselekedeteik mozgatórugói és hatásai összefüggésben vannak másokkal, nos, akkor értelmet nyer a cím is: nem lehet mindig csak szuperközeliben, rázoomolva nézni az életünkre, néha bizony hátrébb kell lépnünk, és el kell vonatkoztatnunk magunktól, hogy kontextusban lássuk az eseményeket. Így fel tudjuk fedezni azt, amit a teremetőnk eleve elrendelt számunkra, és azt is, amiben még megnyilvánulhat a szabad akaratunk.

A fő összefüggések mellett kapunk egy nagy adag ironizálást a hollywoodi studiórendszerről is, ami még direkt módon, a narratívába beépítve is megjelenik, ezzel aláhúzva azt, hogyan gáncsolja ki és torzítja el az alkotói mondanivalót a filmstúdiók zsarnoksága. Ezzel a "meta" szemüveggel tekintve a produkcióra, újabb réteggel gazdagodik a mozi mondanivalója.

A film kivitelezése pazar. Először az animációs vonal ragadta meg a figyelmemet. A rajzfilmes betétek nagyszerűek és hangulatosak, én azt élveztem a legjobban, hogy sokszor a rajzolás folyamatának megfelelően lesznek egyre részletgazdagabbak és színesebbek az ezen a síkon megjelenő szereplők és hátterek. A másik két réteg is azonnal elküldöníthető, mindkét esetben markánsan különböző módon fényképezett és megvilágított látványt kapunk. A színészek teljesítményébe nem tudtam belekötni, Alison Pill különösen szerethető alakítást hoz Emma szerepében. A külcsínre az egyedi "pittyputty" elektonikus zene teszi fel a koronát, amelyért egy Kid Koala nevű DJ a felelős... igen, pont olyan agyament a score, mint amire az úriember művészneve alapján számítani lehet.

Persze nem tökéletes a film, és nem is fog mindenkinek tetszeni. Lesznek, akik nem tudják majd felhőtlenül élvezni a síkok közötti ide-oda ugrálást. Lesznek, akik Michelle drámai szálát unalmasnak fogják találni a másik két síkhoz képest. Egyesek a tényleges, súllyal bíró történéseket és a karakterek mélységeit fogják hiányolni. Mások  számára a végkövetkeztetés lesz túlságosan együgyű. Hibákat ugyan kétségtelenül lehet találni a filmben, de jómagam nem tudok elvonatkoztatni attól a zsigerien vicces, de egyben intelligenesen elgondolkodtató élménytől, amit adott nekem. A Zoom az utóbbi évek egyik legjobb mozgóképes alkotása, ami a film mint művészeti ág lehetőségeit maximálisan kihasználja.

9/10

A film teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr308901730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.10.22. 20:16:26

Előrebocsátom, nem néztem végig, valószínűleg még az említett zseniális keveredésig sem jutottam el, akármennyire is tetszetős a koncepció, a 3 szálból az alkalmankénti abszurditás ellenére egy sem fogott meg (sem a konfliktusaik, sem a humoruk). Annak ellenére sem, hogy tökéletesen értem azt az alkotói szándékot, amit te is felvázoltál. Számomra mesterkélt maradt, ha átmehetek metába én is, akkor pont úgy van túlalkotva, mint egy film, aminek 3 szereplője egymást írja. :D

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.10.23. 15:16:54

@danialves: várható volt, az utóbbi időben úgyis gyanúsan sokszor értettünk egyet :P
süti beállítások módosítása