Sorozat: Orange Is The New Black - 4. évad
2016. június 30. írta: 20legendd

Sorozat: Orange Is The New Black - 4. évad

Az Orange Is The New Black, a Netflix női börtönös sorozata annyira szakított a témából adódó előítéltekkel, hogy 3 évad után mintha el is felejtettük volna, hogy hol zajlanak az események valójában. Idén azonban minden kétséget kizárólag emlékeztetett rá bennünket Jenji Kohan, hogy a humor ellenére is, a börtön egy sötét hely, ahol mindennek súlyos következményei vannak. Amíg a tavalyi évad fináléja reményt keltően és meglehetősen vidáman ért véget, addig a 4. évadban történtekről ez egyáltalán nem mondható el. Az Orange Is The New Black mert és tudott is újat hozni idén, aminek köszönhetően szintet is lépett: a sorozatot minden bizonnyal nem lehet majd lehagyni az év végi toplistákról.

oitnbs41.jpg

Őszintén szólva, ez utóbbi kijelentésre sok esélyt nem adtam volna néhány epizód után. Nem arról van szó, hogy rosszul tért volna vissza az Orange Is The New Black, a kezdésnél azt az átlagosan jó szintet hozta, amit korábban is, de ezek alapján sok átütő dolgot nem vártam tőle. Szerencsére rosszak voltak a megérzéseim, hiszen ahogy haladtunk előre a történetben, annál inkább állt össze minden. Nem csak az évad első felét tette helyre a végkifejlet, hanem az előző évadok egyes mozzanatait is.

Az évad legfőbb csapásvonalát a hatalom birtoklásának kérdése, valamint az egyéni döntések súlya, következményei képezték. Minden, ami az utolsó epizódokban történt, nem más, mint bizonyos lépések súlyos következménye. A börtön irányítását egy profitorientált vállalat vette át, ami azt követően, hogy túlzsúfoltságig megtöltötte az intézményt rabokkal, embertelenséggel operáló őröket kezd el alkalmazni, akiknek fontosabb a kézbe kapott hatalom gyakorlása, az önkényes szórakozás, mint a fegyencekkel való törődés. A kulcsmondatot a börtön alapvetően józanabb gondolkodású, de ugyanakkor mindannyiszor gyengének bizonyuló igazgatója mondja ki, miszerint "ez a hely megsemmisít mindent, ami jó.” Habár a börtön intézményének szerepe éppen az lenne, hogy a rosszból jót formáljon, tisztán láthatóvá válik, hogy ez lehetetlen az adott körülmények között.

oitnbs42.jpg

Ha azt hittük, hogy a korábbi állapotok igazságtalanok és rosszak, rögtön rá kellett eszmélnünk, hogy mindig van rosszabb a rossznál. Az új helyzetnek köszönhetően még a negatív figurák is felértékelődtek, az előző évadokban legszemetebbnek hitt karaktert is sikerült egy olyan pontig elvinnie az íróknak, amikor már sajnálattal lehetett rá tekinteni. Az új, ideálisnak koránt sem nevezhető környezetben elvesznek a kiszolgáltatottak alapvető jogai, a normák érvényüket vesztik, testi, lelki és szellemi kínzásnak kitett rabok folyamatos dehumanizálása figyelhető meg, inkább tekintenek már rájuk állatokként.

Nem meglepő, hogy az évad vége börtönlázadásba torkollik, ami talán a műfaj legelcsépeltebb eszköze is lehetne, de az Orange Is The New Black olyan jól használta ezt fel, mint talán még soha semmi, köszönhetően a megfontolt, gondosan átgondolt építkezésnek. Még a flashbackes szerkezet is most működött talán a legjobban, amikor már nem a karakterek megismerése miatt, hanem ténylegesen történet-kiegészítő elemként voltak jelen, felhívva olyan motívumok fontosságára a figyelmet, mint az előítéletek, rasszizmus, elnyomás. Hiába nem történik olyan, amit még ne láttunk volna számtalanszor, olyan erővel zúdul rá a nézőre a helyzet súlya, hogy szinte garantált az érzelmi sokkhatás, ehhez pedig megfelelően asszisztál a korábban sokszor jellegtelennek titulált rendezői munka is.

oitnbs43.jpg

Eddig sem volt titok, hogy a „börtön megváltoztatja az embert” aspektus erősen jelen van a sorozat napirendjén, mégis ezúttal mutatkozott meg ez a legszembetűnőbben. Komoly átértékelésre és változásra van szükség mindenki részéről a problémák feloldásának érdekében, ám ezen a ponton ez már lehetetlennek tűnik, a folyamat a visszafordíthatatlan stádiumba érkezett. A kérdés így tehát az, hogy hogyan tovább? A stream szolgáltató ugyanis már a 4. évad előtt berendelt még 3 szezont pluszba, de már most egy kicsit olyan érzésem van, mintha megkezdte volna a végjátékot az Orange Is The New Black. Akárhogy is legyen, már epekedve várom az új évadot, de arra még újabb egy évet kell várni, ez pedig nem lesz egyszerű.

9.5/10

Az Orange Is The New Black teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr508852454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2016.06.30. 08:25:18

Az első két részt láttam eddig, ez alapján ugyanolyan ultra-zseniállis, mint a korábbi évadok. Az utóbbi évek, de talán minden idők egyik legjobb sorozata.

Egy ideális világban ezt (meg az Affairt) néznék annyian, mint azt a szutyok Trónos baromságot.
süti beállítások módosítása