Keanu (2016)
2016. július 27. írta: danialves

Keanu (2016)

Sokáig úgy tűnt, hogy a Keanu újabb csendben eltűnő gyöngyszem lesz, és figyelmen kívül hagyásáért átkozhatjuk majd a magyar forgalmazókat (igaz, a Key-Peele komikus-páros hazai ismeretlenségének, és az afro-amerikai rétegeket megcélzó történetnek hála valószínűleg tényleg nem lett volna jövedelmező behozni ezt a produkciót Magyarországra). A hazai mozikba tényleg nem is jutott el, sőt, az USÁ-ban sem lett az év sikervígjátéka, de a John Wick-áthallások, a fekete sztereotípiák merész kifigurázására építő történet hiába vetítettek előre egy érdekfeszítő és ötletes alkotást vetítettek előre, végül azonban ebből szinte semmit nem kaptam. Részben azért is, mert szokás szerint az előzetes egyben a legjobb poénok gyűjteménye volt, részben pedig azért, mert pont a bátorság és egy igazán jó elképzelés hiányzott a filmből.keanu-movie-keegan-michael-key-jordan-peele.jpg

Azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy a Keanu a legkevésbé sem a címszereplőjéről szól: onnantól kezdve, hogy a macska eltűnése beindítja az eseményeket, a hangsúly arra helyeződik, hogy a törvénytisztelő, kertvárosi állampolgárok hogyan próbálják gengszternek tettetni magukat a kiscica visszaszerzése érdekében. Ebből a szempontból pedig a mű legnagyobb vállalása mindössze annyi, hogy a faji/kulturális előítéletek kifigurázására hegyezi ki magát, e mellé viszont a kétbalkezes-szerepjátszós humor klasszikus elemeit sorakoztatja fel. (Sok párhuzamot mutatva például a tavalyelőtti Kamuzsarukkal.)

A legnagyobb félelmem az volt, hogy a saját showjukban 3-4 perces szkeccsekből dolgozó duó hogyan tud majd egy egész estés alkotást megvalósítani, és ez bizonyos szempontból beigazolódott: ugyan a Keanu egy összeszedett, koherens narratívát épít fel, az egyik szereplő vékony karakterívén kívül nincs benne semmi olyan nagyobb léptékű motívum, ami segítene összetartani a gegeket. Az eseményeket mindig valamilyen külső hatás löki egyik poénforrástól a másikig, azonban az élmény hiába van az egyes helyzetek komikumára és a Key-Peele páros nevettetői vénájára kihegyezve, a jeleneteken ritkán mutatkozik meg olyan mértékű kreativitás, ami egyedi és kiemelkedő humort eredményezne.keanu-movie-image-jordan-peele-tiffany-kadish.jpg

Ugyanakkor a Keanut félresikerült darabnak sem nevezném, klisék felsorolásánál például mindenképpen többet nyújt, illetve ha nem is vált ki belőlünk hasfalszaggató nevetést, egy kellemesen vicces atmoszférát végig képes fenntartani. Nincsenek benne borzasztóan nagy aránytalanságok, de ezt a kiegyensúlyozottságot óvatos vállalásaival éri el, gyakorlatilag a Star Trek - Mindenen túl élményét adva vígjáték formájában. Korrekt, szerethető, de annyira semmi extra, hogy nem veszít semmit az sem, aki kihagyja az életéből.

7/10

A Keanu teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr658911408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irsa Albert 2016.07.28. 22:51:07

Ilyen egy híg fos, írást, huggyal keverve.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.29. 00:06:56

@Irsa Albert: Valószínűleg nem érzed, de ebből a nagyon kemény visszavágásodból pont az jön le, hogy te tényleg egy óvodás szintű faszkalap vagy. Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy szar próbálkozás nick-et váltani, mert én adminban történetesen látom az eredetihez tartozó email-címedet. ;)
Mindenesetre ahhoz gratulálok, hogy ezúttal az 5-ből 4 mondatot legalább értelmes és nyelvtanilag helyes. Menni fog ez!