Könyvkritika: Kele Dóri: Instavers (2016)
2016. július 02. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Kele Dóri: Instavers (2016)

instavers-1.jpg

A kortárs irodalomi élet egyre inkább az online médiában talál otthonra, melynek legfőbb oka, hogy az offline média csendes elhalásával az alkotóknak ott kell megtalálniuk a közönségüket, ahol tartózkodni szoktak, vagyis az interneten. Még mindig szeretünk verseket olvasni, és nyilván a nagy klasszikusok mellett kíváncsiak vagyunk a kortárs alkotókra is, csak éppen drága életünk drága perceit nem nagyon akarjuk arra pazarolni, hogy a világháló végtelenjében keresgéljük őket. Erre a problémára szállította a megoldást Elek Dóri, aki 2014. április 11-én indította útjára a Facebookon az Instavers-projektet. A nemes cél az volt, hogy minél több emberhez jusson el a kortárs magyar vers, az olvasók szerették, volt fesztivál, rendhagyó irodalomóra, de egyszer minden projektnek lejár a szavatossági ideje, így eljött az ideje a lezárásnak, amelyet stílszerűen egy gyönyörűen kivitelezett, szemre is nagyon tetszetős kötettel tett meg Elek Dóri. Nem hétköznapi könyvről van, többdimenziós alkotásról beszélhetünk, hiszen a képeken túl minden szöveg mellett egy-egy QR - kódot találhatunk. Ezt beolvasva ugyanazon szerző egyik szövegétől egy másikig juthatunk el, de ez még nem minden, a kötet végén nagyon szép képeslapokat is találhatunk remek idézetekkel, amelyekkel mi magunk is tovább népszerűsíthetjük a kortárs költészetet. Nem túl hosszúak a versek, mindegyik elfér egy oldalon, gyorsan el lehet olvasni a vékonyka kötetet, de egyáltalán nem érezzük úgy, hogy felületes képet kaptunk a kortárs költőkről, gyönyörű és szívet-lelket rázó sorokat kapunk tőlük, érdemes rászánni az életünkből egy kevés időt ezekre a szép és elgondolkodtató költeményekre!

Nőiesen bevallom, nem igazán vagyok képben kortárs költők vonatkozásában, nálam Szabó T. Anna, Lackfi János környékén megáll a tudomány, arra sajnos nincs időm, hogy kövessem a kortárs költészeti portálokat és kiadványokat, ettől a kötettől főleg azt vártam, hogy megismerjem a legtehetségesebb kortárs alkotókat, és ezt az elvárást maximálisan teljesítette is az Instavers.

Megdöbbentően sokszínű a paletta, az ismert írókon kívül számomra tökéletesen ismeretlen nevekkel is találkoztam (sajnos ők voltak többségben, de ez csak az én hibám). Érdekes, hogy mennyire másként közelíti meg a témát (ami az esetek nagy többségében természetesen a szerelem és a párkapcsolat, mi más lenne) egy férfi és egy női költő, előbbiek sokkal karcosabbak, utóbbiak sokkal érzékenyebbek. Minden versben található legalább egy olyan sor, amelyet magunkkal tudunk vinni, az alkotók pedig okosan ki is emelték ezeket, és egyrészt a költemények melletti gyönyörű képekre is kiírták, és a könyv végén található képeslapokra is. Muszáj idéznem néhány kedvencet:

" Egyszer téged is elveszítelek.

  És akkor tényleg semmi sem marad" (Bene Tamás)

"Ujjaim kibogoznád

 ha eljutnék hozzád" (Parti Nagy Lajos)

"Ki mondta, hogy könnyű elhagyni,

 ami soha nem is volt a miénk?" (Áfra János)

Mindig is csodáltam a költőket, hogy mennyire eszenciálisan tudják megragadni a pillanatot, mégis univerzális mondanivalóval bíró sorokat tudnak alkotni. Egy másik dimenziót nyitnak meg a szavaik, amelyekben látszólag nincsen semmi különös, mégis olyan viharokat tudnak kavarni a lelkünkben az általuk egymás mögé sorakoztatott szódarabok, amelyekről már régen elfelejtettük, hogy léteznek. Kell ez az emelkedettség a hétköznapokban, mert különben véglegesen elszürkül bennünk az, ami nem múlandó anyagból vétetett, hanem egy csepp isteni lélegzetet fúj belénk. Érdemes betenni a táskába ezt a kis kötetet és buszon/metrón/akármikor bele-beleolvasgatni, mert nagyon fel tudja dobni az amúgy teljesen átlagos napunkat.

instavers2.jpg

Nyilván mindenkinek az a vers lesz a kedvence, amely a legjobban illik az aktuális lelkiállapotához, az enyém most ez volt:

"csak a gesztusokért vagyok hálás,
az éjszakai láz-ellenőrző homlok simításokért,
a fénycsillanásokért egy szeretett ablakon,
a jókor, jó pillanatban tett kézszorításokért,
a szabályosan bevert kerítéslécekért,
egy hátamat melengető pillantásért,
egy rám terített nagykabátért,
egy seggbe markolásért a pultnál,
pályaudvarokon egy sietős ölelésért,
a fegyelmező és a józanító pofonokért,
és még mind azért, amit szerető kezeitek vétettek
értem, mert tudom, hogy a test akkor is
emlékszik majd, mikor az elme már képtelen"  (Kopcsányi Lilla – Gesztusok)

Mindenkinek csak ajánlani tudom a könyv beszerzését, a versek szépek és tartalmasak, nem hosszúak, instant élményt nyújtanak, de a hatásuk garantáltan sokáig eltart. Érdmes egyszer gyorsan végigfutni a kínálatot, majd újra előlről kezdeni az egészet, most már lassan, minden költemény után megállva és ízlelgetve a sorokat. Örüljünk neki, hogy ennyi tehetséges kortárs költőnk van, és szorítsunk nekik, hogy kitartson az ihlet dacára mindazon nehézségeknek, amellyel az irodalmi élet szerepelőinek szembe kell nézniük, hiszen a kor nem kedvez a költészetnek, de akkor is élni fog, mert amíg ilyen szép sorok vannak, amelyek lélektől lélekig eljutnak az emberekhez, nincs okunk temetni a kortárs költészet műfaját.

10/10

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr838860692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása