Vajon mitől ember az ember? Mi az a bizonyos plusz, ami miatt meg tudja őrizni magában valaki emberi mivoltát még egy erősen posztapokaliptikus világban is, ahol a lassú, de biztos pusztulás vár rá, és már csak halvány árnyéka egykori magának? Az érzelmeitől, bizony. Ez az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti az androidoktól, akik szellemileg fölébe kerekedtek ugyan, de mivel nem éreznek semmit, a létük terméketlen és értelmetlen. Az ember teremtette őket, sok értelemben felülmúlják őket, de mégsem tudnak teremtőjük szintjére emelkedni, a mesterséges intelligencia akkor sem tud az emberi tudat fölé nőni, ha az már csak vegetál egy pusztító háború után. Nagyon elgondolkodtató Philip K. Dick könyve, pláne, ha belegondolunk abba, hogy a 60-as években írta, amikor az androidokkal kapcsolatos erkölcsi kérdések egyáltalán nem voltak olyan fontosak, mint modern korunkban, amikor a tudomány már valóban nagyon magas szinten foglalkozik a mesterséges intelligenciával. Nőiesen bevallom, nem olvastam eddig még semmit az írótól (viharsebesen rá kellett jönnöm, hogy ez nagy hiba volt, van mit pótolnom, az biztos), és valószínűleg ebbe a könyvbe sem kezdtem volna bele, ha nem a Szárnyas fejvadász az egyik kedvenc filmem, és nem vagyok nagyon kíváncsi arra, milyen alapanyagból született. Nos, természtesen kiválóból!

Rick Deckard fejvadászként dolgozik a harmadik világháború után csendesen haldoló Földön, ahol mindent beborít a radioaktív por, kilátástalan a jövő, a jelen pedig elviselhetetlenül szürke. Nem véletlen, hogy a még megmaradt emberek empátiadoboz nélkül képtelenek megélni a hétköznapokat. Rick különleges feladatot kap, hat darab Nexus 6 típusú androiddal kell végeznie, amelyet elsősorban anyagi okok miatt vállal el, de ahogy haladnak előre az események, egyre súlyosabb erkölcsi kérdésekkel kell szembenéznie...

Philip K. Dick 1928-ban született Chicagóban. Csak rövid ideig volt polgári foglalkozása, egész életében írásból írt, de csak élete vége felé jól, addig bizony eléggé szűkös körülmények között alkotott. A sci-fi műfaj rajongói (én alapvetően nem tartozom közéjük, a történelem és az irodalom szerelmese vagyok) nem véletlenül tartják nagyra az életművét, több jelentős darabbal masírozott be a műfaj klasszikusai közé. A legnagyobb irodalmi sikert Az ember a fellegvárban című művéért kapta, de széleskörű népszerűségét a művei alapján készült moziknak köszönheti. A Szárnyas fejvadász ma már kultfilm, Az emlékmás Arnie-val, a Kamera által homályosan Robert Downey Jr.-ral csak a legismertebb példák. Ahogyan mondani szokták, a zseni és az őrült között ingadozik a határ, az írónak is komoly mentális problémái voltak, de az utókor számára nem ez a fontos, hanem a remekművek, amelyeket ránk hagyott. Érdemes tenni velük egy próbát!

Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal nem hétköznapi cím, de bármilyen meglepő, mégis tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát. Egy olyan világba kalauzol el bennünket az író, ahol az élő állatok már nagyrészt kihaltak, ezért óriási státusszimbólumnak számít, ha valakinek van egy sajátja, és nagyon lenézik azt, akinek csak elektornikus változatra (úgynevezett másállatokra) telik. Rick is csak egy elektronikus bárány gazdája, és minden vágya, hogy egy igazi élő állat tulajdonosa legyen, nem véletlen, hogy az összes pénzét erre költi, amelyet az androidok elpusztításáért kap. Azonban egy idő után túllép a látszaton, nem érdekli már, mit szólnak a szomszédok, egyre fájóbb kétségek gyötrik, úgy érzi, nem helyes, amit tesz, az élettelen lények megsemmisítése kezdi megölni a lelkét. Minél inkább lefoszlik róla a közöny - ami nélkül lehetelen a túlélés ebben a rémes világban -, annál inkább válaszokat akar kapni a kérdéseire, vízióiban egyre inkább keresni kezdi a végzetes porfelhő mögött megbújó isteni részt, amely az androidok fölé emeli az ember. Ahogyan közeledünk a végkifejlet felé, egyre filozófikusabb lesz a hangnem, a lezárás pedig minden, csak nem happy end.

Meglepően sok az eltérés a filmhez képest, Ridley Scott rengeteget változtatott a történeten, de nem véletlen, hogy saját műfajában mindkettő kultikussá vált, remek darab lett mindegyik, csak más szinten gondolkodtatnak el. A film nyilván a látványon és a dramaturgián keresztül hat a nézőre, míg a könyv inkább a posztapokaliptikus világ bemutatásával és a kiválóan megírt karakterekkel. Számomra nagyon meglepő volt, hogy Roy szerepe valójában milyen kurta, nem ott volt a katarzis a könyvben, mint a filmben, de ettől még létrejött, annak rendje és módja szerint. Az író nem volt szívbajos, simán összehozott egy szexjelenetet az android és az ember között, amelynek a végére olyan csavart tett, hogy sikerült vele teljesen ledöbbenteni a gyanútlan olvasót.

Rengeteg síkja van a történetnek, szinten minden oldalán van legalább egy olyan mondat, amelyen el lehet kezdeni gondolkodni. Képtelenség elvonatkoztatni a filmtől, de a könyv önmagában is egy teljes univerzumot teremt, az egyetlen gyenge pontnak én azt éreztem, hogy a vége felé a mercerista víziónál valahol elveszett a fonál, túlságosan túl lett spilázva a mondanivaló, a zseniális végjáték azonban feledtetni tudja ezt a picike megingást, így maradandó könyvélményt kapunk Philip K. Dick-től. Nem csak a film rajongóinak érdemes elolvasnia ezt a remek írásművet, hanem mindenkinek, aki szeret elgondolkodni az emberi lét legmélyebb kérdésein. Erősen ajánlott darab!

9/10

A könyvet az Agave kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.