Kiképzés / Training Day (2001)
2016. június 11. írta: danialves

Kiképzés / Training Day (2001)

training.pngA 80-as, 90-e évek fordulójától a hősies, és a bürokratikusnak tűnő rendelkezések fogságától szabad rendőrök és párosok bűvöletében élt a filmvilág. Természetesen korábban is voltak már ilyen próbálkozások bőven, de a Halálos fegyver- és Die Hard-szériától kezdve egyenesen szinte kötelező toposza volt a krimiknek és akciófilmeknek, hogy igazságszolgáltatóink a rendőri erőktől függetlenül, saját erőből, sokszor nem is teljesen polkorrekt módon oldották meg a feladatot, és jót nevettek a berozsdásodott törvényen. Ennek az eszménynek a csúcsra járatása volt például a Dredd bíró, amellyel viszont mintha kihalófélbe is kerültek volna a hasonló alkotások. 2000-ig szép sorban tünedeztek el ezek a filmek, ráadásul közben kitört a Los Angeles-i rendőrség legnagyobb botránya, amelyet jól lovagolt meg egy David Ayer nevű ambiciózus, kezdő forgatókönyvíró. A Training Day pedig kiválóan jelzi a korszakváltást: a zsarupárosok tesztoszteronnal fűtött romantikája véget ért, és itt az ideje a könyörtelen felelősségre vonásnak.

A koncepció ugyanis tulajdonképpen a buddy movie-k kiforgatása: az idealista, talpig becsületes kezdő, Jake Hoyt (Ethan Hawke) és a ravasz, sokkal inkább a saját törvényei szerint gondolkodó mentora, Alonzo Harris (Denzel Washington) állandósuló nézeteltéréseiből nem egy megnyugtató szintézis jön létre, hanem egy visszafordíthatatlan ellenségeskedés. David Ayer szkriptje sokáig pontosan úgy ábrázolja karaktereit, mint mindenki kedvenc, a szabályokra fittyet hányó zsaru-hőseit, azonban egy cinikus fordulattal rávilágít, hogy az életrevalóság és a törvény bölcs felülbírálata csak a filmekben párosul erkölcsösséggel, az utcán óhatatlanul magában hordozza az aljasságot is.

train1.jpgAmellett, hogy a forgatókönyv tökéletesen bontakoztatja ki Jake és Alonzo folyamatosan változó kapcsolatának minden rezdülését, a Training Day emlékezetességét főként ennek a morális drámának köszönheti. Módszeresen világít rá nemcsak a műalkotásokban felbukkanó törvényen kívüli nyomozók hamis illúziójára, de meglehetősen komplex képet fest a bandáktól és mocskos zsaruktól hemzsegő Los Angeles-i alvilágban létező erkölcsről is. Elvégre Jake karakterfejlődése éppen az, hogy az eminens szabálykövetés helyett az utcai igazságszolgáltatáshoz fordul, és rajta keresztül a mű így az idealizált romolhatatlansággal is leszámol.

Nem véletlenül zsebelt be Washington és Hawke is számos jelölést és díjat játékukért: amellett, hogy tökéletesen illettek a nekik szánt szerepre, ezzel az árnyalt megközelítéssel valóban kihívás volt dolgozni. Hozzátartozik természetesen a képhez, hogy Ayer párbeszédei hagyományosan jól szolgálják a karakterizációt, az aprólékosan gondozott feszültség a szereplők között pedig rendre élettel töltötte meg jeleneteiket.

Azonban mint minden koncepcióvezérelt alkotás, a Training Day is beleesik abba a hibába, hogy helyenként feláldozza a hitelességet saját elképzelései oltárán. Ugyan a stáb számos valódi banda territóriumán forgatott (és használta fel őket statisztaként), a mellékkarakterek és a konfliktusok ábrázolása filmesen elnagyolt és steril, és néha az elképzelés kívánalmai hajszolják csak tovább a főszereplőket. A finálé alakítása is főleg Ayer és a nézők igazságérzetének, és nem a realitásoknak megfelelően történik, amin Antoine Fuqua stílusának enyhe hatásvadászata kicsit még túl is hangsúlyoz. (Egyébként eredeti formájában egészen máshogy nézett ki a befejezés.)

Ez nyilván kellemetlen egy olyan produkció esetében, amely mondanivalójának elengedhetetlen részét képezi a hitelesség, de ettől függetlenül Fuqua és Ayer remekül valósította meg a rendőrkrimik új alapra helyezését. Utóbbi pedig gyakorlatilag még egy évtizeden keresztül folytatta a Training Dayben megkezdetteket, hogy végül Az utolsó műszakban számoljon le tökéletesen és végleg a műfaj összes illúziójával.

8,5/10

A Kiképzés teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr158797988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veder1 2016.06.11. 09:42:15

Egyik nagy kedvenc. Denzeltől egy meglepő szerep, jöhetne tőle még több ilyen.

Veder1 2016.06.11. 09:48:18

Egyik nagy kedvenc. Denzel egy meglepő szerepben, jöhetne tőle több ilyen. A vége kicsit tényleg cheesy, mi volt az eredeti változat?

Father Merrin 2016.06.11. 10:15:24

Az első bekezdéssel kapcsolatban lenne 1-2 megjegyzésem. A 80-as, 90-es évek modern amerikai akciófilmjei véleményem szerint nem a Die Harddal indultak, hanem a Halálos Fegyverrel. Azt nem is igazán értem, hogy a Die Hardot miért hoztad itt fel, mert John McLane alapvetően belecsöppen túszejtő rablás kellős közepébe, amiből a lehető legtöbbet tudja kihozni. Az önbíráskodó, legális utat a morális jóért feláldozó rendőr modern megfelelője Martin Riggs. A Halálos Fegyver előképei a 70-es évek amerikai krimijeiben keresendők, de azt is mondhatnám, hogy Martin Riggs apja Harry Calahan, a keresztapja meg Popeye Doyle volt. És akkor csak említés szintjén érdemes beszélni az olasz poliziescokról, ami gyakorlatilag egy egész erre a toposzra épülő szubzsáner volt.

"A Training Day pedig kiválóan jelzi a korszakváltást: a zsarupárosok tesztoszteronnal fűtött romantikája véget ért, és itt az ideje a könyörtelen felelősségre vonásnak." - Mi a helyzet a Serpicóval? :)

A többi részével amúgy egyetértek. Fuqua legjobb filmje, a Washington-Hawke páros remek és én még kiemelném Cliff Curtis-t is a sorból, mert ő az egyik rejtett gyöngyszem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.11. 10:53:36

@Father Merrin: Nekem is Shane Black munkássága ugrott be, mint másik példa, csak az utóbbi időben annyit írtam már róla (igazából valószínűleg éppen ezért vizsgáltam így a Training Dayt is), hogy nem akartam, hogy róla szóljon ez a cikk is. Mindenesetre azt a mondatot úgy értem, hogy ha nincs a Die Hard sikere, szerintem közel sem lett volna ennyi követője a stílusnak, onnantól kezdve lett tényleg "kötelező". Abban meg igazad van, hogy ő csak belecsöppen, nyilván a Training Day szorosabban a Halálos fegyver-féle buddy movie-k szerkezetét követi, de John McClane is a saját szakállára dolgozó, a felsőbb utasításokra fittyet hányó, cool zsaru mintapéldája.
De megpróbálom átfogalmazni úgy, hogy ez egy kicsit egyértelműbb legyen.

@Vödör: SPOILER
"The original ending of the script was Hoyt crashing the pad of Alonzo's girlfriend and find his training officer in the middle of an orgy with two young women. Hoyt shows him the money that Smiley was supposed to deliver to the Russians and tells him that there is a crew of hit men looking all over for him. Alonzo then commits suicide in front of Hoyt."
(Gondolom, eszerint ráadásul Smiley vitte volna a pénzt az oroszoknak.)

Is 2016.06.11. 11:48:42

Washington annyira megérdemelte ezért a szerepért az Oscar díjat.

Father Merrin 2016.06.11. 14:13:49

@danialves: Hogy a Die Hard vagy az egy évvel korábban startoló Halálos Fegyver volt-e sikeresebb, már nem egyszerű megállapítani, szerintem viszont a két film más alapokon áll.
A Die Hard eredendően a kis ember hőssé válásának története. Ha megnézed az első két részt (egyelőre csak azt!), ott John McLane egy átlagos rendőr, akinek gondok vannak a házasságával, ilyen-olyan problémákkal küzd és karácsony este belecsöppen egy túszejtésbe torkolló rablásba. Nyilván a saját morális értékrendje nem engedi, hogy a túszejtők simán lelépjenek a pénzzel, de ez nem igazán a Piszkos Harry-féle vonulat, ahhoz ő túlságosan kicsi. Ugyanez igaz volt a második részre is azzal a különbséggel, hogy McLane itt már tapasztaltabb, már inkább akciósztár jellegű karakter (hasonló fejlődésen ment át Ripley az Alien és az Aliens között).

Az igazi váltás a 90-es években következik be, méghozzá Az utolsó cserkésszel (már megint Shane Black ugye:D). Ott Willis már lecsúszott, már-már bukott rendőr, akinek ugyanakkor helyén van a morális értékrendje és ezért képes mindenen átgázolni. Ugyanakkor ez már a cinikus 90-es évek, itt már nincsenek klasszikus értelemben vett hősök (ez max. az évtized második felére fordul vissza megint), csak az elveikért kiálló, de amúgy nem hófehér átlagemberek. Willis ezt a karaktert vitte tovább a Die Hard 3-ban és lényegében viszi tovább mind a mai napig. A Die Hard 3 abban is különbözik az első két résztől, hogy a buddy movie-elemek már itt jelennek meg a leghatározottabban. Persze, az első két részben is voltak erre utaló mozzanatok, de ott alapvetően McLane egyedül került szembe a rosszakkal, a 3-tól felfelé viszont folyamatosan van partnere.

Ha nem gond, itt reagálnék a Durr, durr és csók egy apróságára is: Shane Blacknek ez volt az első rendezése és - emlékeim szerint - vannak meta-jellegű kikacsintásai, de ne felejtsd el, hogy 1994-ben már elkészült Az utolsó akcióhős, ami szerintem a "legmetább akciófilm", ami eddig készült. Az a klasszikus, morálisan teljesen hófehér, bemocskolhatatlan, egyenes akcióhős karakterét figurázza ki (méghozzá szuper módon!) és ugyanúgy ott vannak a nézők felé a kikacsintások, magyarán a Durr, durr és csók se előzmény nélküli. Ezt már csak azért teszem hozzá, mert se nálad, se a másik kritikában nem láttam, hogy említették volna.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.06.12. 11:40:43

@Father Merrin: Félreértesz, nem azt mondom, hogy a Die Hard volt a sikeresebb, hanem, hogy onnantól kezdve, hogy 2 éven belül kijött két ilyen meghatározóvá vált darab, onnantól kezdve visszafordíthatatlan volt a dolog. Szerintem ha csak az egyik széria létezik, korántsem dominálta volna ennyire ez a tendencia a filmvilágot.
A Die Hard idesorolhatóságát pedig szerintem pont az jelzi, amit írsz is, hogy a harmadik részre különösebb erőfeszítések nélkül alakították egy buddy movie-vá (és szvsz sokkal jobban is működött így, mint a 2. rész), szóval eleve nem állt olyan messze ettől a stílustól.

Az utolsó akcióhős személy szerint nem láttam (az azt megelőző két Shane Black mozi finoman szólva sem hozta meg a kedvem hozzá, ráadásul a trióból elvileg ez a kritikailag legkevésbé sikeres), de az alapján, amit tőled és másoktól is olvastam róla, az sokkal paródiaszerűbben fogja fel saját magát, míg a Kiss Kiss Bang Bang-ben érzésem szerint ez a duplafenekű humor inkább a klasszikus elemeket hivatott pótolni.

porch monkey 4 life! 2016.06.13. 12:04:52

McClane, amúgy egyetértek.

FikkFakk 2016.06.14. 00:17:38

Valahogy sose tetszett ez a film, messze ereztem a realitastol...