Királylány a feleségem / Fanfan la Tulipe (1952)
2016. június 14. írta: FilmBaráth

Királylány a feleségem / Fanfan la Tulipe (1952)

kiralylany_a_felesegem.jpg

Csak Fanfan. Csak egy jó kis kalandfilm, mégis felejthetetlen. Szeretném leszögezni, hogy egyetlen igazi Tulipános Fanfan volt, van és lesz, ő pedig Gérard Philipe. 2003-ban készült ugyan egy teljesen felesleges remake Vincent Perez és Penélope Cruz főszereplésével, de azt eddig csak egyszer voltam képes végignézni, és azt is végigdühöngtem, miközben az 1952-ben készült klasszikus változaton már évtizedek óta felszabadultan tudok nevetni, annyira nem koptak meg a poénok ennyi év után sem. A franciák ikonjának a neve teljesen összeforrt az ifjú kalandor nevével, hiába játszott hitelesen drámában is, mégis ebben a szerepében maradt meg emlékezetünkben a sajnálatosan fiatalon májrákban elhunyt jóképű és tehetséges színész. A siker titka a főszereplő sármján és Gina Lollobrigida dekoltázsán kívül a remek forgatókönyv, a pergő párbeszédek, a csavaros történet és a kiváló szinkron (Tordy Géza, Domján Edit, Básti Lajos, Suka Sándor, Zenthe Ferenc-micsoda névsor, hihetetlen, hogy mennyit tettek hozzá az eredeti filmhez). Megunhatatlan darab, akinek esetleg kimaradt volna az életéből, sürgősen pótolja, ha egy igazán jót akar nevetni!

Fanfan (Gérard Philipe) nagy rajongója a női nemnek (még inkább a női igennek), csak sajnos egyszer rajtakapja egy pásztorórán a leányzó édesapja, melynek büntetése élethosszig tartó házasság lenne, ha az utolsó pillanatban nem állna be a hadseregbe. Egy szép fiatal lány, Adeline (Gina Lollobrigida) megjósolja neki, hogy nemcsak gazdag ember lesz belőle, de a király lánya is bele fog szeretni, és hozzá fog menni feleségül. A fiatalember komolyan veszi a jóslatot, ami nem kevés kalamajkába keveri őt és a lányt is...

Manapság a kalandfilmek azért nem maradandóak, mert a CGI áll a központjában, látvánnyal akarják levenni a nézőket a lábukról, ők azonban már telítődtek a vizuális csodákkal, és egyre jobban unják az egy kaptafára készült középszerű alkotásokat. Inkább rongyosra nézik gyerekkoruk kedvenceit, mert igaz, hogy abban nem olyan grandiózusak a képek, de egyrészt karizmatikus színészek játszottak bennük, másrészt remek forgatókönyvvel rendelkeztek, mivel akkoriban más eszközük nem nagyon volt az alkotóknak arra, hogy székhez szögezzék a közönséget. És ez olyannyira sikerült nekik, hogy máig fejből tudunk idézni belőlük, és még mindig nyugodt szívvel választhatjuk őket, ha csak egy könnyed kikapcsolódásra vágyunk. A Királylány a feleségem pontosan ez a kategória, ezerszer láttuk már, de még mindig a szívünk közepén tanyázik őkelme.

Sziporkázó poénözön hullik ránk a film megtekintése közben, a fordulatok kiszámíthatóak ugyan, mégsem unalmasak, a szöveg pedig humoros, időnként pedig meglepően pajzán. Egyáltalán nem veszi magát komolyan ez a bájos kis történet, nem több jól kivitelezett matinénál, mégis csak szeretni lehet. Kedvenc Fanfanunk nem áltat bennünket azzal, hogy túlságosan agyafúrt fickó lenne, ő egy egyszerű, de jószívű fiú, aki alapvetően nem vár túl sokat az élettől a nőkön és a kalandokon kívül egészen addig a percig, amíg el nem hiszi, hogy tényleg elveheti a királylányt. Aztán persze amikor rájön, hogy az ő igazi szereleme Adeline, azonnal átváltozik első osztályú akcióhőssé, aki bármire képes erényes arája megmentése érdekében, és az sem baj, ha mindeközben megnyer egy fontos ütközetet a franciáknak.

fanfan.jpg

Kár, hogy a végére egy kicsit kifullad a történet, és a nőfaló király hirtelen mindenki apukája lesz, de hát ez csak egy kalandvígjáték, ahhoz képest ne panaszkodjunk, a film nagy része tökéletesen szórakoztató még ma is, habár azért az akciójeleneteken már nyomott hagyott az idő, ez azonban egyáltalán nem akadályoz meg bennünket abban, hogy jókat nevessünk Fanfan viselt dolgain. A hangnem franciásan laza és szellemes, a prűdséget pedig messziről kerüli. A legjobb értelemben vett gall klasszikus, amely anno a cannesi és berlini filmfesztviálon is díjat nyert, vagyis már akkor sem minősült tucatmozinak, amikor készült.

Gérard Philipe a történet szíve és lelke, nem is játszotta, élte Fanfan szerepét, nem véletlenül lett ez a legismertebb filmje. Gina Lollobrigida hozta, amiért szerződtették, vagyis szép volt, és édesen butuska. Olivier Hussenot Kicsi Bors személyében szállította a humort, Marcel Herrand pedig a király szerepében a kifinomultságot.

A rendező, Chrisitan - Jaque igen tetemes számú filmet tudhat a magáénak, nekem azonban ezen a rendkívül szórakoztató alkotáson kívül az igazi kedvencem tőle A fekete tulipán Alain Delon-nal (amiről őszintén szólva nem értem, miért nem írtam még a blogon, de előbb-utóbb pótolni fogom ezt az elmaradásomat). A Tulipános Fanfan nem táplált túl nagy ambíciókat magával szemben, pusztán egy jó kis kalandfilmet akartak forgatni az alkotók, és ez kiválóan sikerült, még ennyi év után is kiváló választás arra, hogy feldobjon egy unalmas hétvégi napot.

8/10

A Királylány a feleségem teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr738801888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gringo 2016.07.04. 18:54:00

Azt hittem már, hogy rajtam kívül senki sem emlékszik a Fekete tulipánra!