Könyvkritika: Neil Gaiman & Michael Reaves: Köztesvilág (2016)
2016. július 07. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Neil Gaiman & Michael Reaves: Köztesvilág (2016)

neil_gaiman_2.jpg

Kevés az ifjúsági fantasy, pedig ugyebár a népet rá kell nevelni a műfajra, mert belőle lesz a potenciális olvasó sok-sok éven át, ha még fogékony korban megfertőződik vele. Na most, az én életemből ez a szakasz kimaradt (inkább Winnetout olvastam gyerekkoromban), eléggé hidegen is szokott hagyni a fantasy. Ehhez képest a kedvenc íróm Neil Gaiman, aki köztudottan ebben a műfajban tevékenykedik. Nem vagyok sima eset, tudom én, de a megoldás erre a helyzetre az, hogy kizárólag olyan fantasyt olvasok, amelyet az író követett el. Éppen ezért szó sem lehetett arról, hogy kihagyjam ezt a könyvet, amelyről azt tudom mondani, hogy profin meg van írva, szórakoztató, ahogyan azt kell, de az igazi Gaiman-érzés fájóan hiányzik belőle.

Joey Harker egy teljesen átlagos kamasz, az egyetlen különleges képessége az, hogy bárhol és bármikor el tud tévedni. Eseménytelenül telik az élete egészen addig a napig, amíg egy iskolai feladat megoldása során még magához képest is rettenetesen eltéved, és rémülten szembesül azzal, hogy teljesen szétcsúszott a világa. A kalandok azonban csak most keződnek, ugyanis hirtelen egy dimenziók közötti háború kellős közepén találja magát, ahol nem kevesebb dolgot várnak tőle, mint fenntartani az egyensúlyt a harcoló felek között...

Neil Gaiman és Michael Reaves még a 90-es években találta ki az alaptörténetet, és azt tervezeték, hogy tévésorozatot írnak belőle, de az évek teltek, a projekt nem haladt, majd hirtelen feléledt tetszhalott állapotából, és az a döntés született, hogy könyvtrilógia készüljön belőle, ennek az első kötete jelent most meg. Kiválóan megírt bevezetés, megismerjük a főszereplőt, a barátait, az ellenségeit, és kellőképpen belefeledkezünk sokdimenziós világjáró kalandjaiba. Tényleg semmi bajom sem lenne ezzel a könyvvel, ha nem Gaiman írta volna, ugyanis csak nyomokban fedezhetők fel benne azok a zseniális ötletek, történetfűzés, karakterábrázolás, amely miatt a kedvencemnek tartom az írót. Fantáziában és világálmodásban nincs hiány, nyilván kamaszoknak íródott a regény, az ő igényeiket elégíti ki, magas szinten, de bennem akkor is megmaradt a hiányérzet.

Szó sincs arról, hogy ne lenne tökéletesen szórakoztató a regény, hamar magába szippant a kellően elborult történet, pörögnek az események, van itt akció, érzelem, különleges lények, lehet utálni a főgonoszt, vagyis minden adott ahhoz, hogy ne csak az érzékeny kamaszlelkek, hanem a javíthatatlan örök gyerekek (=én) is együltő helyükben elolvassák ezt a nem túl vastag kötetet, amiben tényleg minden megvan, ami egy bestsellerhez kell (magyarul még nem hozzáférhető a két folytatás, de szép sikert ért el a trilógia). Szárnyal a fantázia, jellemfejlődik a főhős, aki lúzerből természetesen menő világjáró lesz a végére, de addig még nagyon sok minden történik, és az utolsó oldalig izgalmas kalandok várják az olvasót.

koztesvilag.jpg„Egy visszafordított idejű világ valószínűtlenségi faktora szolipszisztikus vagy fenomenologikus?", És ez csak egy vizsgakérdés abban a suliban, ahová Joey bekerül ebben a különleges világban, és saját maga számára is meglepő módon megállja a helyét, barátokat szerez, és amúgy pedig nagyon csúnyán tengelyt (vagyis hajót) akaszt a főgonosszal, természetesen ő nyeri a kört, de az biztos, hogy a folytatásban ezért még szorulni fog. Nagyon sokféle fantázialény népesíti be az írók által teremtett univerzumot, az én abszolút kedvencem Színes, a kis mudléf (ne kérdezzétek, bonyolult), akit Joey ment meg, ő pedig hálából kihúzza őt a legreménytelenebb helyzetekből is, ahogyan egy igazi baráthoz illik.

A karakterek nem túlságosan árnyaltak, vannak a jók és vannak a rosszak, a barátok, akikre lehet számítani, a mesterek, akiktől lehet tanulni, sablonosak, de mégsem unalmasak. Nemcsak a dimenziókban utazunk, időnként visszatérünk a Földre is, ahol Joey csak egy átlagos kamasz, ami kiváló kontrasztot képez a fantasztikus kalandokkal. Ahhoz, hogy igazi világjáró legyen, el kell búcsúznia a családjától, nem könnyű egy ilyen fajsúlyos döntést ilyen fiatalon meghozni, még szerencse, hogy csodálatos édesanyja van a fiúnak. Nem rendelkezik túlságosan magvas mondanivalóval a könyv, az írók célja az volt, hogy elvigyék egy másik világba az olvasót és ebben nincs is semmi hiba.

Mindenkinek ajánlom ezt a nem túl hosszú regényt, aki szereti a fantasyt, a kalandokat és tökéletes kikapcsolódásra vágyik. A hozzám hasonló Gaiman - fanokat azonban előre figyelmeztetném, hogy ez inkább ujjgyakorlat a mestertől, mint komoly alkotás, hiányzik belőle a tőle megszokott klasszis, de ha ezen túl tudunk lépni, remekül fogunk szórakozni a könyvön.

8/10

A könyvet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr18862542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása