A függetlenség napja - Feltámadás / Independence Day: Resurgence (2016)
2016. június 23. írta: danialves

A függetlenség napja - Feltámadás / Independence Day: Resurgence (2016)

A függetlenség napja a 90-es évek egyik megkerülhetetlen alkotása, maradandó voltát pedig érzésem szerint nemcsak a nosztalgiának köszönheti, hanem annak is, hogy minden bárgyúsága és giccses túlzása ellenére egy rettentően emberközeli produkció maradt, amely éppen annyira vette komolyan magát, amennyire az egy könnyed nyári blockbustertől elvárható. Erre pedig a mai napig nagyon kevés hasonló mozi volt képes, sőt, mintha egyre kevesebb darab képezne átmenetet a modoros pátosz és az önkritikus cinizmus között. Ebből a szempontból vártam tehát a 20 évvel ezelőtt élmény megismétlődését A függetlenség napja folytatásától, ezt viszont sajnos meglehetősen felemásan volt csak képes megvalósítani Roland Emmerich legújabb műve.id4-gallery2.jpg

Ha a katasztrófafilm-veterán rendező nosztalgiamozit akart készíteni, ahhoz nagyon rosszul fogott hozzá: ugyan tiszteletre méltó, hogy nem próbálta az első rész főbb motívumait újrahasznosítani, új ötletei között sok elcsépelt van, és jelentős mértékben támaszkodnak más művek toposzaira - vagy éppen saját munkásságára (számos képsor emlékeztethet a 2012 városrombolásaira). Egyben pedig A függetlenség napja szerethető lazaságát is a kortárs blockbusterek görcsös erőlködésére cserélte: a kínai karakterek és szerepvállalás mesterséges kihangsúlyozása, a folytatás állandó előrevetítése és a hatásvadász önreflexió révén pontosan tudjuk, hogy filmes szempontból is már 2016-ban, és nem 1996-ban járunk.

Emmerich saját alapvetéseit is figyelmen kívül hagyja: miközben pont a napokban büszkélkedett el azzal, hogy az ő történetei mennyire emberiek, ezúttal ebből szinte semmit nem venni észre. Míg az első rész szereplői esendő, hétköznapi figurák voltak, az új csapat tagjai között egy elsőrangú pilóta (Jessie T. Usher), egy Kirk kapitány módjára menőző vagány (Liam Hemsworth), egy harcedzett hadúr (Deobia Oparei), és arctalan politikusok, tábornokok garmadája található, 1996 nagy alakjait pedig éppen hősstátuszok helyezi távol a nézőtől. Hozzáteszem, a forgatókönyvből hiányzó munkát alapvetően az sem tette volna jóvá, ha ez nincs így: kizárólag műbalhékat és műdrámákat látunk karakterívek helyett, de eleve túlzás karakterekről beszélni. Az új elnök jelentéktelen ágyútöltelék, a William Fichtner alakította tábornok pedig sótlan vezetője lesz az ellenállásnak, de híján kb. 25-30 percnyi valódi alapozásnak (a második rész ennyivel rövidebb az elsőnél), a főszereplőket is olyan felszínes dolgok határozzák meg, mint hogy szerelmesek egymásba.id4-gallery3.jpg

Több olyan karakter is létezik abból a célból, hogy kínos idiótaságukkal humort csempésszenek a produkcióba, mintha Emmerich a narratíva blődségeit az ő retardáltságuk majd pont enyhíteni, és nem még jobban kihangsúlyozni fogja. Azonban az a helyzet, hogy amíg az elődben pont a figurák életszerűsége és életrevalósága miatt voltunk képesek elviselni minden butaságot, itt így csak egy agyrohasztó hülyeségáradatot kapunk. A filmben azonban akad egyetlen valódi hőstett: amikor Julius Levinson teret kap a játékidő második felében, a maga egyszerű, faragatlan világlátásával képes végre visszahozni az előd hangulatát. Mintha mindenki másra hatással lenne: az addigi erőltetett önreflexió hirtelen popcornfilmes lazasággá, a súlytalan romboláspornó magával ragadó izgalommá válik, és végül pont a fárasztó, életszerűtlen comic relief karakterek hétköznapi hősiességével lesz a legkönnyebb azonosulni. Emmerich rendezése pedig lehet, hogy nem kifejezetten kreatív, de a fináléban hibátlanul, erőlködés nélkül varázsol a vászonra egy elsőrangú látványfilmes attrakciót.

A függetlenség napja második része tehát eleinte a kedves, szórakoztató bárgyúság helyett csak az igénytelen idiótaságot hordozza magában, azonban mint egy 20 évnyi rozsdásodás után újjáéledő gépezet, egyre jobban magára talál. A stáblista kezdetén már újra az a mosoly ragyogott az arcomon, ami az első rész során végig. Kevés ez ahhoz, hogy azt mondjam, élveztem a produkciót, de legalább a végeredmény annyira nem fájt - aki viszont a nosztalgiát keresi, az szokás szeirint jobban jár az eredeti újranézésével.

5,5/10

A függetlenség napja - Feltámadás teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr748832546

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Függetlenség Napja: Feltámadás 2016.06.23. 18:39:08

Az idegenek 20 év után újra eljöttek, hogy rátegyék rusnya, csápos mancsaikat a bolygónkra. Vajon megérte kivárni? Duba Dániel vidám sárdobálózása Már Emmerich sem a régi. Anno a Függetlenség Napját moziban izgultam végig, és bizony még napokkal ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása