Before I Wake (2016)
2016. június 25. írta: Werewolfrulez

Before I Wake (2016)

before_i_wake_3.jpg

A fene se gondolta volna, hogy Mike Flanagan rendező (Oculus, Absentia) ugyanabban az évben két nagyszerű filmmel is megörvendeztet bennünket! Nem is olyan rég emlékeztem meg a Hushról, ami a home invasion filmek műfaját rázta fel egy kicsit azzal, hogy egy süketnéma hölgyet helyezett a története középpontjába, most meg itt van a Before I Wake (eredeti címén: Somnia), ami a horror, a fantasy és a dráma elemeit tumixolja össze egy egészen érdekes és értékes eleggyé.

Ebben a filmben a Kate Bosworth és Thomas Jane által alakított házaspár Sean nevű gyermeke egy sajnálatos baleset következtében elhalálozik. Hogy a gyermek hiányát pótolják, a pár befogad egy Cody nevű kisfiút (Jacob Tremblay - A szoba), akinek az álmai csodálatos módon valóra válnak. De mi történik akkor, ha Codynak rémálmai lesznek?

A Before I Wake-nek az lesz a hatalmas tragédiája, hogy horrorfilmnek próbálják eladni. Az előzetes egy megkérdőjelezhető minőségű számítógépes trükkökkel, és sablonos jumpscare jelenetekkel dolgozó horrort sejtet, pedig ennél jóval több rejlik a produkcióban. Képletesen szólva az ijesztgetés és a horror itt csak néhány izzót jelent azon a karácsonyfán, ami a fantasy és a dráma talajából nő ki.

Egészen izgalmas kérdéseket boncolgat ez az alkotás, mégpedig a jól átgondolt karaktereknek köszönhetően átérezhető formában, nem kevés drámai erővel. Hogyan töltheti be egy elhunyt szerettünk helyét a szívünkben valaki más? Mit tennénk meg azért, hogy még egyszer megöleljünk valakit, akit elvesztettünk? A Kate Bosworth által lelkiismeretes munkával megformált nevelőanya szó szerint pótlékként használja Codyt az elhunyt fia helyett. A meglepően szimpatikusan játszó Thomas Jane által hozott apafigura tisztán látja az asszony helyzetét, ő önmagáért szereti Codyt, ám őt meg a bűntudat mardossa Sean elvesztése miatt. Hogyan lehet túllépni az önvádon? A legérdekesebb figura persze a különleges Cody (Jacob Tremblay nem okoz csalódást, kiváló a szerepben), aki a maga koraérett módján igyekszik normális gyerekként élni, és minimalizálni maga körül a furcsaságokat. Álmai mind-mind a tudatalattijában meglapuló élmények kivetülései: a nem teljesen evilági pillangók és az a borzalmas lény is, ami időről időre megjelenik körülötte a lidérces álmai hatására. Mit jelentenek ezek az álmok? Milyen traumát cipel magával a gyermek, ami ilyen formában materializálódik? A film vége felé egy újabb kérdés kerül előtérbe: mit jelent anyának lenni, és vajon mit kell átértékelni ahhoz, hogy valaki, aki elvesztette a gyermekét, újra anya lehessen?

before_i_wake_1.jpg

Az elgondolkodtató, egyszersmind drámai oldalán túl a film horrornak sem utolsó, bár nem ez a leghangsúlyosabb vagy legeredetibb oldala. A rémálomból előlépő szörny kétségtelenül félelmetes entitás, de én mégsem ettől a rémségtől lúdbőröztem legjobban, hanem azoktól a pillanatoktól, amikor Cody gondolatai és személyisége "átütöttek" az álmaiban megjelenő személyeken. A szinte isteni mértékű teremtő (és néha pusztító) erő, amivel egy befolyásolható gyermek rendelkezik, különleges világot eredményez, amelybe egyszerre áhítattal, egyszerre félelemmel merülnek bele a felnőttek. Az elragadott felesége árnyképébe kapaszkodó Whelantől (Dash Mihok), vagy éppen a Cody mantráját ismételgető Sean-kivetüléstől nekem szó szerint végigfutott a hátamon a hideg.

A film tehát egy sötét fantáziavilágba vezet be, amely a játékidő végére egészen jól kinyílik, és megtelik színekkel. A mozi lezárása nagyon jól eltalált: az egyes álombéli szimbólumok logikusan megfejtésre kerülnek a  fináléban, de úgy, hogy közben Mike Flanagan a drámai erő megtartása érdekében nem negligálja a film teljes veszteséglistáját egy mozdulattal - pedig a fantasy koncepció keretein belül bőven megtehetné. Mégis, a rendező a rendkívül elegáns záró megoldásával még egyfajta kvázi-happy end lehetőségét is belengeti... parádés lezárás, ami egyszerre marad komoly, de reménykeltő is.

A Before I Wake minden erénye ellenére sokaknak szúrni fogja a szemét. A horror-oldal nem olyan markáns és különleges benne, mint Flanagan korábbi filmjeiben. Gore-t például nem is tartalmaz, kétes értékű jumpscare jelenetek viszont akadnak benne. A produkció tempója  sem elég kiegyensúlyozott (az első egyharmadban bőven akadnak unalmas pillanatok is), és a látványelemek sem tökéletesek (mondjuk a pillangók CGI megjelenítése védhető azzal, hogy koncepcionális szinten, direkt lettek olyan műviek - hiszen mégis csak egy gyermek képzelete teremti őket), valamint a történet logikája sem kikezdhetetlen. A fanyalgók tehát bőven fognak találni csámcsogni valót maguknak a produkcióval kapcsolatban.

Jómagam a pozitívumokat éreztem hangsúlyosabbnak a film kapcsán, ez gondolom a fentiekből is egyértelmű. Én azt ajánlom, hogy tegyetek egy próbát ezzel az érdekes hibriddel, még akkor is, ha nem feltétlenül azt hozza, amit az előzetes sejtetett, vagy amit Flangan eddigi munkássága alapján várni tehetett. Mike Flangan láthatóan nem akart újra meg újra ugyanolyan horrorfilmeket gyártani, így más műfaji összetevőket is belekevert az új filmje képletébe... és ez az innováció szerintem egyáltalán nem baj, sőt!

 8/10

A film teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr688821820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.